:
:
Három mérkőzést rendeznek ezen a hétvégén a férfi élvonalban. A BB1.hu állandó szakértője, a körmendiek legendás játékosa, Trummer Rudolf mondta el a várakozásait.
Atomerőmű SE – Szolnoki Olajbányász:
A Szolnok hazai pályán jól játszott a DEAC ellen, uralta a meccset. Azt nem tudom, hogy idegenben mire lehet képes. A Paks otthon mindig veszélyesebb, mint idegenben, szóval egyáltalán nem lefutott a mérkőzés. A paksi együttes a szokásos játékát nyújtja ebben a bajnokságban. Látszik a csapaton Braniszlav Dzunics kézjegye. Nehéz bármit is mondani erről a találkozóról, de szerintem egy szoros összecsapás lesz, amit a Paks fog megnyerni.
DEAC-Duna Aszfalt – DTKH Kecskemét:
Mindkét csapat hasonló szerepet fog betölteni ebben a bajnokságban is, mint tavaly. A Debrecen komoly célokkal vágott neki a pontvadászatnak, jobban akarnak szerepelni, mint az előző idényben. Elsőre úgy tűnik, hogy jobb játékosokat igazoltak, de azt majd az idő dönti el, hogy valóban így van-e. A kecskeméti csapat a megszokott játékát nyújtja, és szerintem inkább otthon lesz erős, ott fognak jobban szerepelni. Debreceni győzelem fog születni, azt is eltudom képzelni, hogy nagyobb arányú.
Jászberényi KSE-Naturtex-SZTE-Szedák:
Erről a mérkőzésről sokat nem tudok mondani mivel a jászberényi csapat erejével nem vagyok tisztában. A Szeged “rutinosodott” tavalyhoz képest, szerintem ők az erősebbek. A mérkőzés ennek ellenére szoros lesz és akár a hosszabbításig is elvihetik a csapatok.
Így utólag,ismerve a végeredményt,sajnos Trummer jól látta.Szoros meccsen 3 pontos vereség,ami ugyan nem szégyen,de bosszantó,főleg úgy hogy Badzim nem játszott.
Benünket mindenki leír ill lebecsül.Legyen ez a mentális fegyverünk. Hajrá Olaj!!!
Nekem valahogy az a megérzésem, hogy nyerni fog az Olaj.
Szerintem semmivel sem vagyunk gyengébbek a Paksnál- egyénileg sem.
A négy légiósunk a legjobbak közt van a ligában, U23-ban szintén ott vagyunk
(bár Pallaira szükség lenne),
a nagy kérdés a magyar mag…
Zsíros és Pongó egyértelműen jó igazolás,
itt a kulcskérdés Juhos és Kovács;
Ha Juhos nem sérül le, és Kováccsal együtt tudnák állandósítani a DEAC elleni formájukat,
akkor komolyabb célokat is kitűzhetünk a csapat elé, mert csapatként jól működünk
(Potocsnik szerintem nagyon jó edző).
Az első félidőben (a 4 jó légióssal és az U23 játékossal) mindenkivel partiban tudunk lenni,
és a végjátékra mentálisan is erősek vagyunk…
A kulcskérdés a 3. negyed játéka lesz.
50-50
Két egyforma csapat. A Paks otthon, az Olaj hazai pályán komoly buzdítás mellett fog játszani.
A szakértő megint leírt minket szerencsére. sima hátradőlős 1 pontos…
Igazad van, de azt azért valljuk meg a szakértők védelmében, hogy ha pusztán csak a játékosállományt nézzünk valahol az 5-6. helyen vagyunk, és csapatként ugyan jók voltunk a DEAC ellen de idegenben egy brutál erős Pask ellen akinél Dzunics ül a padon…..na az teljesen más tészta.
Hajrá Olaj!!!!
Én még brutál erős Paksot nem láttam idén. Persze lehet majd ma.
Mert ellenünk olyan hátradőlősen ment, mi? 😀
A harmadik negyedben meg a 12 pontos hazai negyedeteknél sejtem mennyire nyomtad a vakert.
Szerintem nem 3 negyedig tart egy mérkőzés!Lehet,hogy jobb nyerni 3 negyedet és az egész meccset,mint bukni egyet,szerinted????:-)