Felsőház
Arconic-Alba Fehérvár – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Nem tudom, hogy szerencsés-e, hogy azok a csapatok, akik a kupában is érdekeltek voltak ilyen hamar újra mérkőzést játszanak, mindenki döntse el maga, hogy ez igazságos-e, de ezek vannak olyan jó gárdák, hogy meg tudják ezt oldani. Az Alba végül nem jutott be a négyesdöntőbe, a Falco ellen szoros mérkőzésen kaptak ki, most pedig az a Kecskemét vár rá, amelyik Pakson komoly mérkőzést nyert, majd a Szombathely és a Szolnok ellen is játszott. Boriszov ujja kérdéses milyen állapotban van. Az Alba talán a legjobb formában lévő csapat, az edzőcsere óta szárnyra kaptak és felszabadultan kosárlabdáznak, az eredmények is jönnek. Bajnokesélyesek ez nem kérdés, az Olaj és a Falco mellett ők is kiemelkednek. A KTE egy rutinos csapat, hiba lenne őket bárki ellen leírni, lassítani fogják a játékot – legalábbis megpróbálják -, de Boriszov nagyon hiányzott a kupában is a rotációból, róla nem lehet lesegíteni, az ellenfél védekezését megnehezíti. Azt gondolom a hazaiak összeszedettek lesznek, szerintem megnyerik a találkozót.
Szolnoki Olajbányász – Egis Körmend
A Körmend nagyot hajrázott a rájátszásért, nyertek Szombathelyen és simán verték a Paksot. Az alapszakaszban a Szolnok oda-vissza nyert, azt gondolom ebből nem lehet kiindulni, az Olaj persze a végső győzelemre is esélyes minőségi légiósokkal, a magyar játékosok is sokat tesznek hozzá, jól védekeznek, a Sopron ellen botlottak, de ott az SKC fantasztikusan játszott, ez egy más mérkőzés lesz. Gasper Potocnik nagyszerű edző fizikálisan és játékban is összerakta ezt a csapatot. A Szolnok az esélyes, de itt faktor lehet, hogy a Körmendnek rengeteg ideje volt felkészülnie taktikailag és mentálisan, biztos nem lesz sima mérkőzés, az utóbbi időben ráadásul szépen összekovácsolódtak, felszabadultan játszhatnak idegenben. Nagy csata várható, akár a hosszabbítás is benne lehet, a hazai pálya miatt az Olajra tippelek.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – DEAC
Először is szeretnék gratulálni a Falcónak a kupagyőzelemhez. Fantasztikusan játszottak múlthéten, a Sopron ellen különösen nagy erődemonstrációt mutattak be, okosan hozták le a mérkőzést, esélyt sem adtak ellenfelüknek sem védekezésben, sem támadásban, nagyszerű csapat, még ha egyszer-egyszer botlottak is az alapszakaszban. A DEAC óriási változáson ment át Mandics mester kinevezése óta és Govens érkezésével, olyan stabilitást és hozzáállást mutattak, amivel nem volt kérdés, hogy megérdemelték a nyolcba jutást. Kérdés, hogy a Szombathelyből mennyit vett ki a kupa, a Debrecennek nincs veszíteni valója, 60-40%-ot adok a meccsre a Falco javára.
Zalakerámia ZTE KK – Sopron KC
A ZTE a szolnoki utazás óta készülhetett erre a mérkőzésre. Az alapszakasz végén hullámvölgybe került a ZTE, egy picit láthatóan megtorpantak, nem olyan élesen mentek bele meccsekbe, mint amikor nagyon ment a szekér, az Olaj ellen azért sokkal jobban néztek ki, ezen az úton kell haladniuk. A Sopront három mérkőzésen is láthattuk, Joseph és Jones játéka határozza meg a csapat teljesítményét, Durham, Barnett, Valerio-Bodon is jó formának örvend, úgyhogy az SKC ereje a kiszámíthatatlanság. Jó hangulatra és teltházra számítok, egy ideje nem láthattak a nézők hazai rájátszás találkozót, ezt a játékosok át fogják érezni, remek edzőjük van, szerintem behúzzák az összecsapást.
Alsóház
Atomerőmű SE – HÜBNER Nyíregyháza BS
A Nyíregyháza mutatott fejlődést az alapszakasz végén, ilyen volt a Sopron elleni meccsük is, ahol már a kezükben volt a találkozót sorsa, de belehibáztak, az SKC visszajött és kétszeri hosszabbításban felőrölte ellenfelét. A javulás eddig győzelmekben nem mutatkozott meg, de az új rendszer nagyban segít nekik, hiszen csak egy ponttal van kevesebbjük, mint a Honvédnak. Nincs könnyű dolguk, ha valami nagy csoda nem történik a Nyíregyháza, Szeged, Honvéd hármasból fog kikerülni a kieső, itt már minden győzelem számít. Bravúrokra van szükség nem csak hazai pályán, de idegenben is. Itt az első lehetőség a Paks ellen, ez lesz valószínűleg a legnehezebb feladat, 14 győzelemmel nagyon ritkán marad le valaki a rájátszásról, most ez mégis megtörtént. Jó csapatot rakott össze a vezetőség és Csirke Ferenc, azt gondolom ezt a mérkőzést nem fogják elveszíteni.
Kometa Kaposvári KK – Budapesti Honvéd SE
Az alapszakaszban két ellentétes mérkőzést játszottak a csapatok, Budapesten emlékezetes körülmények között nyert a Honvéd, míg Kaposváron viszonylag simán nyertek a somogyiak. A vendégeknek is szükségük van 3-4 győzelemre a biztos bennmaradáshoz, idegenben meg kell csípni egy-két nagyobb skalpot. A Kaposvárnál hiányzik Aris, alapvetően jó keretük van, de kemény mérkőzés lesz ez. Szimpatikus csapat benyomását keltették a fővárosiak, zömmel magyar játékosokkal egy küzdős, harcos gárda volt, még ha a sikerek nem is jöttek sokszor. Tanoh Dez, Simon Mijovics és Sherman játéka nagyban befolyásolják teljesítményüket, én most a Kaposvárra teszek.
MVM-OSE Lions – Naturtex-SZTE-Szedeák
Valószínűleg mindkét csapat számára csalódás az idei szereplés, az OSE az utolsó 5-6 meccsre már megpecsételte önmaga sorsát, voltak komoly bravúrjaik, de valahogy soha sem állt össze a játékuk, szokás szerint otthon sokkal jobban szerepeltek, mint idegenben, de azt gondolom a támadójátékuk ott sem volt kielégítő, Dimitrijevicset és Callowayt azért kiemelném, nekik tetszett a játékuk. Oroszlányban simán nyertek, Szegeden pont így kaptak ki. Nem lesz egyszerű dolguk most sem, Washington és Roberson jó képességű légiósok, Bognár hozta az évek óta mutatott teljesítményét, fontos lenne nekik is megkezdeni a pontgyűjtést. A hazai pálya miatt itt is a Lionsra tippelek, biztos vagyok benne, hogy szeretnék kiengesztelni szurkolóikat egy sikerrel.



A rájátszás tekintetében egy első meccsen bármi megtörténhet, úgyhogy minden meccsen 51%-49%-ot tippelek a hazai csapatok javára.