Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Triplakirályok találkoztak Körmenden

Trummer László és Hosszú István is megtekintette az U20-as finálé mérkőzéseit.



:

:

Hétvégén zajlott Körmenden a fiú U20-as bajnokság döntője, ahol két egykori hárompontos specialista is feltűnt a lelátón.

– Körmenden élek, így természetesen a lehető legtöbb mérkőzést megnéztem a hétvégi tornán, ahogy az időm engedte – kezdte Trummer László, aki a hárompontos 1985-ös bevezetését követő bajnokságban a legtöbb ilyen dobást süllyesztette el az ellenfelek kosarába. – Jó volt nézni a fiatalok játékát, sajnálom, hogy az egész szezonban nagyszerűen teljesítő körmendi csapat végül nem jutott a négy közé.

– A feleségem fia a Rátgéber Akadémia játékosa, így szívesen töltöttük a hétvégét Körmenden – vette át a szót Hosszú István, aki szintén legendás távoli dobó volt. – Nagyon büszke vagyok a lányomra, de most kimondottam jól esett, hogy itt nem Katinka édesapjaként, hanem mint volt kosárlabdázó ismertek fel. Sokat játszottunk Csucsuval (Trummer László – a szerk.) egymás ellen, nagyon régen találkoztunk utoljára. Van köztünk néhány év, én mindig felnéztem azokra a játékosokra, akik távolról hatékonyak voltak, így az ő játéka is inspirált. Most én lehetek boldogabb a Rátgéber Akadémia szereplése miatt – kacsintott hamiskásan Trummerre.

– Igazából a távoli dobások hatékonysága a rengeteg gyakorláson múlik – válaszoltak szinte egyszerre. – Reméljük, hogy a hétvégén látott játékosokkal a jövőben találkozhatunk az élvonalbeli találkozókon – majd erre koccintottak a legendás Trummer-féle pálinkával.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés