Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U16-os leány Eb: Legyőztük a görögöket

A 11. helyen végeztünk.



:

:

A magyar U16-os leány válogatott ma délután Görögország ellen lépett pályára, a tét a korosztályos Európa-bajnokság 11. helye volt.
A mieink nagyszerűen, energikusan és pontosan kezdték a mérkőzést, Krasovec Lili kosaraival indult a találkozó. Kuncz Petra is betalált kétszer, Pfeiffer Virág pedig a negyed felénél már 13 pontosra növelte előnyünket úgy, hogy egyetlen pontot sem kaptunk az első öt percben (13-0). Krasovec révén még 2 ponttal nőtt a távolság, amikor a görögök a 7. perc közepén megszerezték első pontjaikat (15-2). Bár nem nőtt tovább a távolság az első 10 perc során, így is 13 pontos vezetéssel fordultunk a második negyedre (19-6).
A második játékrészben is tartottuk előnyünket Pfeiffer, Sitku Zsuzsanna és Miklós Melinda pontjainak köszönhetően (26-13). Amikor úgy tűnt, hogy kezd kiegyenlítetté válni az összecsapás, Pfeiffer egymaga csinált egy 7-0-s futást, Sitku büntetője után pedig 19 pontra hízott a távolság a felvonás felénél (34-15). Pfeiffer és Sitku nem álltak le, 22 pont is volt már a különbség (37-15), innen jöttek vissza a görögök 18-ra a félidő utolsó bő két és fél percében (39-21).
A fordulás után görög hármassal folytatódott a meccs, de Krasovec és Miklós kosaraival 17 ponton tartottuk előnyünket, 43-26 után pedig mindkét oldalon sok volt a hiba, percekig beállt ez az eredmény. Igor Skocovski időt is kért a negyed felénél, de a görögök indultak meg, két perc alatt csináltak egy 8-0-t (43-34). Két büntetővel a 10-0-s görög szakasz is megvolt, amikor Krasovec egy 2+1-gyel megtörte a rossz sorozatot a 17. perc közepén (46-36). A játékrész hátralévő részében összesen 1-1 büntető esett, 10 pontra csökkent tehát a különbség (47-37).
A záró 10 perc első negyedében lefelezte a különbséget Görögország, amely már csak 5 ponttal volt lemaradva (47-42). Szerencsére reagáltunk, még időben: Kuncz két büntetője után Miklós és Telegdy kosaraival ezúttal végleg leszakítottuk magunkról ellenfelünket, a 37. perc elején 12 pont volt a különbség (58-46). Innen már nem volt visszaút a görögök számára, a mieink végül 65-52-re győztek, ezzel megszerezték a 11. helyet – írta a hunbasket.hu.
U16-os A divíziós leány Európa-bajnokság
Észak-Macedónia, Szkopje
A 11. helyért
Magyarország – Görögország 65-52 (19-6, 20-15, 8-16, 18-15)
Magyarország: Pfeiffer 15/6, Miklós 9/3, Krasovec 16/3, Kuncz 8, Habling -. Csere: Dúl 3, Telegdy 9, Balogh -, Ferenczi -, Gyöngyösi -, Renczes -, Sitku 5.
A görögök legjobb dobói: Bosgana 12, Polymeni 12, Daskoulidou 12/6, Papadopoulou 10.

Fotó: fiba.com

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés