Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Tóth szerint minden esélyük megvan arra, hogy megtörjék a Falco sorozatát

A center azt mondja, nem szabad megijedni a bajnoktól, mert nekik is elég erős a keretünk ahhoz, hogy bárkit legyőzzenek.



:

:

Szombaton 19 órától a listavezető, sorozatban huszonkét győzelemnél tartó Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együttesét látja vendégül a DEAC a 12. fordulóban.

– Úgy lett kialakítva a csapatuk, hogy bírják a kettős terhelést, és a BL mellett a bajnokságban is jól szerepeljenek. Több találkozón is voltak hiányzóik kisebb sérülések miatt, de ez sem jelentett nekik problémát, és eddig hozni tudták a mérkőzéseiket. Négy magyar válogatott mellett a légiósaik is nagyon komoly játékerőt képviselnek, így azt gondolom, hogy minden esélyük megvan a címvédésre. Hazai pályán ugyanakkor mindenképpen szeretnénk elkapni őket, és megtörni a sorozatukat, amire szerintem minden esélyünk meg is van – vélekedett az ellenfélről Tóth Ádám a deacbasket.hu oldalnak.

A DEAC jelenleg öt győzelemmel és négy vereséggel a tabella hetedik helyén áll, négy hazai találkozójából háromszor győztesen hagyta el a parkettát.

– Nem egyszerű a Falco ellen kosárlabdázni, nagyon sok variációs lehetőségük van, nehéz felépíteni rájuk egy védekezést, hiszen gyakorlatilag akárki elkaphatja közülük a fonalat. Nem szabad azonban megijednünk tőlük, nekünk is elég erős a keretünk ahhoz, hogy bárkit legyőzzünk a bajnokságban. Mivel nagyon jól védekeznek, kulcsfontosságú lesz, hogy csapatként működjünk együtt, meg kell becsülnünk a labdákat, és nem szabad engednünk, hogy átrohanjanak rajtunk. Bízom a hazai pályánkban, ha koncentráltan és fegyelmezetten tudunk játszani, akkor lesz esélyünk, remélem, hogy ismét telt ház lesz – zárta szavait a nagyszerű szezont futó center.

A Debreceni Egyetem csapatából Somogyi Ádám továbbra sem tudja vállalni a játékot, de rajta kívül várhatóan mindenki bevethető lesz szombaton.

fotó: deac.hu

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
FALCO1980RRichieGdballMarillionWSreborn Recent comment authors
FALCO1980
Olvasó

Te böszme…

RRichieG
Olvasó

A sorozatban 22 győzelemnél, és közben néha sürűn becsúszó pár cuminál tartó Falco, ez a helyes megnevezés ???

Marillion
Olvasó

Valahol előbb utóbb nekünk is megáll ez a siker széria….legyen jó mérkőzés….észrevétlen bírók asszisztálásával….Ha sportszerű körülmények között a DEAC fog minket megállítani….sportszerűen jár majd nekik a gratuláció….

dball
Olvasó

Egyetértek! Hajrá DEAC!

WSreborn
Olvasó

Hajrà DEAC!!!

Vadkakas
Olvasó

egy hazai bravúr győzelem Mikulásra, please 🙂

Hajrá DEAC!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés