Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Tóth Péter: Mindent megteszünk, hogy jobban szerepeljünk

Sem saját, sem csapata teljesítményével nem elégedett a DKKA játékosa.



:

:

Szabadnapos volt a hétvégén a DKKA Piros csoportos csapata. Tóth Péterék egyelőre négy győzelemmel és tíz vereséggel állnak a tabella hátsó részében. Bár jól indult számukra a szezon, utána sorra jöttek a vereségek. A hatos nyeretlenségi szériát január elején zárta le a csapat. A székesfehérvári akadémia honlapja rutinos játékosával beszélgetett a vártnál gyengébb szereplés okairól, valamint szóba került az edzősködése is.

Mennyire vagy elégedett a szezon eddigi részével?

A saját teljesítményemmel sajnos semennyire sem lehetek elégedett, és nyilván a csapat sem a megfelelő helyen áll a tabellán. Nyilván sok új dolog van, új edző érkezett hozzánk a nyáron és nem ott folytattuk, ahol az előző szezon végén abbahagytuk. A játékunk is változott tavalyhoz képest, sokszor én is keresem a helyemet még. Az ellenfelek is erősebbek, de ez nem lehet mentség. Elég sokat edzünk, csináljuk a dolgunkat és a csapaton belül is sokat beszélgetünk a jelenlegi helyzetről. Minden meccsen voltak olyan szituációk, amiket ki kell elemezni az öltözőben. Szerencsére, főleg a fiatalok, nyitottan állnak hozzá ezekhez a helyzetekhez és én is próbálok nekik segíteni, hogy legközelebb jobban oldják meg őket.

A Kaszások ellen az első januári fordulóban hosszú negatív szériát törtetek meg. Mi volt ennek a rossz sorozatnak az oka?

Két sikerrel indult a bajnokság, aztán kimaradt egy hét, amikor szabadnaposak voltunk és elkezdődött ez a rossz sorozat. Megmondom őszintén, nap mint nap beszéltünk róla és mindenki elmondta, hogy mit gondol, de erre nem jöttünk rá. Talán a hosszú nyeretlenség hozta magával a rossz formát. Két-három zsinórban elszenvedett vereség után már minden áron nyerni akartunk, aminek aztán nyögés lett a vége. Továbbra is jöttek a vereségek, ami mentálisan nagyon megterhelő volt. Teljesen máshogy megy fel a pályára egy csapat egy ilyen rossz szériában, mint amikor beékelődik egy-egy győzelem. Ahogy említettem, az edzések rendben vannak, mindig ugyanúgy készülünk, dolgozunk és elemezzük az aktuális ellenfél játékosait. A pályán betartjuk az edző kéréseit és mindent megteszünk a győzelemért.

Tavaly belekóstoltál Székesfehérváron a Zöld csoportba, ahonnan rögtön feljutottál a Pirosba. Mi a különbség a két liga között?

A Piros csoportnak jóval erősebb a játékosállománya, más kaliberű játékosok pattogtatnak itt, mint a Zöld csoportban. Több csapat foglalkoztat légióst, mások az anyagi lehetőségek. Jóval nehezebb ez az osztály, mint a Zöld, de ettől függetlenül nem a tabella alsó részében kellene állnia a csapatnak.

Az edzőváltást követően miben változott a csapat játéka?

Tavaly többet futottunk, gyorsabb volt a játékunk. Ez idénre az új edzővel lassult valamelyest. Más elképzelései vannak Vladimir Krstić-nek, mint Dzunic Branislavnak, most pedig így kell meccseket nyernünk. Érdekes, hogy a tavalyi játékoskeret mindössze két helyen változott, plusz az edző személye. Nyilván kell hozzá idő, hogy megszokjuk az új játékstílust, de azt gondolom, hogy egy fél szezon azért sok, nem itt kellene tartanunk.

Szabad hétvégétek volt, aztán jöhet a Salgótarján elleni meccs. Fűt benneteket a visszavágás lehetősége?

Egy ilyen szünet kétféleképpen is elsülhet, én már mindkét oldalát megtapasztaltam korábban. Nem változott a felkészülésünk, ugyanannyit és ugyanúgy edzünk. Ez a hét nyilván más, hiszen hétvégén nincs meccsünk, illetve elég sok betegünk volt az elmúlt napokban, akik remélhetőleg hétfőre visszatérhetnek. Készülünk a Salgótarján játékaiból, természetesen szeretnénk visszavágni nekik az első körben elszenvedett nagy különbségű vereségért, ami elég fájó volt. De ez nemcsak rájuk igaz, hanem minden más csapatra is, akiktől kikaptunk az ősz folyamán.

Nemcsak játékosként, hanem edzőként is a DKKA kötelékébe tartozol.

Így van, Maár Benedekkel együtt egyengetjük az U14/B csapatot itt az Akadémián. A keret nagy része ugyanaz, mint a tavalyi DKKA Alligators U12-es együttese. Adtunk néhány játékost az U14/A-nak, amivel egy picit gyengültünk, viszont akik helyettük velünk vannak, bizonyíthatják, hogy tudnak húzóemberek lenni. Fegyelmezetten, szorgalmasan, fogékonyan edzenek, figyelnek és gyakorolják az új dolgokat. Benivel tavaly gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és mivel a felnőtt csapatnál is nap mint nap találkozunk, közelebbi kapcsolatban vagyunk.

Mit tanultál edzőként ebben a másfél szezonban?

Még mindig az elején vagyok az edzősködésnek. Ez egy hosszú út, amely során sok lépcsőfokot meg kell mászni, hogy a végén egy felnőtt csapatot is el tudjon valaki vezetni. Jó érzés átadni a meglévő tudást a gyerekeknek, és szerencsére olyanokkal dolgozhatok, akik figyelnek és meg akarják csinálni, amit mondunk nekik.

Adódik a kérdés: milyen terveid vannak a következő évekre?

Szinte nap mint nap megkapom ezt a kérdést. Nem tervezem egyelőre, hogy befejezem a játékot. Jó állapotban érzem magam, nem fáj semmim, nincs semmi problémám. Amíg ez kitart és azt érzem, hogy hozzá tudok tenni a csapat játékához, addig szóba sem kerül, hogy abbahagyjam az aktív játékot.

Fotók: Schwanner Róbert és Zölei Fanni

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés