Bajnokság
Trummer Rudolf szerint a Kaposvár akár el is kaphatja az Oroszlányt
Állandó szakértőnk hosszabbítást vár a Sopron-Albán.
:
:
Öt mérkőzést is rendeznek a keddi-szerdai játéknapon a férfi élvonalban. A BB1.hu állandó szakértője, Trummer Rudolf elemezte a párharcokat.
Szolnoki Olajbányász – Egis Körmend: A történelem miatt is egy különleges mérkőzés lesz ez, mert általában hasonló játékerőt képviselt az elmúlt harminc évben a két csapat és mindig nagy mérkőzéseket játszottak egymással. A másik pikantériája a dolgoknak, hogy a két edző jó barát és kollégák is voltak korábban. De gondolom, ezen a mérkőzésen a jó viszonyt félreteszik és mindketten a saját szempontjukra koncentrálnak. A jelenlegi mezőnynek az erőviszonyai már jól láthatóak a tabellán, ebben a Szolnok meglehetősen elöl jár és azt gondolom, hogy a csapat a döntőbe is joggal várható. Potocnik jól összerakta a bandát és jól válogatta meg a szerkezetet. Nem mondom, hogy teljesen rendben vannak és nem hullámzó a játékuk akár mérkőzésen belül is – például az utolsó két meccsükön -, de mindettől függetlenül egy nagyon komoly, erős együttesnek tartom őket. A másik piros-fekete csapat is hasonló várakozásokkal futott neki ennek a szezonnak. A Körmend képes arra, hogy minden mérkőzésen úgy menjen fel a pályára, hogy nem kell tartania senkitől. Ez érezhető volt Pakson is, ahol egy gyengébb, akadozó támadójátékkal is végig partiban tudtak lenni a játékosok és a védekezésre, a küzdőszellemre, a hajtásra nem lehetett panasz egy pillanatra sem. Azt gondolom, hogy ugyanez lesz Szolnokon is, ugyanígy fogja tartani magát a vasi együttes és ha mellé társul egy átlag feletti dobóforma, akkor akár győztesen is távozhatnak a Tiszaligeti csaronkból. Egy enyhe meglepetést szimatolok, egy nagyon szoros mérkőzésen vendégsikert jósolok.
Zalakerámia ZTE KK – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Láttam a ZTE szombathelyi vendégszereplését, ott is azt tudnám elmondani, hogy tudom, hogy egy új edző érkezése feldobja a csapat játékosait, mindenki tiszta lappal indul, meg akar újulni, megakarja mutatni, ezáltal viszont jöhetnek a rossz megoldások is és görcsösebbé teheti a dolgot. Látszott, hogy a Zalaegerszeg harap, hajt, minden labdáért küzd és ez példaértékű volt, de mindannyian tudjuk, hogy Szombathelyen nem egyszerű nyerni, ha a Falco egy közepes játékot hoz, akkor is képes a magyar mezőnyből mindenkit megverni otthon. Így jártak a zalaiak is. Emellé a kemény, hajtásos, jó védekezés mellé kellett volna egy extrább támadás, ami nem sikerült. Biztos sokat jelentett a számukra, hogy az új edzővel tudtak egy kicsit együtt dolgozni, megismerték egymást. A Kecskemét úgy utazik, hogy egy nagy bravúrgyőzelmet aratott, amire senki nem számított. Vannak ilyen mérkőzések, hogy az esélytelenebb csapat úgy lép fel, hogy minden mindegy alapon nekiáll a találkozónak és a szokásos, normális medrében folyik az összecsapás és a végén arra kerül sor, hogy be is lehet húzni a meccset, ezt szépen megoldotta a KTE. Ha mindkét csapatban mindenki hadra fogható lesz, akkor azt gondolom, hogy hazai pályán a valószínűleg motiváltabb Zalaegerszeg ha szoros találkozón is, de behúzza a két pontot.
Jászberényi KSE – DEAC: Nem árulok el azzal nagy titkot, hogy a Jászberény nincs könnyű helyzetben, sőt, próbálkozott a csapat új edzőkkel, játékosokkal, felállásokkal. Sajnos ők nem is a nulláról, hanem szerintem mínusz ötről kell, hogy felverekedjék magukat. Az utolsó mérkőzések jól sikerültek nekik, mintha jól látható módon Patai Benjamin barátom egy új színt tudott volna csempészni a – nem akarok megbántani senkit – haldokló Jászberénybe. Az új kosarasok érkezésével és egy kis összefogással jó mérkőzést játszottak Fehérváron és Kecskeméten. Az utolsó hazai meccsük egy kicsit rosszabbul mutatott, de valami mintha elindult volna és kezdenek felfelé lépkedni. Változtak szerkezetileg, a belső poszton is előreléptek Primoraccal, a Körmendről érkező Williams szépen játszik és több jót csinál, mint amennyi labdát elhasznál, Kinney is szépen szervezi össze a többieket. Ha visszatérnek a sérültek és Coleman, akkor lényegesen jobbak lesznek és mérkőzéseket fognak nyerni, otthon mindenképpen. A Debrecent nem kell idén bemutatni, már többször is említettem, hogy komolyabb célok vannak a hajdúsági városban és ezt bizonyítják is. Az eddigi alapszakasz közepe tájékán volt egy hullámvölgyük, de azóta megint erőre kaptak és magabiztosan, szépen hozzák a kötelező győzelmeket. Ehhez megvan a szerkezetük, megvan a bázisuk, megvannak a játékosok, tudnak rotálni. Ha a JKSE nem tud valami váratlannal előrukkolni és nem tudja megakadályozni a DEAC gépezetét, de úgy, hogy az legalább egy 20-25 percig tartson, akkor a Debrecen könnyedén fogja behúzni a mérkőzést. Szurkolok Patai Benjamin barátomnak, hogy sikerüljön megszerezni az első győzelmet.
Sopron KC – Alba Fehérvár: A Sopron helyzete is ismert a magyar kosárlabdát szerető közösségnek. Minden csapatnál vannak problémák, de Sopronban ez idén hatványozottan igaz az irányító és centercsere miatt, nincs könnyű helyzetben a görög edző. Vannak jó és vannak rosszabb periódusaik, nagyon hullámzó a teljesítményük, akár mérkőzésről-mérkőzésre, akár meccsen belül is. Ez most is látható volt a Pécs és a Szolnok ellen is. Az Alba a Falco és a Szolnok mellett abszolút a döntőbe várható játékosállománnyal rendelkezik. Közbe-közbe azért jönnek a problémák és az esetleges nem várt vereségek, de mindenképp a végén számolni kell velük. Ahogy eddig láttam, Forray Gábor nagyon szépen forgat, most már mindenkinek megvan a helye. Nehéz tippelni, amelyik együttes tudja hozni a saját elképzelését, elemeit, játékát és rá tudja erőltetni az akaratát a másikra, az fogja győztesen elhagyni a pályát. Ebben az esetben ez nehezen megmondható, hogy ki lesz, ezért én most egy hosszabbítást tippelnék.
OSE Lions – Kaposvári KK: Az Oroszlány tavalyi visszakerülése az élvonalba nagyon jól sikerült, üde színfoltja volt a pontvadászatnak. Egy kis város nagy csapata lett az OSE, ami meglátszott a játékukon, az érdeklődésen, a szurkolókon. A tévében egy semleges nézőnek is jó szórakozást, jó mérkőzésélményt produkáltak. Sajnos idén ez a lufi egy picit kilyukadt, de erre is megvannak az okok. Tavaly saját magukhoz képest 120-130%-ot mutattak, míg idén talán egy kicsit kevesebbet, mint 100%. Ha van, akiknek fáj a szurkolók távolmaradása, akkor az egyik csapat az biztosan az Oroszlány a jelenlegi mezőnyben. Eric Washington visszatér hozzájuk, ami biztos, hogy stabilitást ad majd a csapatnak, de azt nem tudom, hogy ezen a találkozón már játszik-e. A csapat kettőzött erővel fog hajtani a nem várt vereségek miatt. A nagy kérdés nekem – ahogy eddig is volt – a Kaposvár, amely nem azt mutatta eddig, amit az ember elvárhatott volna. Nem megbántva a kaposvári nézőket, szurkolókat, de joggal tudnak bizakodni abban, hogy Lazics mester talán rendet tesz az öltözőben, a taktikában, a fegyelmezettségben, a hierarchiában, a szakmai részekben. Kérdés, hogy ez mennyi időt vesz igénybe náluk és hogy ezt hogyan fogadják a kosarasok. Ezt a mérkőzést is nehéz lesz megtippelni. Ha mindkét együttesben mindenki pályára lép, akkor egy hangyányival az Oroszlánynak adnék több esélyt, de ha a piros-feketéknél már egy valaki is hiányzik, akkor a Kaposvár joggal nyerheti meg a meccset.
Hajrá Zete! A Szolnok megpuhította ezt a Kecskemétet legutóbb, menni fog ez! Hajrá!