Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Tóth Barna: Tovább akarom magam építeni és ehhez Kecskeméten minden feltétel adott

Nagyot lépett előre a Mercedes-Benz gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia játékosa.

  •   



:

:

Aranyérmet szerzett a férfi U18-as válogatott a lévai FIBA Youth European Challenger tornán. Pethő Ákos csapata Ukrajnát győzte le, így dobogós helyezéssel zárhatott. A fiúk közül a kecskeméti Mercedes-Benz gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia játékosát, Tóth Barnát kérdeztük arról, hogyan emlékszik vissza a szlovák rendezésű tornára, és, hogy miként tudja majd a tornán szerzett tapasztalatokat klubjában érvényesíteni.

Ebben az évben a COVID-nak köszönhetően nem tudták megtartani az Európa-bajnokságot, de a FIBA U18 Youth European Challenger tornán sikerült megszerezni a tornagyőzelmet.

Fantasztikus érzés volt győztesként kijönni ebből az egész szituációból, már csak azért is, mert sikerült megszerezni eddigi első aranyérmemet. Ez nagyon sokat jelent, mert nem egy szimpla aranyról van szó, hanem válogatott aranyról, ami számomra még többet tol a latba.

Tavaly nyáron az U16-os Európa-bajnokságon bizonyíthattál, idén pedig meghívót kaptál az U18-as válogatottba is. A karriered szempontjából milyen jelentősége van ennek a tornának?

Fontos része ez a pályafutásomnak. Sokat köszönhetek ennek a felkészülésnek, illetve a tornának is. Az edzések alatt Magyarország legjobbjaival készülhettem minden nap, a mérkőzéseken pedig más országok legjobbjai ellen mérhettem fel,  hol is tartok. Egy nemzetközi szereplés mindig sokat jelenthet a pályafutásom szempontjából, hiszen más országok edzői is figyelhették a játékomat.

Miként fogod tudni kamatoztatni a megszerzett tapasztalatokat a jövőben?

Az alapokat természetesen a MAFC-ban tanulhattam meg, azt követően pedig sokat fejlődtem a Mercedes-Benz gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián is. Ezeket volt alkalmam nemzetközi szintéren hasznosítani a nyár folyamán. Én azt vallom, hogy egy játékos akkor jó, ha mindenkitől tud valamit tanulni, és azt végül el tudja sajátítani. Próbálom ezt a mentalitást szem előtt tartani a jövőben is minden egyes edzésen, és persze mérkőzésen is.

Megkezdődtek a felkészülések a csapatoknál, te pedig a második évet kezded meg Kecskeméten. Milyen várakozásaid vannak az következő szezont illetően?

Egyelőre az az elsőszámú cél, hogy az NBI A-ban is pályára lépjek. Tavaly már kaphattam egy kis ízelítőt, Ivkovic Milánnal együtt, úgy gondolom, tudtunk élni a lehetőséggel. A következő szezonban szeretnék szintet lépni. Tovább akarom magam építeni, folyamatosan szeretnék egyre jobb játékossá válni, és ehhez Kecskeméten minden feltétel és körülmény adott.

  •   
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés