Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Trummer Rudolf elnézést kért a soproni szurkolóktól, most az SKC sikerét várja

Állandó szakértőnk mondta el a véleményét a 19. forduló kapcsán.



:

:

Hat találkozóval folytatódik a férfi élvonal, több olyan párosítással, ahol a két csapat nagyon közel van egymáshoz a tabellán. Állandó szakértőnk, Trummer Rudolf osztotta meg a gondolatait:

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Alba Fehérvár: Azt látjuk, hogy a Kecskemét a jó szezonkezdet után egy picit megtorpant. Volt sérülés is náluk és mivel nincsenek olyan sokan, ez nagyon hátrányosan érintette őket. Ettől függetlenül tudjuk, hogy a KTE – főleg odahaza – egy nagyon fegyelmezett, precíz kosárlabdát játszik. Mezőnyposzton nagyon erősek, míg belső poszton nincsenek elegen szerintem. Ha nem lesznek faultproblémáik és végig tudják játszani pihenéssel a mérkőzést, akkor azt gondolom, hogy meglepetést is okozhatnak. Az Alba legutoljára a Pécset verte. Zollner érkezésével keményedett a fehérváriak felfogása. Körmendről ismerjük, hogy egy nagyon határozott, keménykezű edző, aki elvárja a kellő fegyelmet és a figyelmet. Le is nyilatkozta a szombathelyi győzelmük után, hogy a Falco először találkozott ilyen agresszív védekezéssel, egész pályás letámadással, amit ők produkáltak. Ezután viszont a következő 2-3 meccsen ezt nem láttuk vissza, de azt gondolom, hogy az idő őket fogja igazolni és ahogy beérik Zollner munkája, az Alba egy jó csapat lesz és a végelszámolásnál is figyelembe kell venni őket. Nehéz megmondani, hogy ki nyer. Ha tényleg nem lesz faultproblémája a Kecskemétnek és tudják pihentetni a játékosaikat és megtalálják az átmenetet a gyorsindítások és a felállt védelem elleni játék között, akkor akár győzhetnek is. Ha nem, akkor az Albát egy picivel esélyesebbnek tartom.

Egis Körmend – DEAC-Tungsram: Udvariasan kezdeném a Debrecennel. Úgy vagyok a DEAC-cal, hogy idén egész egyszerűen nem tudom kiismerni őket. Néha nagyon jó játékot produkálnak, néha pedig nagyon gyengén kosárlabdáznak. Megfigyelhető ez a mérkőzések közben is. Szerintem a vendég együttes ennél kiegyensúlyozottabb és jobb csapat a játékosállománya alapján, személy szerint Dzeletovicsot jó játékosnak tartom, Drenovacot és Thames-t is jól ismerjük. Tóth Ádám nagyon veszélyes a festékben, de a fiatalok és a magyarok is hozzáteszik a magukét. A játékuknak nagyon fontos szereplője Thames, ha egy mérkőzésen képes jó formában játszani és jól irányítani a csapatot, akkor bárkit képesek megverni. A Körmendnek volt egy nagyon jó mérkőzése Szombathelyen, amit sikerült élőben megnéznem. A találkozó egy ki-ki játékon múlott, amelyen a kevesebbet hibázó Falco győzött, de a kellő hazai pálya is a segítségükre volt. Azt gondolom, hogy a piros-feketék jó ritmusban kezdték a mérkőzést, agresszív védekezéssel rukkoltak elő, ennek a taktikája és a megvalósítása is jó volt. A második negyedben amikor pihentetni kellett a játékosokat és jöttek a cserék, akkor már akadtak gondok. Úgy tudom, hogy mindenki 100%-os a hazaiaknál, mindenki játékra kész. Rettentő nehéz mérkőzésre számítok, de szerintem mindenki így van ezzel. Ha a körmendiek rá tudják erőltetni az akaratukat a Debrecenre, akkor meglehet nekik a meccs.

Kaposvári KK – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely: A tizennégy csapatos mezőnyben a Debrecen után a Kaposvár az az együttes, amely hihetetlen bravúrokra és nagyon gyenge játékra is képes. Szerintem a somogyiak is felmenő játékot mutatnak, fordulóról fordulóra jobbak lesznek, érződik Nikola Lazics munkája. A belső és a külső posztokon is jó a légiós keretük, de a padjuk nem valami hosszú. Csorvási személyében még egy minőségi cseréjük is lehet, de az az igazság, hogy a többi magyar játékos nem tud meghatározó szerepet betölteni. A Falco egy picit megtorpant, hiszen a szezon első felében mutatott játékukat nem tudják hozni. Ott is lehettek sérülések és betegségek ami megzavarta a gárdát, de nem is lehet hosszútávon fenntartani azt az extra játékot, amit a szezon első felében produkáltak. Mindig jönnek hullámvölgyek, a kérdés az, hogy ezt hogy veszik. Pécsi győzelemmel hangolnak a szombati Kaposvár elleni találkozóra. Nehéz megmondani, szoros csata lesz, a szombathelyiek védekezésén fog múlni az összecsapás. Ha kellően kemények lesznek hátul, akkor meglesz nekik a meccs, de ha nem, akkor a KKK okozhat meglepetést.

Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE: A szomszéd zalaegerszegieknek innen már minden mérkőzés élet-halál kérdése, biztosan így is állnak fel minden meccsre. Valószínűleg Mutapcic edző is így tüzeli őket, aki szerintem egy jó szakvezető. A Paks elég kellemetlen vereségbe futott bele hazai pályán a Kaposvár ellen, szinte esélyük sem volt, de ők is képesek meglepetésre, ezt Körmenden be is mutatták. A kék-fehéreknél inkább a légiósok a meghatározóak, de ha hozzá tudnak tenni a magyarok is, akkor nyerhetnek és azt gondolom, hogy ezt meg is fogják tenni és behúzzák az ASE ellen.

HÜBNER Nyíregyháza BS – Sopron KC: Nyugodtan mondhatjuk, hogy az év egyik meglepetéscsapata a Nyíregyháza. Ők ezt a szezont feltették egy lapra, nem a hosszútávú építkezés folyik most náluk. Vettek egy olyan légiós ötöst, amelyre minden találkozón kellőképpen számíthatnak. Ennek a motorja Johnson. Ha ő tudja pörgetni a játékot és a Pipiras-LeDay-Suárez magas sor hatékony tud lenni, akkor lehet keresnivalójuk. Itt van viszont a nagyon nagy etapot futó Sopron, amely zsinórban kilenc sikernél tart. A soproni szurkolóktól szeretnék is elnézést kérni, mert a korábbi fordulókban amikor szakértettem, akkor általában megverettem a csapatukat, de nagyon pozitívat csalódtam az SKC játékában. Nagyon nehéz meccs vár rájuk Nyíregyházán, de most megfordítom ezt az egészet és azt mondom, hogy vendégsiker születik.

MVM-OSE Lions – Naturtex-SZTE-Szedeák: Az Oroszlányba új légiós érkezett Mesicek személyében, Miliszavljevics távozott. Nem kell a hazaiakat bemutatni, otthon mindenkire veszélyesek és ezt igazolják is. Azokat a mérkőzéseket, amelyek fontosak, általában megnyerték. Idegenben nem remekelnek, de ha otthon az Ihring-Minchev páros jól muzsikál és ehhez felfejlődnek a többiek, akkor bárkit le tudnak győzni. A Szeged is légióst cserélt, nem tudjuk, hogy Davis hogyan fog beilleszkedni, illetve azt sem, hogy most pályára lép-e. A szegediekben nem látok annyi potenciált, hogy Oroszlányon nyerjenek, úgyhogy hazai győzelemre teszek.

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
Petike97NonameSopronKCfandonnarummaHunter76 Recent comment authors
Petike97
Olvasó

Mindenesetre nem lenne túl okos dolog teljes erőbedobással széthajszolni magunkat ezen a meccsen,főleg úgy hogy utazunk is…Kedden meg ugye Tenerife.

Noname
Olvasó

Most akkor a Kapos-Falco meccsre mi a tipp?
Nem derül ki, ha ez akkor, ha az akkor…..
Sok volt a fröccs!😀

SopronKCfan
Olvasó

Elnézzük Rudi! Remélem a mostani tipped bejön!
SKC!

donnarumma
Olvasó

Rudi messze a “leggyengébben tippelő”
persze az is igaz, hogy nem azért lesz az eredmény, ami….

Hunter76
Olvasó

Kicsiit félek, h Rudi nehogy a szokásosat hozza 🙂 Bízom benne, hogy most igaza lesz a Sopronnal kapcsolatban. Hajrá Sopron, SKC!

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés