Rögtön a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a magyar válogatott. Több jó egyéni teljesítményt is láthattunk a mienknél, ennek is volt köszönhető, hogy az első negyedet tizenhárom ponttal nyertük. 12-25. Marokházi és Nagy Ágoston is fontos pontokat szerzett, a játék minden elemében a britek fölé kerekedtünk. A második tíz percben akadtak ugyan kisebb hullámvölgyek, de továbbra is kézben tartottuk a mérkőzés irányítását. A nagyszünet előtt zárkózni kezdett ugyan az ellenfél, de Gáspár Benedek pontjaival ezt is sikeresen visszavertük. Ezt követően azonban több rossz döntést is hoztunk, amit Bishop irányításával könyörtelenül kihasznált az ellenfél. Nagy-Britannia tíz ponton belülre kerül. Teljesen nyílt lett a mérkőzés. 31-39.
Katasztrofálisan kezdtük a második félidőt, a britek gyakorlatilag átrohantak rajtunk, három perc elteltével egy pontra olvadt az előnyünk. Szemmel láthatóan nem tudtunk mit kezdeni Tjongondjoza és Francis játékával. Nagy Ágoston dobott fontos hármast, próbáltuk visszavenni a kezdeményezést. Kevés sikerrel, két perccel a harmadik negyed vége előtt már 46-46 volt az eredményjelzőn, majd Mborua büntetőivel a vezetést is átvették. Rozmán az utolsó pillanatban egyenlíteni tudott, így 48-48-as állással fordultak rá az utolsó negyedre a csapatok.
Kemény, izgalmas mérkőzést hozott az utolsó tíz perc. Papp Gergely ponterős játékának köszönhetően a negyed közepére átvettük a kezdeményezést és hét ponttal meglógtunk. Gáspár Vince pontjai következtek, tízre növeltük az előnyünket. A britek ugyan mindent elkövettek, de a magyar csapat már nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából, megnyertük a fontos mérkőzést. 61-68.


