Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Tóth Bence: Az összes lehetőség adott ahhoz, hogy nagy céljaink legyenek idén

Idén feljebb lépne a ranglétrán.



:

:

Tóth Bence, a DEAC 19 éves saját nevelésű játékosa a tavalyi szezonban három fronton is helytállt, ugyanis a felnőtteknél kerettag volt, míg az U20-as bajnokságban és az NB I/B Zöld csoportjában a Debrecen egyik húzóembere volt. Az utánpótlás-válogatott játékos idén szeretne eggyel feljebb lépni a ranglétrán, amiben talán segítségére lehet az is, hogy a gárda idén kinevezett vezetőedzőjével, Kovács Adriánnal eddig is együtt dolgozott.

Kovács Adrián keze alatt játszhatott az utóbbi években az U20-as és az NB I/B-s együtteseknél. Azzal, hogy ő lett a felnőtt csapat edzője, ön előtt is megnyílt az út? 

Igen, én egy kicsit különlegesebb helyzetben vagyok, mivel már két évet dolgoztam együtt Adriánnal. A kinevezésével tudtam, hogy mire számíthatok és szerettem eddig is ebben a rendszerben játszani. Ez az ő döntése lesz, én megpróbálok mindent megtenni a minél több játéklehetőségért és segíteni a csapatot. 

Több korosztályos Európa-bajnokságon is járt már, miben más az ottani elit, mint a magyar kosárlabda? 

Már három Eb-n is voltam és nagyon sajnálom, hogy az ideit ki kellett hagynom egy kisebb sérülés miatt, ami egész nyáron hátráltatott. Sok mindenben különbözik, főleg a felnőtt élvonal fizikálisabb, mint az ottani. Ezeken a tornákon viszont a játék sebessége teljesen más. Egyébként az itthoni bajnokságban is különböző mézkőzések vannak, és a különböző ellenfelek miatt is változhat a játék képe és sebessége. Például egy Körmend ellen teljesen más stílusban kell pályára lépni, mint mondjuk a Kecskemét ellen. 

Milyenek a feltételek Debrecenben?

Nagyon jól mutatja a feltételeket az is, hogy milyen játékosokat tudnak szerezni Becsky István szakvezető úrék minden nyáron. Egyre jobban fejlődünk és úgy halad előre a klub, ahogy az el volt tervezve. Én is tavaly az első A csoportos szezonom után írtam alá egy kicsit hosszabb távra azért is, mert nagyon szeretek itt lenni, itt nőttem fel, de ezen felül tökéletes minden és az összes lehetőség adott ahhoz, hogy nagy céljaink legyenek idén is és hosszabb távon is. 

Hány fronton fog egyszerre küzdeni? Melyik csapatnál mire kell odafigyelni? 

Érdekes lesz, ez még nem tisztázódott annyira, mint a tavalyi évben. Akkor ugye játszottam az NB I/B Zöld csoportjában és az U20-as bajnokságban is, ahol nagyobb szerepet szántak nekem, míg az elsőosztályban epizódszerepeket kaptam alkalomadtán, a középszakaszban pedig viszonylag többet. Számomra idén az a cél, hogy az első vonalban egyre többet léphessek pályára, ami miatt lehet, hogy a másik két bajnokság egy kicsit háttérbe szorul, de az is benne van, hogy néha ott is játszom majd.

Fotó: deac.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés