Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Trummer Rudolf szerint a Falco kezdi győzelemmel a döntőt

Állandó szakértőnk a bronzcsatában hazai sikert vár.



:

:

Megkezdődik a bronzcsata és a bajnoki döntő is a magyar élvonalban. Állandó szakértőnk, Trummer Rudolf mondta el a várakozásait a párharcokkal kapcsolatban.

Naturtex-SZTE-Szedeák – DEAC: Azt gondolom, hogy a Debrecen az elődöntőben okozhatott volna némi meglepetést, az első meccsen a harmadik negyedig közel állt a győzelem megszerzéséhez, de aztán valamelyest szétesett a csapat. Szép évet futnak, biztos, hogy ez a bronzmeccs is érdekes lesz. Igazából ez nem a vesztesek csatája lesz, mindkét együttesnek egy nagyon jó eredmény lenne egy magyar bajnoki bronzérem. Ezért alakult jól a bajnokság, mert nem egy félig-meddig vesztesek csatáját láthatunk, hanem mindkét gárdának egy döntővel felérő párharcot. Mindkét csapat a bajnokság üde színfoltja volt, de a Szegedre ez főleg igaz. A hazaiak a saját tudásuk másfélszeresét, kétszeresét nyújtották a szezonban, ami megsüvegelendő. Ez teljes mértékben Szrecsko Szekulovicsnak köszönhető, de nemcsak a szakmai munkája miatt, hanem azért is, mert ilyen jó keretet rakott össze, illetve a játékosokhoz való hozzáállásáért is. Nagyon jó munkát végzett, amihez gratulálok neki. A Debrecen hétről hétre egyre jobb formát mutatott. Szerintem voltak már jobb passzban is annál, ahogyan mostanában játszanak, de most is megvan az esélyük a győzelemre. Szegeden nem egyszerű nyerni. Ha egymás mellé rakom a játékoskereteket, akkor nagyjából azonos képet kapunk, de talán a DEAC-nak valamivel hosszabb a padja. Ha Moody mellé a Moore-Guyton-Hines hármasból valaki fellép, akkor meglehet a győzelem a vendégeknek. Hazai pályán az egész bajnokságban erős volt a Szedeák. A három-négy meghatározó játékosuk biztosan megfelelő motivációval fog pályára lépni. A Szegednek adok némi több esélyt, az edzők közti különbség fog dönteni.

Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Az idei szezonban háromszor játszott egymással a két csapat, az alapszakaszban kétszer nyert az Olajbányász, míg a kupaelődöntőben a Falco volt a jobb. Nem kell ahhoz nagy szakma, hogy megállapítsuk, hogy a bajnoki döntő első mérkőzésén a pontvadászat két legjobbjának a találkozója kiélezett csatát fog hozni. Főleg úgy, hogy egy valamivel szerencsésebb alapszakasz után a Szolnok van pályaelőnyben. Mindettől függetlenül azt gondolom, hogy a Szombathely rettentően erős. Még most is látok bennük olyan tartalékokat, melyeket mérkőzések közben is képesek mozgósítani egyik pillanatról a másikra. A Szolnok játékát a Badzim-Subotic-Cakarun tengely határozhatja majd meg. Mellettük ott vannak a kiegészítő emberek, akik hozzák azt, ami elvárható. Gibson még nagyon hullámzó teljesítményt nyújt. Szerintem a három meghatározó emberen fog múlni, hogy ha ők hozzák azt a formát, amire szükség lesz, akkor eséllyel lép pályára a hazai csapat. De ha melléjük rakjuk a Falco keretét, akkor még most is azt mondom, hogy nagyságrendekkel erősebb. Mind posztra lebontva, mind egymás elleni párharcban. A Falco még el is bír egy-egy rosszabb játékperiódsut, mert van bennük annyi tartalék, hogy mindig tudnak váltani és erősíteni a védekezésben, amiből jól építik fel a támadásaikat. Nagyon fontos náluk, hogy mindenki a csapat érdeke alá helyezi magát. Ebben látom a Falcónak az erejét. Amíg Szolnokon lehetnek egyéni megoldások – ami persze elsülhet jól is és lehet belőle meglepetés -, addig Szombathelyen ez billentheti a javukra a mérleg nyelvét egy hosszabb párharcban. Gasper Potocnik rá fogja erőltetni a faulthatáron történő védekezését a Falcóra, ezért szerintem fontos lesz az első meccsen a játékvezetők tevékenykedése is, hogy mit fognak engedni és mit nem. Ha engedik a keményebb stílust, akkor abból a Szolnok jobban jöhet ki. Nehéz megjósolni, de szerintem az első meccsen egy szoros küzdelemben a Falco fog nyerni.

12 hozzászólás

12
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
fanaticfantasticstolzermoldi56Hubie BrownMarillion Recent comment authors
fanaticfantastic
Olvasó

Rudolf! Szerintem ne lottózz! Amúgy ,Hajrá Szolnok!

moldi56
Olvasó

Rudi!Így a meccs végeredményét ismerve,azt mondom:cseszd meg a tudományodat.

moldi56
Olvasó

Rudi volt már olyan,hogy az Olaj győzelmét tippelted volna meg?Én nem emlékszem ilyenre.Persze,ettől még kikaphatunk,de azért egy pártatlan szakértő jobb lenne.

stolzer
Vendég
stolzer

Csak annyira pártatlan, mint amennyire Krézi Jenő nem elfogult ?

Marillion
Olvasó

Rudi köszönjük…úgy legyen….azt viszont szinte 100% -ra lehet borítékolni,hogy nem lesz probléma mentes a bíráskodás….csak hogy egymásnak eshessenek a szúrkolók!

KD
Olvasó

Rudi, a proféra szóljon belöled!!Hajrá Falco!

Mendez
Olvasó

Lake azért nagyon hiányzik a rotációból.
Nem csak a pontjai, hanem a lepattanók és Ákos pihentetése.
Hosszú távon a lepattanókkal ki lehet végezni egy csapatot.
Lake ebből a szempontból egy fontos láncszem volt a Falcoban 16 perc alatt 7,3 pont 5 lepattanó nem elhanyagolható tényező.

Marillion
Olvasó

Mendez az Olj-Falco felvezetőben,én ha burkoltan is de pont ezekre a dolgokra céloztam mint te (csak én kibővitve) aki nevesített is! Erre fől megkaptam az egész idényes vészkárogó jelző! Jobb ha kussban maradok,mert arra nincs szükségem hogy saját szúrkolóink rám támadjanak ha nem azt olvassák ami nekik szem,száj ingere….

Mendez
Olvasó

Én azért ettől függetlenül optimista vagyok.
Bár Ákosnak tényleg nagyon nagy szüksége lenne meccs közben is a pihenésre, és nem csak azért mert fáradt…

Hubie Brown
Olvasó

És ha még jól is helyezkedne, meg figyelne, akkor kétszer ennyi lepattanót is szedett volna.

Kovacs
Olvasó

Úgy legyen Rudi!

voldemort
Olvasó

Bízzunk benne, hogy a két csapat játéka és formája fogja eldönteni a meccset, nem Beczur T. és csapatának befolyásolási/irányítási/szereplési vágya.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés