Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Trummer Rudolf szerint hosszabbításban dől el a Szolnok-Falco

Állandó szakértőnk szoros meccset vár.



:

:

1-1-es állásról folytatódik a döntő a férfi élvonalban. Állandó szakértőnket, Trummer Rudolfot kértük meg arra, hogy mondja el a várakozásait a harmadik mérkőzés kapcsán.

Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Ha megengedik a kedves olvasók, akkor a második mérkőzésből indulnék ki; nem kell ezt ecsetelni, de azt gondolom, hogy egy hatalmas érvágás volt a Szolnoknak a legbiztosabb emberük kiválása. Nem is csak pontokban és lepattanókban kell néznünk, hanem a csapatjátékban is Cakarun volt a legfontosabb láncszem. Magával az esettel és az ezzel járó retorziókkal kettős érzéseim vannak. Szerintem egy picit a játékvezetői hármas túlságosan szigorú döntést hozott, szerintem nem volt ebben akkora szándék, illetve komoly tettlegesség, hogy ez kiállítást érdemelt volna. Holott úgy gondolom, hogy az egész elindítója nem is ő volt, én szigorúnak tartom a kiállítást, esetleg mindkét játékosnak egy technikait ítélve lehetett volna folytatni a játékot és egy döntőben nem meghatározni így a csapatok erejét. Ettől függetlenül amíg utána még lendületből bírta valamelyest a Szolnok, addig megpróbálta tartani a lépést, de mihelyst a Falco visszaállt és a mérkőzésre koncentrált, nem tudtak a vendégek mit kezdeni az ellenfelük védekezésével és a támadásával sem. Nem is dobott jó százalékkal az Olajbányász, de ez azért volt, mert nem játszott jól és nem védekezett megfelelően, nem tudott könnyű kosarakat szerezni és támadásban is többségében kikényszerített dobásaik voltak. Az az igazság, hogy ez a kiállítás nagyon is befolyásolja a döntő végeredményét, mert a Szolnok nagyon jól játszott az első meccsen. Én személy szerint a bajnokság legjobb védekezését láttam tőlük, volt tűz, hajtás, komoly munka folyt a pályán. Ha most nem lenne Cakarun hiánya, akkor ezt szerintem meg tudnák ismételni hazai pályán. Biztos vagyok benne, hogy a Tiszaligetben most szinte teltház lesz. A Falco hozni fogja azt, amit tud. Ha Potocnik ugyanazt a védekezést használja, mint amit az első meccsen és a játékosok ebben partnerek és keményen űzik az ellenfelet a faulthatáron, akkor újfent meglephetik a Szombathelyt. Biztos, hogy a hazaiak kettőzött erővel fognak pályára lépni, de meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Ha Cakarun játszana, akkor szolnoki győzelmet mondanék az eddigiekből kiindulva, de így inkább most hosszabbításra tippelek.

38 hozzászólás

38
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
23 Comment threads
15 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
25 Comment authors
KovacsoilersDallasIsojoepanzer Recent comment authors
Kovacs
Olvasó

És megmondta.??

Heindrich
Olvasó

Orákulum ?⚫

oilers
Olvasó

Remélem megtetted!! 🙂

PL
Olvasó

ott van Rudi!

Dallas
Olvasó

Trummer Úr ha a jövő heti lottószámokat rövid szöveges üzenetbe ….

Isojoe
Olvasó

Ez bejött 🙂

Dallas
Olvasó

Megelőztél 🙂

panzer
Olvasó

Rudi a Monetból szakért?

maxx
Olvasó

Érdekes, hogy még a pártatlan szakértő is Cakarunt védi pedig visszanézve egyértelműen látszik, hogy mekkora hülyeséget csinált. Váradi provokációja és színészkedése sportszerűtlen és gusztustalan, a szabály szerint járó technikait kapta érte. Cakarun fejelése kiállítást ért, függetlenül az előzménytől és attól hogy eltalálta-e az ellenfelet. Nélküle nem jutott volna döntőbe az Olaj, viszont ezzel a fejeléssel rengeteget ártott a csapatnak. A Goran Miljkovics – Ognjen Vukicsevics páros méltó utódja.

Én leülnék vele átbeszélni a jövő évi szerződést, hadd menjen máshová.

Hmafino1
Olvasó

Egyetértek

Hmafino1
Olvasó

Itt a hsz-eket olvasva elámulok! A Szolnokiak szerint Chakarun hős. Ugyan már! Lehet Váradi olyan, amilyen, de azért ne feledjük Chakarun tett egy sportpályára egyáltalán nem illő mozdulatot. Amit a bocsánatkérő interjúban nem is tagadott. Az meg hogy nem egyenlőek a feltételek részben igaz, mivel az olaj több játékost forgat még így is. Olyan Delas érzésem van!

donnarumma
Olvasó

Tegnap még itt valaki többek között Rudit is bírálta,ma meg már “faszagyerek”?

atibácsi
Olvasó

Na, ez az igazi hozzáértés! Respect Rudi! Minden szava igaz! Hajrá Olaj! ♥
Ma nem tudom azt kívánni, győzzön a Jobbik, hiszen nem egyenlőek a feltételek. Így nem biztos, hogy a Jobbik nyer.

basketballfan
Olvasó

A szakértő úr egy felelőtlen nyilatkozatot tett, tovább hergelve a szurkolókat.

donnarumma
Olvasó

A “negatív” vélemény is vélemény!
Nincs ezzel semmi baj..tényleg nem könnyű a jv-k dolga, hisz mi 50 lassítás után sem tudunk megegyezni..sokszor nüanszokon múlnak a dolgok!
Jó szurkolást és jó meccset mára mindenkinek!

Csippa
Olvasó

Mekkora lenne Potocniktól, h az első 5 percben azt kérné a jatekosaitól, h álljanak bele az ellenfél arcába, ha az reagál, b*sszák hanyatt magukat. Megnézném a bírók fejét, az első eset után következetesen uazt ítélnék e. ?

Redbid
Olvasó

Hasonlónak a lehetőségére próbáltam utalgatni én is itt az elmúlt cikkek alatt, aki akarta érthette!
Szóval a multkori hergelős eset bizony eldördíthette a képzeletbeli startpisztolyt, hogy akkor “hajrá, ez is a taktika része lehet”!

Ez bizony nem jó üzenet azoknak akik a kosárlabdára kíváncsiak, de nem lepődnék meg ha az első kicsike esetnél jönne a kompenzáció, repülne egy Falcós kiállítás, kiegyenlítve a “számlát”, hogy elejét vegyék minden továbbinak. 🙂
Szerintem látattunk már hasonlót.
Minden adott hozzá 🙂

Falcobb
Olvasó

Érdekes érvek.
Nem is így akarta, nem ez volt a szándék?
És hogy a döntőbe nem kellene belenyúlni? Ha döntő van akkor mindent szabad? Szimplán a szabályok szerint jártak el.
Kicsit elszaladt a ló néhány emberrel.

Az a gond, hogy az eddigi történések miatt minden játékvezetői ítéletnek nagyobb súlya lesz a szurkolók szemében, de ezt most a bíróknak kell a legjobban kezelni. Olyan pártatlannak, profinak és következetesnek kell lenniük, amennyire eddig sajnos nem sikerült.

PL
Olvasó

bizony, ott az igazi nagy feladat az utolsó bekezdésedben!

Noname
Olvasó

Fröccsös Rudi!
Első meccs nem a döntő része?
Arról valamit?

PL
Olvasó

nem akarlak bántani, de:

Mert nem az a véleménye, amit sokan hallanátok, azért jelzőt kell rá írni? Miért?

Lehet szeretni a Rudit, meg lehet utálni, de valamiért csak kiérdemelte, hogy a véleményét megkérdezzék. Lehet utána csinálni bárkinek… Ugyanez igaz, az általam nem kedvelt Lacira is. Van véleménye, sokszor igaza van, sokszor mosolygok, de jelzőt nem aggatok rá.

Tanuljátok meg már a másikat tisztelni.

Apróbetűvel jegyzem meg: a MAI meccsről kérdezték, nem az elsőről. A mai meccset befolyasoló dolog történt az előző meccsen, erről meg illik beszélni.

Noname
Olvasó

Köszi a kioktatást!
Nem tudom hány éves vagy, de ez a jelző nem mostani, hanem 15 éves.
A tiszteletre visszatérve: Szolnokiként a Lacikával említett párhuzamod szerintem jó kedvet derítette a fórumot!?

Noname
Olvasó

A mai meccshez!
Nyerjen a jobb, ne a bírók szerepeljenek mint az első kettőn!

Heindrich
Olvasó

A mai meccs kimenetele kizárólag a szurkolókon múlik. A csapat motivált, harcos – jól fel vannak készítve. Bele kell őket hajtani a győzelembe!!! Hajrá Olaj!

ójajj
Olvasó

Úgy tűnik, hogy a Falco nem tud a saját lábán megállni, ehhez a játékvezetőkre, mint mankókra támaszkodik…. MANKÓ FALCO!

Rózsabimbó
Olvasó

Jászai el tud jönni a súlyos fejsérülése miatt?

Rolex
Olvasó

Totál igaza van Trummernek.
Így egy döntőbe nem lehet belenyúlni,főleg,hogy az a kis csicska provokálta ki az egészet.

Nikosz
Olvasó

Gondolom akkor is ezt nyomnátok, ha az eset úgy zajlott volna, hogy Keller mondjuk lefejeli (fejelő mozdulatot tesz a nála jóval kisebb ellenfelénél pl. 20 cm és 30 kg) a Badzimot esetleg Benke a Pallait… Akkor is férfias cselekedet lett volna?

atibácsi
Olvasó

Az igazi sportolók nem színészeknek. Esetleg provokálnak. De csapatkapitányként a kettőt egyszerre… Nem, ők nem ilyenek! És sokan nem, nem kell őket rendre utasítani.

Vulcano
Olvasó

Valahogy az első meccs végén nem zavart, hogy döntő van. Ja tudom, mert akkor nektek kedvezett az ítélet.

Falcofan
Olvasó

Azért a Szolnok kemény védekezése sokszor alattomos kis szabálytalanságokkal van tarkítva, aztán meg sírnak, hogy miért ítélnek relatíve sok büntetőt ellenük.

Rózsabimbó
Olvasó

A sok bünti, amit nektek ítélnek mind alattomos rájátszás. Perl harcolja ki szabálytalanul! Alattomos, sunyi módon nekiront a védőnek, aki nem tudja kikerülni és egy óvatos hátravetett fejjel jelzi a bíró sporttársaknak, hogy őt bántják a védők. Porcelánból van szegény, óvják, védik nehogy ő is lesérüljön, mint nagyra becsült játékostársa,
Mari néni!

Vulcano
Olvasó

Ja, Perl biztos szabálytalanul harcolja ki a büntetőket. Ne tedd már nevetségessé magadat.

Mendez
Olvasó

Nekifut a védőnek aki nem tudja kikerülni ?????
Ez hatalmas ????
A szolnoki játékosok védekezés helyett inkább kikerülnék Perlt de nem sikerül nekik. ???
Ne hagyd abba lécci lécci ???

atibácsi
Olvasó

Szerintem a kiharcolt fault legalább olyan fontos, mint a pontszerzés vagy a védekezés. Ő ebben nagyon jó. Nem provokálja az ellenfelet, kiharcolja a faultot. Kiváló sportember. Hajrá Olaj!

Lebronz dzsemsz
Olvasó

végre megmondta vki, én most hátradőlök és várom a 200 hozzászólást 😀

PL
Olvasó

van még pár óra a meccsig, összejöhet! ?

fanaticfantastic
Olvasó

Kb,erről van szó! Végre más is kimondta.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés