Utánpótlás
Tovább fejleszt a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Akadémia
430 millió forintos beruházás valósul meg.
:
:
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Akadémia sportfejlesztési pályázatának keretében épül a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium sportcsarnoka, amelynek nyilvános bejárására került sor csütörtök reggel. Ivkovicné Béres Tímea, az Akadémia vezetője mutatta be a beruházás jelenlegi állapotát. Tette mindezt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, Bodnár Péter és Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony társaságában.,
A 2018-ban minisztériumi és szövetségi jóváhagyást is kapott a pályázat, költségvetése 430 millió forint, amely 70 százalékát TAO támogatás, 30 százalékát a kecskeméti önkormányzata biztosít.
Az Akadémia beruházásai során mindig arra törekedtünk, hogy a kosárlabdázók mellett a diákok, a lakosság sportolási körülményei is fejlődjenek, így van ez ebben az esetben is. A 840 négyzetméteres alapterületű sportcsarnok alapkövét csaknem egy éve tettük le, jelenleg a kivitelező munka 60 százalékos készültségi állapotnál tart
-mondta az épület bemutatásakor Ivkovicné Béres Tímea akadémia vezető, majd hozzátette:
Bár a munkálatok leglátványosabb része elkészült, de a létesítmény szíve-lelke még csak most kerül kialakításra, vagyis a sporttechnikai elemek. Alig várjuk, hogy pattogjon a labda és a fiatalok élettel töltsék meg az épületet, addig viszont dolgozunk tovább. Az összefogásban résztvevőknek pedig köszönjük a sportág támogatását!
Nem csak ígérgetnek, dolgoznak is
Az építkezés folytatásában 661 négyzetméter sportpadló-felületet hoznak létre, elsősorban a kosárlabda, illetve a testnevelés órák igényei szerint. A beruházás részeként 6 db kosárlabda palánk (2 db elektromos vezérlésű és 4 db oldalfali palánk), valamint eredményjelzők, cserepadok, elválasztó függöny és labdaháló kerül a helyére.
– Nem csak ígérgetünk, dolgozunk is – hangsúlyozta az épület csütörtöki bejárásán Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. – Néhány hónapon belül átadásra kerülhet az új, impozáns csarnok, ezzel az iskolában a mindennapos testnevelés megoldottá válik a téli időszakban is, illetve nagy lépés lesz az utánpótlássport számára is, hiszen új edzés lehetőséget is biztosít.
Fontosak ezek a beruházások
– Nagyon fontos, hogy olyan kosárlabda fellegvárak legyenek szerte az országban, ahol a környezetükben lévő gyerekek megfelelő képzési, illetve infrastrukturális lehetőségekhez juthatnak – mondta Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkára. – Kecskemét ilyen, hiszen itt maga a városvezetés is elkötelezett a kosárlabda támogatása mellett, ezúton is köszönöm a polgármesternek, hogy kiáll a sportágunk mellett. Olyan piramisrendszer alakult ki, ahol a férfi felnőtt csapat ott van a csúcson, így az akadémia növendékeinek példaképei lehetnek. Úgy gondolom, Kecskeméten minden feltétel adott ahhoz, hogy az utánpótlás-nevelés és az élsport megfelelő módon működjön.
Az új sportcsarnokban 2 öltöző és 2 szertár is helyet kap majd. A kivitelező munkák várhatóan ez év végére fejeződhetnek be.
A 2020-21-as bajnoki szezont a kecskeméti Akadémia 38 csapattal (10 lány és 13 fiú gárda) és 15 előkészítő U9 iskolai csoporttal és több, mint 600 sportolóval és 42 szakemberrel, munkatárssal kezdte meg.
Fotók a bejárásról:
Szólj hozzá!