Szolnoki Olajbányász KK - Pécsi VSK-Veolia 100-75 (30-20, 25-16, 21-19, 24-20)
Bajnokság, 11. forduló
Tiszaligeti Sportcsarnok
Játékvezető: Benczur T., Minár L., Goda L. (Farkas Z.)
Szolnoki Olajbányász KK: Jones 25/9,Davis 22/15,Krisztics 16/12, Juhos -,Tóth N. -. Cserék: Kovács 12, Cakarun 8, Rudner 9/9, Pallai -, Csák 6/6, Taiwo -.
Pécsi VSK-Veolia: Ruják 3,Diggs 24,Smith 11,Budimir 11/3,Horti 4. Cserék: Bíró -,Sulovics 4, Csirics 13/3, Pongó -, Antoni 3/3, Dragasevic -, Kocsis 2.
A Szolnoki Olajbányász az első percektől ott folytatta, ahol az elmúlt két meccsen abbahagyta. Nagy kedvvel, jól kezdték a mérkőzést Tóth Norberték, akik egy percig sem akarták elhitetni a gödörben lévő pécsiekkel, hogy lehet esélyük. Csirke Ferenc csapata kiélezett meccsen kapott kiKecskeméten, így a csapat szurkolói abban bíztak, lehet esélyük Szolnokon is.
A Pécs azonban csapnivalóan védekezett, harminc pontot kaptak tíz perc alatt, és már az első negyedben összeszedtek egy tízpontos hátrányt. A Szolnokban Davis remekül mutatkozott be, és Jones is ponterősen játszott, ennek köszönhetően már az első félidőben eldöntötték a meccset, tizenkilenc pont volt az Olajbányász előnye, amikor nagyszünetre mentek a csapatok. 55-36.
A folytatásban is az Olaj játéka dominált. A pécsiek teljesen szétestek, sem védekezésben, sem támadásban nem tudták tartani a tempót a piros-feketékkel. Davis és Jones ellenszerét nem találták, rengeteg labdát eladtak. Míg a húsz pont fölötti vezetés birtokában a hazaiak teljesen megnyugodtam, szemre is tetszetős kosárlabdát játszottak.
A játék minden elemében jobb volt a hazai csapat. Igazi csapatként működtek. A végén több olyan játékos is lehetőséget kapott, aki eddig kevesebbet játszott. Az mindenképpen említést érdemel, hogy az Olajbányász tizennyolc triplát dobott a mérkőzésen.
Úgy tűnik Gasper Potocnik jó érzékkel nyúlt új csapatához, Csirke Ferencnek viszont van még dolga, hogy a bajnokság elején tapasztalt pályára állítsa a Pécset.
Én újra gratulálok nektek.
Alakul a bajnokság színvonala..
.
Ezt kellene meglépni a Deacnak is. Itt a követendő példa.
Légiós csere már volt nálunk is, jelenleg is zajlik egy, sőt lehetséges egy harmadik is, de a legfontosabb lenne egy hasonló kaliberű igazi vezér típusú edző.
Szerintem most a jelenlegi erősorrend: Falco, Szolnok, Körmend, aztán 4-12-ig elég nagy tülekedés van. Lefelé pedig a Szeged és a Jászberény lóg ki egyelőre, a többiek összeszedték magukat.
Itt lentebb valaki említette Krszticset. Krsztics szerintem kurva jó játékos, igazi húzóemberünk (lesz)… alapból 3-as, de eddig Morant mellett/helyett 4-es/5-ös poszton játszott, totál tévesen. Ha megnézzük a statját, nagyon jól kezdte a bajnokságot, az Alba ellen ő volt a legjobb: 21 pont, 7 lepattanó és 27 VAL érték, majd Alekszicsnél fokozatosan leépült a játéka: az utolsó két meccsen, a Sopron ellen már csak 5 pont és 5 VAL, a Falco ellen pedig 2 pont és 2 VAL. Majd jött Potocsnik, és a következő két meccsen komolyabb centerjáték (Tóth és Juhos) mellett ugrásszerűen feljavult a játéka; Szeged ellen 13 pont és… Olvass tovább »
Most akkor szét van verve az Olajka, vagy nincs?
Pótkerék most kezdi összekaparni, összerakni a puzzle-t.
Szétverték, de felállunk.
Egyébként milyen érdekes,
hogy mindenki milyen gyorsan
megtalálta a helyét:
Nyerges például éli a vilàgát,
VOJA külföldön húzóember,
az a féreg Benke és az ország legocsmányabb szurkolói pedig szépen egymásra találtak.
Te is találd meg a helyed végre a cirkuszban, te csörgősípkás bohócbáb!!!
Te hülye bucka….
Te hülye sárga majom….
Te meg hülye labanc vagy!
Èn is így láttam,de viszont Juhos Levi láthatóan szenvedett, ki is pontozódott neki nem volt jó ez a szerep ő center közelebb kell játszania a palánkhoz
Sokszor nem èrt oda lábbal ès falt lett a vège
Ferinek úgy nézem lefőtt a kávé.
Remélem egyszer te csapatos is annyi pénzböl gazdálkodik mint a a Pécs az elmúlt évben meg kellet élni
Jól sźól a tiszaparti cigányparasztok… !!! 😀
Ma új időszámítás kezdődött. Öröm volt látni ami történt. Ugyanakkor a mikrofonhoz visszatért a “múlt”. Ez a stílus nem fogja segíteni a szurkolást ha erre is szükség lenne. Bizonyára mindenki tapasztalja akár kézi akár kosárlabdarol van szó mit jelent ha egy jó speaker van. Nem vitatva egyébként az érintett más irányú munkásságának sikereit.
Ki volt az? Sajna nem voltam ott, dolgoztam.
VCs
Az a mondvacsinált rádiós? Én csak precegősnek hívom, beszédhibás kockaember. Azt hittem már elfelejtették, de ezek szerint valakinél jól fekszik.
Ahol én ülök,ott semmit nem lehet hallani,csak dörmögést.Évtizedek óta nem tudták ezt megcsinálni,hogy a csarnok minden szegletében egyformán hallja mindenki a spíkert.
Végre hazaértem.. De most vidáman vezettem le a 100 kmt.. Óriási Gratuláció a csapatnak és az edzőnek. Jó kosárlabdát játszottunk mind védekezésben mind támadásban! És ne felejtsük el az egyik legjobb légiósunk nem játszott.. Igazi csapatmunka volt.. Nagy öröm hogy mindenki játszott és nemcsak a végén jöttek 1 percre a fiatalok.. Bence már személyesen is gratuláltam de itt is leírom az a tripla amivel meglett a 100 pont extra volt! Centerben is jobbak leszünk! Köszönöm fiúk ezt a 3 meccset szép karácsonyi ajándék! Szurkolás is tetszett! Csak az olajka!
Ebben a szar esős időben 100 km-ert levezetni is bravúr.
Évek óta ezt csinálom.. Megszoktam.. Gyerekkel a hátam mögött.. De amúgy tegnap semmi forgalom nem volt.. Vidáman vezettem))) Régen elköltöztem Szolnokról de az Olaj szív maradt.. Csak az olajka
Hát jó neked,hogy megszoktad.Én havonta levezetek úgy 2000-2500 km.-ert,de már fárasztó.Egyre több autó van az utakon,egyre hülyébben vezetnek,nagyon észen kell lenni,ki van az ember téve minden veszélynek.Dehát ahogy a mondás tartja:ezt dobta ki a gép.
Bár nagyon utálom az esőt,de még mindig jobb ha ónos eső esett volna.Az életveszélyes.
Élvezet volt nézni, mindenki játszott, mindenki odatette magát, mindenki hozta amit tud és Davis extra, az nyilván nem lesz mindig. Ha Tucker is lesz, akkor bármi is lehet…. Az látszott hogy Kriszticsnek ez a helye, nem a palán alatti játék, sztem ő is jobb lesz így már.
Minden Pvsk Szurkoló aki szidja a csapatot annak csak annyit üzemek nem kellenek divatok.oké nem megy a csapatnak lehel pénz lehet más oka de az hogy egy “fórumon” nyilvánosan szidjátok, azt a csapatot akik az eddigi években a pénzhez képest mert úgy sokan nagyon furcsa körülmények között kapnak fizetés ,vagy épp tavaly bronzérmes lett akkor kurva jó volt minden mi akkor nagy volt a szurkoló kedv .Na ezt vegyétek elő mert akár milyen szar a csapat max csoport szid a sajátjaidat ne nyilvánosan mert ez gusztustalan hogy itt szidod személyesen találkozól vele akkor még nyalod a picsáját. Üdv egy vezetőség… Olvass tovább »
Ne haragudj de kikérem magamnak azt hogy divatozzol. Nem vagyok az. Sok helyre elkísértem őket. Kitartok mellettük de amit csinálnak az már türhetetlen. Nem a csapattal hanem magával a hozzáállásukkal van bajom. Hova tűnt az a küzdés és harciaság ami meg a szezon elején? Ezeket hiányolom a csapattól. Lehet szarul játszani de küzdés maradjon meg,mégha nem is megy nekik.
Ki kérheted akkor is igazam van mert a én szégyenelem magam hogy azzal jössz merre jártál a csapat amit úgy hogy akkor nyaltad a segük most meg szidod öket
Azért az hadd maradjon meg egy szurkolónak, hogy vélemènyt nyilvánítson akkor is, amikor a véleménye nem pozitív a csapattal kapcsolatban. Senki nem örül annak, ha a csapatnak szarul megy és egy szurkoló csak limitàlt eszköztárral élhet, hogy felhívja a figyelmet a problémákra, pl véleményt nyilvánít, akár egy “kurvagyenge” skandálással a meccsen, akár egy forumon, amit a csapatànak tagjai is olvashatnak. Mivel nem jársz hazai meccsre (mondjuk a vezetőség kb 8 éve ugyanaz, vagyis érdekes “szurkoló” lehetsz), ezért a Sopron elleni meccset sem kellett végignézned, ami a csapat történelmének egyik mélypontja volt. Több ezer ember elment és fizetett azért, hogy utána… Olvass tovább »
Egyre jobb a Szolnok, ez jót tesz a bajnokságnak.
A sárga g3cik jól szólt, a f@sszopó Falco is tagadhatatlanul tetszett mindenkinek, de azért a buzi Benke kicsit erős volt ???
Van még itt 1-2 olyan csapat akire vár egy kis”meglepi”Az egyik az Alba január 5.-én,bár az a meccs Fehérvárott lesz,de nem féltem a csapatomat.A másik az március 13.-án teszi tiszteletét a Ligetben.Na arra pokol vár,több okból is…
14.-én nem?
HisztisFigarónak kis hajzselét?????
Megint itt vagy te ütödött? Nem unod még a faszságaidat?
Ennek az OLAJ-nak köze nincs az 1 hónappal ezelőttihez.
Szervezett játék, jó elképzelésekkel, jó cserékkel, keményebb védekezéssel.
Mind2 új játékosunk biztató, Cakarun nagyon jó adottságokkal rendelkezik bivaly erős + gyors.
Davis-hoz ragad a labda, nyilván a mai dobóformája extra volt, de emelett jól szervezi a játékot, jó passzokat ad, gyors mint az intercity.
Îgy tovább, HAJRÁ OLAJ!
Mennyivel más lett volna,ha ez a csapat játszott volna Oroszlányban!Nem lett volna 28-8,egészen biztos.Na őnekik is jár egy visszavágó tavasszal.
Az új irányítónk szerintem őrületbe fogja kergetni az ellenfelet,mint ahogy most is.Kár volt leültetni,lendületben volt,szinte önkívületben játszott.Amit rádobott az mind be ment.Persze később is hasznos volt,gólpasszokat adott,labdákat lopott.A nézők extázisban tomboltak.Na ilyen is régen volt.Smith nem rossz játékos,de erre nem képes.Potocsnik nagyon jó érzékkel nyúlt ehhez a fiúhoz.
Anélkül,hogy elszállnék,azt meg kell mondanom ennyivel tartoztunk a Pécsnek.Tavasszal könyörtelenül kihasználták,hogy brutális sérüléshullám sújtott bennünket,meg is szerezték a bronzérmet.Arra gondoltam,akkor hogy a nemzetközi kupában majd átadják az indulás jogát,talán akkor a mi csapatunk is másképp alakult volna.Nem…ők elindultak jogosan.Az eredmény ismert.Viszont most mi is könyörtelenek voltunk,100-at dobtunk nekik.MINDÖRÖKKÉ OLAJBÁNYÁSZ!
Ki ez a Davis?
Davis!
Darwin JR Davis hívatalosan
Ez igen…, Davis 7/7 mutatóval nyitott, extra volt…, Cakarunon látszik, hogy egy minden hájjal megkent vérprofi, neki lesznek ennél sokkal jobb meccsei, igaz a lepattanókat ma is jól begyűjtötte…, Potocnik szisztematikusan elkezdte a fiatalok beépítését, 4-6-8 percekkel, ami teljesen ok., (Alekszics tanulj!), ja, és a legjobb triplázónk nem játszott…, ez ma nagyon rendben volt
Végre játszott, bár ne felejtsük el, hogy ezek a fiatalok játszanak az NB1B zöld csoportban és az u23ban is. A felnőtt a harmadik terhelésük.
Persze, játszanak, de fejlődni akkor fognak, ha az A-ban is rendszeres lehetőséget kapnak…, remélem, ez a folyamat indult most el végre valahára.., pár év múlva nagyon kell egy jó Pallai, Csák, Taiwo, Frank…, Rudnerrel (esetleg, Orbánnal, Gilszkivel) együtt lesz egy olyan saját nevelésű magunk, amilyet más csapatoknál egyelőre nem látok
Gratula! 2 új fiú extra lehetett. 18 tripla ilyen százalékkal nagyon jó. De engedelmetekkel én Csák kosarainak örülök leginkább. Pallai is felkerült végre. Frankkal mi van? Sérült? Pécset én fásultnak érzem. Lehet kár volt nekik ez a 6 nemzetközi meccs. Bár erre fogni szerintem vicces lenne. Valahogy olyan erőtlenek nem is értem.
Annyit érünk, mint fing a gatyában….
Figyu az ha fel vagy puffadva néha aranyat ér….
Ha te mondod 😉
Van a PVSK-ban egy-két olyan játékos aki többet képzel magáról.Ilyen Hort (nem meglepő) és Ruják.Ruják rém gyenge volt,nem is értem miért reklamált.
Inkább a két amerikai hozzáállásával van gond. Ma meg a Kecsó ellen jól játszottak de a védekezésük meccsek óta hanyag
Lehet mind Hortit mind Rujákot szidni de ők legalább küzdenek hajtanak nem a sült galambot várják
Pontosan viszont a két amerikainak ha olyanja van akkor nem játszik jól. Bálint meg Ruji küzdenek ha még nem is megy nekik
Nem is tudom…Ruják eléggé le van épülve.Futott egy labdáért el is érte,de utána elég durva módon kilépett vele.Valahogy az ilyen labdákat vetődve szoktak visszaadni.Ő meg sem próbálta.AAzonkívül bántóan sok volt nála az eladott labda is.
Mondtam is a szomszédomnak a meccsen,hogy Csák jobban dobja a triplát,mint Rudner.Persze Rudi a legjobbkor dobta ami be is ment.Ami Pallait illeti gyors,mint a villám,remekül bontja meg a védelmet,mindenképpen a jövő embere.
Gratulálok a Szolnoknak! Ami meg minket illet :a fiúk jobban tennék ha se jönnének. Szégyent hoztak magukra, a klubra, a városra és nem utolsósorban a szurkolóikra akik mindig ki tartottak mellettük. Gyönyörű ajándék ez így számunkra.
Lehet mínuszolni de aki a mai meccs után azt mondja hogy megérdemlik hogy hazajussanak azok egy kicsit sem elfogulatatlanok a csapattal szemben nemdebár?
Gratulálok a Szolnoknak!
Mi csapatunkról röviden annyit, hogy egy nagy nulla! Jó lesz ha végre össze szeditek magatokat! Ha nem megy el kell távolítani a probléma forrást/forrásokat!
ÉBRESZTŐ VAN BASSZÁTOK MEG!
És Tucker nem is játszott, kezdenek belejönni a fiúk
Sérült?
Elaludta a nyakát
Beszéltem vele,valóban a vállát fájlalta.Először meg is ijedtem,mi lesz velünk,a legjobb kinti dobónk nem fog játszani?A csapat fényesen rám cáfolt.
Gratulálok az Olajak. Ha így folytatják a Falco elsőszámű kihívója lesz.
Gratulálok a Szolnoknak, extra dobóformával megérdemelten nyertek. Mi meg akár már a félidőben elindulhattunk volna haza, és ami különösen szomorú, hogy Diggs nem is játszott rosszul mint szokott, és így sem volt egy percig sem esélyünk. 10 kihagyott büntető, összesen 3! bedobott hárompontos, 19 eladott labda. Értékelhetetlen produkció… Szép karácsonyi ajándékot adtatok a szurkolóitoknak ezzel a 6 zsinórban beszedett bajnoki vereséggel, ami nyilván 7 lesz jövő szombaton a Falco ellen. Ha ezzel a játékkal akarunk menni küldjük el inkább az U20asokat, tudnának kicsit fejlődni… Egy “jó” hír azért van mára, a kupa szereplés miatt már nem kell izgulnunk, lesz egy… Olvass tovább »
Gratulálok a Szolnoknak!
Teljesen igazad van Pvsk Fanatic! Nagyon elszomorít ez a tendencia amit produkálnak…pedig ezzel a kerettel sokkal többet kéne mutatniuk. Persze lehet mondani,hogy nincs CJ, de ez már messze nem arról szól…:(
Kecskemét ellen még láttam bennük a tüzet, a küzdeni akarást, de ez a mostani megint gyalázat volt. Hahóó valaki ébresztő, csináljanak már valamit, ha kell küldejenek el embereket, de történjen valami! De a legfontosabb legyenek már ŐSZINTÉK a szurkolókkal!Ennyit megérdemelnénk…
Azért azt mondom,hogy tartsunk ki a bajban van a legnagyobb szükség ránk!?
Hajrá Pécs, hajrá Vasút!
Davis berúgta a kaput 🙂 Szép volt fiúk!!! CSAK AZ OLAJ!!!
Ez már nem Alekszics csapata.
GRATULA!
Bizony nem az….Ha nyerni akarsz jön futószalagon válts edzőt a Gasper névvel a kispadon ez garancia erre….
Az biztos!Potocsnik telitalálat. A Pécs visszajött 20 alá,ő akkor egyből időt kért és a csapat továbbszárnyalt.
Nem, ahogy hallani lassan újra Nyergesé…
Rebesgetik igen, és aki fosik dislikeol :-)))))
Akkor visszajön Voja is? Én nem bánnám…igaz hogy rivális csapat játékosa lenne de kedvelem a játékát…aki tud az tud…..
Dehogy jön, max majd levezetni, de ne is jöjjön neki nem itt van a helye
Bár úgy lenne!
Mi a baj Aleksziccsel? Nyertetek vele egy talicskányi bajnoki meg kupa-aranyat.
De most tényleg…. az Olaj talán legsikeresebb edzője.
Azokkal a keretekkel én is megnyertem volna
Oké, igazad van.
Én is elgondolkodtam Alekszicsen.Amikor idekerült játékosként szenzációsan jó volt.Meccseket nyert meg nekünk,nem is egyet.Emlékszem egy kecskeméti meccsre,akkor a Kecsó erősebb volt mint az Olaj,Dragan egymaga hozta,akkor volt ott 89-90.Az utolsó támadásnál csinált egy 2+1-et.Dehát úgy látszik az edzősködés más kávéház
Hiába a legsikeresebb(annak látszik),a mostani helyzettel nem működött a dolog.Kulcsemberek váltak ki a csapatból,az újakat meg nem tudta jól beépíteni.A mélypont az Oroszlány ellen volt,de már látszott a felkészülési meccseken és az első Alba elleni bajnokin,hogy totál K.O.Ilyenre még én sem emlékszem,hogy bajnokin -20 legyen a Ligetben,különösen 100 kapott ponttal.Most nem tudom hol fog edzősködni,de képezni kell magát ha ebben a szakmában akar dolgozni.
2019.06.15.
Play-Off, Harmadik helyért:
Szolnoki Olaj KK – Pécs: 68-106.
Az már nem volt mérvaadó Rouge.Már csak ezért is örülök,hogy visszavágtunk.Akkor mi már a harmadik generációval álltunk ki,ők a kezdővel.Jó nagyot rúgtak még belénk.