Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Tóth Péter elmondta, hogy mivel nyert a Jászberény

Hatalmas a csalódottság Székesfehérváron.



:

:

A bombaformában lévő Jászberény székesfehérvári győzelemmel szilárdította meg helyét az élbolyban. Nikola Lazics csapata egy izgalmas, az utolsó másodpercig nyílt mérkőzésen szerezte meg az újabb bajnoki győzelmét.

– Nagyon szoros, végig kiélezett mérkőzés volt. Sajnos nagyon sok lepattanót engedtünk ellenfelünknek, ez volt a legnagyobb hibánk a mérkőzésen.

Nagyon örülök, hogy tudtunk nyerni Fehérváron, bízom a hasonló, sikeres folytatásban – nyilatkozta Czirbus József a mérkőzés után.

Érthetően nem a hasonló folytatásban bízik Tóth Péter az Alba játékosa, aki egyáltalán nem volt boldog a mérkőzést követően.

– Nehéz most bármit is mondani, nagyon csalódott vagyok. Nagyon rosszul dobtuk a három pontosokat, úgy gondolom ez lehetett az egyik kulcs momentuma a mérkőzésnek. Tudtuk, hogy nagyon fontos mérkőzés lesz, megmozgattuk minden erőnket, épp ezért vagyok nagyon csalódott a vereség miatt.

A hajrában sikerült egyenlítenünk, de a Jászberény dobott egy triplát, amire nem tudtunk felelni és ezzel el is dőlt a mérkőzés – nyilatkozta Tóth Péter a mérkőzés után

– nyilatkozta Tóth Péter a mérkőzés után.

A Jászberény a győzelmek számát tekintve utolérte az Egis Körmend csapatát, az Alba Fehérvár viszont nem tudott elmozdulni a 11. helyről.

Szombaton teljes fordulót rendeztek az élvonalban. Az edzői nyilatkozatokat, ide kattintva találják meg az olvasóink.

Kiemelt fotó: hunbasket.hu

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
MásikVégétFújdMegstevensWilsonKobayasi Recent comment authors
MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Mókuskáim, világbajnok spanyol irányítóval, 4 amerikai légióssal, Lóránt Petikével szép teljesítmény azért ez a tizenegyedik hely, és azt tényleg magabiztosan tartjátok. Node legalább február közepén lesz egy jó laza, szabad hosszú hétvégétek! 😉

stevens
Olvasó

Hát, Peti, idén (is) nagyon zsenge…

Kobayasi
Olvasó

Nem megbántva Tóth Pétert, de amíg Ő az irányító, nem is lesz javulás.
A spanyolról már ne is beszéljünk.
Jó irányító nélkül ezt a játékot nem lehet játszani.
Ezt az idényt el kell engedni, aki semmit sem ér, azt azonnal hazaküldeni.
Kiesni nem fognak, még úgy sem, a TF rém rossz.
Kérdés? Ki fogja kérdőre vonni az illetékeseket az idei évet illetően?
Tanulnak-e az esetből azok, akiknek KELL???
A helyzet nem könnyű, de ilyen többet NEM ALAKULHAT KI Fehérváron.

Wilson
Olvasó

Jól beszélsz, nem hiába a piacon is az irányító és a center posztra a legdragabbak a játékosok, ezen a két poszton sosem szabad spórolni, ők szabják a játékot!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés