Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Tóth Ádám: sok időt tölthetek a családommal, végre többet tudok játszani a kisfiammal

A DEAC centerének jólesett az Eurobasket elismerése, de jobban örült volna, ha be tudják fejezni a szezont és elérték volna a céljaikat.



:

:

A szezon egyik legkiemelkedőbb magyar teljesítményét nyújtotta a Debrecen színeiben Tóth Ádám, akit az Eurobasket is beválasztott az évad legjobb honi ötösébe. A center a BB1.hu-nak adott interjújában beszélt a csapata szerepléséről:

– Összességében jól szerepeltünk, a szezon elején voltak légióscseréink és csak az alapszakasz végére találtuk meg négyes posztra az új játékosunkat. Ha ez előbb megtörtént volna, szerintem még előrébb lehettünk volna a tabellán. A végére igazi csapattá kovácsolódtunk össze – mondta, majd természetesen válaszolt a jelenlegi helyzetet firtató kérdésünkre is. – Szörnyű ez a helyzet ami kialakult a világban, bízom benne, hogy minél előbb túl leszünk rajta. Egy pozitívum van, hogy sok időt tölthetek a családommal, végre többet tudok játszani a kisfiammal. Az erőnléti edzőnktől kaptunk egy programot, amit itthon elvégzek minden nap, ezzel is próbálom magamat szinten tartani.

A huszonegy mérkőzésen 15.5 pontot és 6.3 lepattanót átlagoló kosaras elmondta, jól esik neki az Eurobasket elismerése, de egy teljes szezonnak jobban örült volna.

– Természetesen jólesik, de jobban örültem volna, ha be tudjuk fejezni a szezont és elértük volna a céljainkat. Ez sajnos nem adatott meg, viszont jó döntés született azzal, hogy idő előtt befejeztük a bajnokságot. Az egészség a legfontosabb és hogy vigyázzunk a szeretteinkre!

Tóth Ádám a nyáron kétéves szerződést írt alá Debrecenben, ahol jól érzi magát.

– Nagyon jól érzem itt magam, nem lehet panaszom semmire, sőt! A klub vezetése mindent megtesz, hogy nekünk csak a saját dolgunkra kelljen figyelni. Nyilván van egy kialakult helyzet, ami nem könnyű senki számára, de úgy gondolom mindent meg lehet beszélni és meg is tudunk.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés