Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Trummer Rudolf szerint szoros lesz a Paks-Oroszlány

Állandó szakértőnk kecskeméti sikert vár Kaposváron.



:

:

Három helyett végül csak két találkozót rendeznek a hétvégén. A Paks öt játékosa nélkül fogadja az eddig egy győzelmet számláló Oroszlányt, míg a Kaposvár a Kecskemétet látja vendégül. A BB1.hu állandó szakértője, a körmendiek legendás játékosa, Trummer Rudolf elemezte ki a párharcokat.

Atomerőmű SE – OSE Lions: A Paks öt játékosát is kénytelen nélkülözi a találkozón. Ezzel a mezőnyposzton is kiesik egy rotálási lehetőség, illetve a palánk alatt is lehetnek problémák. Egyébként is rossz az időzítés a csapatoknak, egyik fél “sincsen meccsben”. Ez nem előnyös az együtteseknek, de most ez van, mindenkinek ez jut, jelen pillanatban ebből kell a legtöbbet kihozni. Az, hogy még ezen felül kiesik öt játékos a Paksból, mindenképpen veszteség. Az Oroszlány a tavalyi csapatára épít, az az alap, amihez érkeztek az új légiósok. Valószínűleg a mentalitás hasonló lesz, mint az előző idényben, fognak még meglepetést okozni. Nehéz megtippelni ezt a mérkőzést. Ha a Paks nem tudja ráerőltetni a rohanós, gyorsindításos, kemény védekezős játékát az ellenfelére és az Oroszlány ennek megfelelően megpróbál okosan játszani, picit a tempóból visszavenni, akkor akár még egy vendég siker is benne lehet. Mindenképp szoros mérkőzésre számítok, az fog nyerni, aki jobban alkalmazkodik ahhoz a jelenlegi pillanathoz, ami a mérkőzésen lesz.

Kaposvári KK – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: A Kaposvárt volt szerencsém látni itt Körmenden is, valamint megnéztem a Szeged elleni meccsüket is. Nem bántásból mondom, de nem irigylem a kaposvári szurkolókat és a nézőket. Abszolút nem meggyőző a somogyiak játéka. Lehet, hogy ez változni fog még, de jelen pillanatban nincs meg az összhang, az összeszokás, a játéktudás, a fegyelmezettség, a motivációs erő, vagy az egymásért küzdés tulajdonsága, ami ebben a helyzetben elvárható lenne egy gyengébb csapatnál, ami például tavaly megvolt az Oroszlánynál. A Kaposvárnak rettenetesen sok dolga van még, a játékoskeretet illetően is. A Kecskemét próbálja ugyanazt a játékstílust bemutatni, mint amit az előző években. A KTE sem lesz a bajnokság végső győztesének az esélyese, de meg fogják csinálni azt a fegyelmezett játékot és védekezést, amit az előző idényben is. Ha a KKK 200%-ot valamilyen oknál fogva nem tud változtatni, akkor a vendégek nyerik a mérkőzést, akár tíz pont körüli különbséggel.

 

 

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Oroszlanyi BanyaszDennis Recent comment authors
Dennis
Olvasó

A Kecskemét mióta hajdúsági csapat?

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Ne hasogassál szőrszálat, pls! 😀
Mi meg játékot lassító taktikával játszunk. A rohanós rookie-kal. Ja, nem.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés