Bajnokság
Tóth Norbert távozik, Keller ajánlatot kapott a Szolnoktól
A szurkolói ankéton szóba került Tóth Ádám távozásának miértje is.

:
:
Szurkolói ankétot és nyilvános edzést tartott ma délelőtt a Szolnoki Olajbányász csapata – írja a klub hivatalos honlapja. A feltett kérdések után kiderült, hogy távozik az együttestől Tóth Norbert, valamint az is, hogy a Szolnok ajánlatot tett Keller Ákosnak.
A szezon elején kitűzött célok változtak-e, van-e realitása a dobogós helyezésnek?
– Nincs változás ezen a téren, továbbra is az első három hely valamelyikén szeretnénk végezni, s a nemzetközi kupában indulni a következő szezonban.
Nagyon népszerűtlenek a pénteki mérkőzések, nem éppen szurkolóbarátak. Miért támogatja a klub ezeket?
– A televíziós közvetítésekhez a szövetség előírásai szerint igazodniuk kell a csapatoknak, hiszen ez a sportág érdeke is. Ezen túlmenően néha előfordul, hogy a csarnokban rendezett program miatt kell kitérnünk. Ilyenre eddig egyszer volt példa. Idegenben a hazai csapatnak a joga, hogy hová teszi a mérkőzést, s ha ezt két héttel a meccs előtt hivatalosan bejelenti, akkor ahhoz egyszerűen alkalmazkodnunk kell.
Mi lesz a közel egyhónapos bajnoki szünet programja?
– A kaposvári meccs után egy rövid pihenőt kapnak a játékosok, majd kezdődik a munka. Lesznek edzőmérkőzések is, ezek időpontját még egyeztetjük. Szeretnénk a lehető legjobban kihasználni az időt, hogy rendezzük a sorainkat.
Fontos célként említette a klub a szezon elején a fiatalok beépítését. Miként látják, ebben léptek-e előre?
– A fiatal játékosok beépítése türelmet igényel a játékostól és a szurkolótól is, ez mindig egy hosszabb folyamat. Keményen dolgoznak a srácok, nem érheti őket kritika. Szolnokon elvárás, hogy építésük be őket, s öröm, hogy a felnőtt játékosok ebben emberileg is támogatják őket. Mert a tehetséges játékosoknak nem csak a pályán, hanem személyiségükben is meg kell érniük a nagy feladatokhoz.
Hat légióssal dolgozik a klub, ez mennyire okoz feszültséget a csapaton belül?
– Az elején tisztáztuk egymás között, hogy ebből a helyzetből mi előnyt akarunk kovácsolni. Megértjük, hogy ez nehéz a játékosoknak, hiszen valaki dolgozik egész héten, majd nem lesz keretben, de valamennyien elfogadták ezt.
Tóth Ádám miért nem maradhatott az Olajbányász játékosa?
– Kifejezetten örülünk ennek a kérdésnek, mert most végre lehet tisztázni egy komoly félreértést. Amikor a rájátszás ment a tavalyi bajnokságban, s elkezdődött az átadás-átvétel a klub életében, beszéltünk a keretünk magyar játékosaival, hiszen szerettük volna mindegyiküket megtartani. Tóth Ádámnak elmondtuk, hogy stabil a klub helyzete, szükségünk van rá. Ezt a menedzserének is jeleztük, meg is tettük az ajánlatunkat. Amikor eldőlt a vezetőedző személye, elkezdődtek vele is az egyeztetések a keretről, beszéltünk arról, hogy a magyarok közül ki maradjon. Az edző elképzeléseiben nem szerepelt az idei csapatban Tóth Ádám. Később újra egyeztettünk vele erről, továbbra is ragaszkodott ehhez. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem voltunk erőszakosabbak. Mi azt elvet valljuk, s szerte Európában, a világon ez a normális rend, hogy az edzőé az utolsó bólintás a játékosokat illetően. Mi segítjük, tanácsokkal ellátjuk, de az utolsó döntés az övé, hiszen ő dolgozik velük. Mivel egy harmadik, négyszemközti egyeztetésen sem változott az edzőnk véleménye, így le kellett mondanunk Tóth Ádámról.
A klub idén hatvan esztendős. Készülnek-e valamivel a kerek évfordulóra?
– Természetesen nagyon fontos számunkra ez a szép, kerek évforduló. Dolgozunk azon, hogy emlékezetes legyen ez az ünnepségsorozat, márciustól akarjuk elindítani a kampányunkat. Az előkészítésbe bevontuk a szurkolók képviselőjét is, valamint reményeink szerint megnyerjük a szervezéshez klubunk egyik legendáját, hogy tényleg mindannyiunk álláspontja benne legyen. Bízunk benne, hogy emlékezetes lesz mindannyiunk számára.
Tóth Norberttel mi a helyzet most, hallani róla pletykákat.
– A csapat és a játékos közötti szerződés felbontása elindult, Norbi nem marad az Olajbányász játékosa.
Keller Ákosról a napokban kiderült, szerződést bont csapatával. Szóba került-e a szerződtetése?
– Pénteken hallottunk arról, hogy Ákos szerződését felbontják Horvátországban. Mi azonnal megtettük az ajánlatunkat, nagyon szeretnénk, ha nálunk folytatná a pályafutását. Több csapat érdeklődik iránta, mi is ott vagyunk közöttük, megteszünk mindent annak érdekében, hogy újra az Olajbányász játékosa legyen. Reméljük, hogy minket választ a kiváló center.
Sztrahinja Milosevics felépült sérüléséből, a klub gondolkodott-e a szerződtetésében?
– Minden edző szívesen látna a csapatában egy egészséges Milosevicset, ez nem lehet vita kérdése. Amikor ide kerültem, voltak cserék, alakítottunk a csapaton. Ekkor még nem tudtuk, hogy milyen állapotban van Milosevics, nem állt erről rendelkezésünkre pontos információ.
– Egyeztettünk az ügynökével a Körmend elleni mérkőzésünk után, tehát közel két hete. Próbáltuk megtudni a feltételeiket, az egészségi állapotát. Akkor azt mondta a menedzser, hogy néhány héten belül játékra kész lesz. Tegyük hozzá, komoly sérülés után készül visszatérni, ám nem kaptunk arra lehetőséget, hogy kipróbáljuk, megnézzük, valóban terhelhető-e. Úgy ítéltük meg, hogy ez elég nagy kockázat, amiért nem akartuk veszélybe sodorni a kialakult csapategységet.
Davis és Price mikor léphet pályára, utóbbi miért nem nyújtja azt a teljesítményt, amit az előző évadban?
– Nagyon nehéz egy ilyen jó irányító nélkül pályára lépni, de sajnos egyelőre még nagyon beteg, a többiek közé sem jöhet. Nehéz őt úgy helyettesíteni, hogy sem Pricenak, sem Jonesnak nem a játék szervezése az erőssége. Az utolsó két mérkőzés éppen azon ment el, hogy túl sok eladott labdánk volt, több játékosunk nem azon a poszton játszott, ahol a legjobbak, de ez most kényszerhelyzet. Azon dolgozunk, hogy megtaláljuk, miként tudjuk a játékban ezt a szituációt jól kezelni.
Price esetében azért nem láthatjuk még a tavalyi formáját, mert nem abban a szerepkörben szerepel, amiben ő igazán jó. Kevés játékkal a háta mögött érkezett hozzánk, ez is gondot okoz.
Mi a helyzet a többi maródival, ők mikor térhetnek vissza?
André Jonesnak kisebb sérülése van, úgy gondolom, ő ott lesz Kaposváron. Juhos Levente vírusos betegséggel küzd, kórházban volt, reméljük, a jövőhéten már ő is rendelkezésünkre áll, bár nem tudhatjuk, mennyit vett ki belőle a betegsége. TJ Priceról egyelőre nem tudunk mit mondani, szeretnénk, ha játszana, de ez még bizonytalan. Egy biztos, Davis nem játszhat a pénteki bajnokin.
fotó és szöveg: olajofficial.hu

Toth Norbi nem el lett küldve ő durcizott be.Nem bírta az edzés munkát és a “degenerált” szurkolók beszólását,az edzést már a többiek sem nagyon bírják álítólag.Tesco árufeltöltő.Elnézést az árufeltöltőktöl!
Én meg biztos forrásból tudom, hogy a TF lesz a befutó.
Na de Norbi hol fiatal és hol tehetséges? ?
Azt hallottam ma hogy Keller meg egyezett a körmendel..
Ma be is jelentik.
Ez nem 100% OS infó.
Egy Körmendi ismerősöm mondta!
Akkor a legkevésbé várt jönne be az Olaj, vagy a Krka helyett, elég messze voltunk anyagiakban a másik kettőtől. Szerintem kamu, de tudnék neki örülni!
Mindenféle hátsó szándék nélkül kérdezem:
Egy fiatal, aktív, profi sportoló (aki elvileg egészségesen él és táplálkozik, vitamint szed és kitűnő fizikai állapotban van) mitől dől ki? Több csapatnál is hiányzók vannak, ők a “magyar telet” nem bírják, vagy mi a fene van? Nyilván nem a fizikai sérülésekre, hanem a megfázásokra gondolok…
Egyébként nagy homály ez az ankét, de rábízom a szolnokiakra, hogy véleményezzék (ellentmondás Tóth Ádám körül, bizalmatlanság Milo felé, Price szerződtetése, irányító hiánya, célok újragondolása, fiatalok játszatása, stb.).
Sajnos mostanra kiderült ,hogy a “szakmai” stábunk még gyengébb mint a magyar magunk , pedig az is eléggé kritikán aluli…
Ahol Pók főnök, nagy elvárásaid ne legyenek!
Egy ket veréb azt dalolja a városban h. Potocnik agyon hajtja őket…
Na aztán h. ennek mi az igazság alapja nem tudom.
Ja, néha még dolgozni is kell a kis primadonnáknak…szörnyű,hogy mik vannak ! 🙁 majd jön a jó kis edzőbuktatás, ennek van szezonja kis hazánkban.
Potocnik összességében Körmendről is azért távozott mert szénné edzette a társaságot.
Akár egy keménynek ígérkező meccs előtt is, ráadásul ott még nemzetközi is volt akkor!
A játékosok szóltak a vezetőségnek, ekkor lemondott, de aztán úgy tűnt jobb belátásra tért, de igazából onnan kezdődött egy értelmetlen csata közte és a játékosok közt, ami meg már nagyon nem csak a kosárlabdáról szólt!
Keller: Krka Nova Telekom, szezon végéig+1 év opció. Szerdán legkésőbb bejelentik.
Én is így tudom.
Ez már biztos? Mert olyat is hallottam hogy valószínűleg az Olajhoz megy.
Ti hoztátok le elsőként.Mielőtt még…
Szabika mondta itt a tutit…. Meg hogy bejöttek, amit eddig írt… Aha, hol??? Egy Miloseviccsel…
Két kezem tudnám csak megszámolni szeptember óta a tévedéseit…
Keller téma se jön be neki!
Na, épp ezt kérdeztem egy másik cikkben, hogy van-e külföldi ajánlata, annyira tuti-e, hogy hazajön?
Az jó, hogy már azelőtt tudni véled, hogy ők maguk tudnák… 🙂
Csak vicceltem ám! 😉 Úgyis a putyini hírek idejét éljük…
Tóth Norbiinál talán csak Németh Ákos és Kiss Raul gyengébb egy bolhafinggal ?, pedig az nagy szó. A zte ellen mindent elkövetett hogy bebizonyítsa hogy milyen sportember(0). Érdektelenség, hozzáállás 00. Ilyen az igazi sportember. Szégyen. Maximum piros csoport.
Egyelőre Keller még nem biztos,
nem tudni, hogy milyen szempontok alapján dönt.
Mindenesetre rárepültünk,
reméljük minket választ.
MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!
Rárepültetek? Miből?
Miből, miből? Közpénzből!!! ? ?
Szabadesésből bakker!
Az fájdalmas tud lenni….
Nem is az hogy miből, hanem hogyan? Megszűnt klub hogyan repül?
Keller ✍️ Olaj (kedden be is jelentik ha minden igaz)
Tóth Norbi ✍️ Körmend.
Az ajvékolás, személyeskedő / gyűlöletből fakadó dislikeok nyomogatása illetve kérdések feltétele teljességgel hatástalan és felesleges. Köszönöm.
Mennyire biztosak az infóid?
Bebes úr heréi lógnak az orrod felett hogy ilyen jól informálodsz Körmendről??
Igen Pista, igen Polgármester Úr. Igen, jó lesz a Norbi ??
Jó lesz?
Keller olaj azt még elfogadom.
De ha a Baltás vissza tér Körmendre, akkor a hátralévő meccseket ki fogom hagyni. Egyszerűen rühellem a palit. Az egyik, ha nem a legunszipatikusabb játékos, akit valaha pályán láttam. Szóval, ha ő jön, akkor…..
Totál morál romboló. Ez a csapat annyira egyben van, a Baltás csak szétveri ezt
Tavalyi döntő után pár puszit nyomott a Falco címerre. Pikáns transzfer lenne. ?
Akkor sem hoznám ide, ha nem kérne fizetést
Adom minden szavad!
Sokan vannak ezzel így szerintem. Minden rontott dobás után sajnos elkellene viselnie a szidalmakat. A nézőszám biztosan csökken, ha őt leigazolják. Körmendi szurkolók nem díjazzák az alattomos játékosokat saját csapatukban sem én így látom kívülről.
6 légiós plusz Ákos? Na akkor várom Rouge kolléga gazdasági elemzését az Olaj totális szétveréséről…. Nem kicsit túltolta azt az esszét, ideje volna belátnia hogy sok zagyvaságot hordott össze. Félre ne értsétek én örülök ha Ákos hazajönne. Neki jót tenne szerintem. Válogatott is jól járna. Norbi? Na akkor sorrendben MTE FALCO OLAJ MTE…. Gúd dzsáb boy! Sok sikert Norbi! Mi soha nem haragudtunk Rád, itt megtettél mindent a csapatért! Nem szidtunk miután átigazoltál Olajba akkor sem. Neki szerintem Kaposvár lett volna jó. Ott a Cucika tutira helyrehozta volna az önbizalmát.
Passzolt volna az új szimpi védekezésünkhöz is. 😉
Norbi Körmenden? Ez azért erős lenne poénnak.
Egy 60 éves klub esetében 30 év szopás…
8 év habzsi, dőzsi…
Teljesen jó arány… Komolyan,..
Egy 70 éves klub történetében 58 év szopás…….! A többit folytathatod!
Mivan buckák, ürül a kassza??? Közpénzes csürhe
Görény labanc.
Sárga közpénzes, zsoldos g…k
Szolnok szét lett verve nincs pénz bla bla bla. Mesélj még tyú tyú közpénzszivattyú.
Nagy hiba volt Milóról lemondani, látatlanban jobb mint Krisztics. Egy másik 24es is felépült 34 évesen az achilles szakadásból, nem is akármilyen szinten a Lakersben.
Jobb lenne mint Krisztics de azért ne hasonlítsunk össze egy nba-s rehabilitációt egy sztár esetében azzal hogy valaki el biciklizget magának
Mindig öröm egy ekkora szakértő véleményét olvasni, aki látott egy biciklis képet az instán és abból leírja Milo 1 éves rehabilitációját ?
A próbajátékot méltatlan lenne vállalnia a Magyarországon valaha játszott egyik legjobb légiósnak. Kondiban biztos le van maradva, de a rutinja pótolhatatlan.
Azért egyik közösségi oldalán sem lehetett látni egy képet se edzőteremből vagy a rehabról(igaz ez nem jelenti azt hogy nem volt)
És azt is aláírom hogy hogy ott azért van vas akarat, de 1év kihagyás nagyon sok
Na mindegy én szurkolok neki az egyik kedvenc játékosom
Hajrá OLAJ
Hajrá MILO
Nem tudni milyen lesz
Valamiért csak nem akarták az 5v5 játékot kipróbálni
A szíve még vinni fogja a lába már kétséges
Keller: Mafc.
Tévedés. A (nem) tehetséges (nem) fiatalok.
Nem jó helyről informálódtok. Japán2 lesz a befutó.
Zajlik körülöttünk az élet szépen.. Jövés menés.. Újra sérülések betegségek tömege.. Ez az idei szezon eddig nem az igazi.. Meccset nem nyerünk.. Kaposvár meccset közvetíti M4.. Tuti bukó.. Eddig 5 meccsünket adta tv mind bukó… Milo? OLAJKA
Ember mi van veled, mintha valami fejben kis tök egyszerű emberkét olvasnék(mondjuk aki nemtudja ki és mi az az Orwell és kimaradt az életéből…)? 2. poszt (ahogy én számoltam) amit tele nyavajogsz…. ez profi sport, már rég nem az amin gondolom szocializálodtál valamikor a 80′-as években.. változott mindenben tessék ezt elfogadni. Mindenkinek rosszul esett, hogy Milo nem hozzánk jött de hidd el nem rajta múlt:) Lépj túl ahogy mindenki teszi és nem sírják tele a fórumot…
( bocsesz a bent ragadt elírásokért, telefonon kb minden 2. Szót elírok)
Hát igen ez már nem a 80as évek technikája a tárcsázós telefonokkal, ikervonalakkal ?
Igen kimaradt és akkor mi van.. Semmi.. Biztos tudnék olyat írni ami meg neked.. Én abszolút elégedett vagyok a műveltségemmel.. Elnézést kérek ha neked kevés.. Lépj túl ahogy mindenki teszi.. Én nem vagyok mindenki.. Sose voltam.. Nem te fogod megmondani h pár órával a hír után én mit érezzek.. Ami a szocializációmat illeti.. Sok minden jobb volt akkor.. Mégha ez szerinted bűn is.. Én nem vagyok mindenki.. Szülés után 1 héttel valószínűleg a “mindenkik” nem ültek volna ott a lelátón a bajnoki döntőn.. Én ott voltam pedig “mindenki” ellenezte.. Csak az olaj..
Gratula !
“Szülés után 1 héttel valószínűleg a “mindenkik” nem ültek volna ott a lelátón a bajnoki döntőn.” —- Mit is mondott Pofánka Zödönnek az Elhagyatott Réten ??? —- “LEHET, HOGY EZ NEM IS VÉLETLEN ?!” … 😉
Norbinak sok sikert, nagyon jó arc de Szolnokon nem jött neki össze.
Vannak csapatok az első osztályban akiknek hasznára válhat szerintem!
Tóth nem első osztályú szint. Még egy Berényben sem lenne húzó ember…
Sopronkőhida KSC
Tegyük hozzá, komoly sérülés után készül visszatérni, ám nem kaptunk arra lehetőséget, hogy kipróbáljuk, megnézzük, valóban terhelhető-e. Úgy ítéltük meg, hogy ez elég nagy kockázat, amiért nem akartuk veszélybe sodorni a kialakult csapategységet.
Ezeknek elment az eszük????? Miló maga a csapategység.
Inkább Alekszicset küldtétek volna el…, akkor lenne egy kiváló 5-ösünk…, bár nyilvánvaló, hogy nem ő találta ki, hogy nincs rá szükség…
Ha így volt, ahogy mondják, Ádám miért ölelgette külön Alekszicset a DVSC meccs előtt?
Davis milyen beteg lehet, már hetek óta nincs és még pénteken sem játszik ! Jobbulást !
Mellhártyagyulladása van. Valószínűleg cserélik is.
Dehogy cserélik! Ezt honnan veszed?
Ha hosszabb ideig nem javul,biztosan cserélni fogják,ezt jól látja Szabolcs.
Szerkezeti problémák vannak így a csapatnál,nem véletlen,hogy Jones 10 pont alatt termelt már 2 meccsen is.Irányító nélkül nem lehet játszani ezt a játékot.
Elvileg az Ose elleni meccsre 100% lesz beszéltem az egyik vezetővel és azt mondta nemsokára edzhet
Tekintve, hogy két hete csak fekszik hol az kórházban hol otthon… Február 20 tájékán zárul a piac. Nem hiszem, hogy megéri megkockáztatni a marasztalását. Kellerrel és egy egészséges jó irányítóval még szép szezon lehet ez nektek.
És hova megy Norbi? Bár ezt az infót nem lebegtetted meg 🙂 , nem tudtad?
A mellhártyáját cserélik
Te mindent tudsz akkor hová igazol pl Tóth Norbi és Keller?
Keller több mint valószínű, hogy Olaj. Totyát nem tudom. Másokhoz hasonlóan Körmendet vagy Veszprémet tudom én is elképzelni, de ez csak tipp.
Rád Szabolcs nagyon mérges vagyok.. Te írtad itt le h Milo DEAC.. Tudom hogy baromság de még Rád is mérges vagyok miatta☹️ amúgy nem tudom mi történt az életedben h Te mostanában mindenkiről mindent tudsz ki hova merre..
“Jó” lánynak udvarol 🙂
Akkor jön a kérdés hogy ilyenkor kit hoznánk a Davis helyett?
Elég rendesen rám vagy kattanva itt napok óta. Egy-két dolgot tisztázzunk : 1. Nem attól a “jó” (nem értem egyébként az idézőjelet) nőtől vannak az infóim. 2. Nála megbízhatóbb forrásokból tájékozódom, a Lazic családot hidegen hagyja a Körmend, elhiheted. 3. Nikola nem az apósjelöltöm, szó nincs semmi ilyesmiről, de ha az is lenne, rohadtul semmi köze senkinek hozzá. Hosszú idők óta az egyetlen személy vagyok, akinek a magánélete rendszeresen beszédtéma ezen az oldalon. Ezt 20 évesen néha megmosolygom ? Teszem hozzá, ez nem rám nézve szégyenteljes. 4. Szoktam ám olvasni a BC Körmend vendégkönyvet, ahol lassan minden ötödik kommentben meg… Olvass tovább »
Beszélgetek.
Beszélgetni én is szoktam mégse tudok ilyeneket.. Ez az irányító kérdés azért nagyon necces.. Tényleg zárul lassan az átigazolási időszak.. Irányító nélkül nem lehet.. Ezt látjuk.. Mellhártya gyulladás elég komoly betegség.. Sajnálom Davis.. Hiányzik a csapatból..