
:
:
A DEAC játékosa Tóth Ádám nyilatkozott lapunknak. Az idei szezonban eddig 13.2 pontot átlagolt és 6 lepattanót szerzett, kulcsjátékosa a jól szereplő debrecenieknek.
Legutóbb november első felében játszottak. Mit gondol “pihenő” pozitívan vagy negatívan hatott a csapatra?
Szerintem ezt nem úgy kell nézni, hogy pozitívan vagy negatív volt-e. Augusztus óta több hetet pihentünk mint normál esetben egy nyári időszakban. Nehéz a jó ritmust elkapni és azt megtartani, ahogy a legtöbb csapat; úgy mi is ezzel küzdünk.
Gyorsan jött a hír: már vasárnap játszaniuk kell!
Éppen edzésen voltunk, amikor közölték, hogy vasárnapra tették az OSE Lions elleni mérkőzésünket. A szezonban ilyen már többször is előfordult, hogy egyik napról a másikra változtak a mérkőzések, az ellenfelek, az időpontok. Alkalmazkodnunk kell és mindent megtenni a sikerért.
Kovács Adrián elkapta a koronavírust, hosszú ideje nem tud a csapattal lenni személyesen.
Természetesen mind a játékosok, mind a szakmai stáb részéről ugyanolyan kemény és minőségi edzéseken tudunk részt venni. Szerencsére házon belül meg tudtuk oldani Adrián pótlását; de természetesen vele is tartjuk a kapcsolatot.
Mit gondol a következő mérkőzésükről? Mennyire lesz nehéz az Oroszlány ellen?
Alap dolgokat tudunk róluk, hiszen pár mérkőzésüket láttuk a tévében, de videózás és komolyabb felkészülés a ma lesz (a beszélgetés csütörtökön készült). Tudjuk, hogy egy fiatalos, gyors kosárlabdát játszó csapattal játszunk, akiknél a légiósok újoncok.
Több sérült és koronavírusos játékosuk van.
Van öt felnőtt játékosunk, akikkel kitudunk állni és a keretet az akadémiáról érkező játékosokkal töltjük fel. Leszögezném, maximálisan nem lehet a kiesett játékosokat pótolni, hiszen a tudásuk, tapasztalatuk nem ugyanaz, mint egy fiatalnak. Nem szeretnénk kifogást keresni, mivel más csapatoknál is vannak hiányzók. A lényeg, hogy mérkőzéseket tudjunk játszani.
Fotó: DEAC Facebook

Legnagyobb kedvenc Debrecenben
8 lesz az az 5, nem? Vagy a Molnár-Polyák-Tóth-Bognár-Drenovac-Moody-Guyton-Hines 8-as fogatból is hiányozni fog 3 játékos?
Bognár és Drenovac nem lett nevezve.
És Drenovac hiánya jelentős lehet…
Hajrá DEAC!