Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Tóth Ádám és Polyák László is távozik Debrecenből

Őket és Balázsi Somát is marasztalta volna a klub.



:

:

Pénteken a Szolnoki Olajbányász ellen az utolsó hazai mérkőzését játssza a DEAC kosárlabdacsapata a 2022-23-as kiírásban. A 18 órától kezdődő összecsapás előtt a klub három ikonikus játékosától is búcsúzik.

A Szolnok elleni ötödik helyért rendezett helyosztó második felvonásán három közönségkedvenc is utoljára léphet pályára debreceni színekben az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, hiszen a szezon végén Tóth Ádám, Polyák László és Balázsi Soma is távozik a csapattól. Becsky István szakosztályvezető a klub honlapjának elmondta, hogy ugyan mindhárom játékost szívesen marasztalták volna, végül az élet úgy hozta, hogy jövőre máshol folytatják pályafutásukat.

– Annak idején hatalmas megtiszteltetés volt számunkra, hogy a magyar élvonal egyik legjobb centere, Tóth Ádám elfogadta az ajánlatunkat. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a nálunk töltött négy év alatt örökre beírta magát a debreceni kosárlabda történelmébe, és itt nem csak a Magyar Kupában elért ezüstéremre vagy a bajnoki elődöntőre gondolok. Ádám személyében egy nagyszerű embert és kiváló sportolót ismerhettünk meg, személyiségének köszönhetően a szurkolók hamar a szívükbe zárták, de ő is egy második otthonra lelt nálunk a családjával – mondta a center távozása kapcsán a sportvezető, majd hozzátette, hogy szinte lehetetlen megköszönni azt, amit Tóth Ádám tett a csapatért, de a Szolnok elleni összecsapás előtt szeretnék méltóképpen búcsúztatni a játékost.

Tóth Ádám 112 magyar bajnokin öltötte eddig magára a Debreceni Egyetem szerelését, nála több mérkőzéssel csak Polyák László büszkélkedhet, akinek a pénteki lesz a 150. bajnokija a DEAC-ban. A sors úgy hozta, hogy a jubileumi mérkőzés egyben a csapatkapitány – egyelőre – utolsó fellépése lesz az Oláh Gábor utcán.

– Lacival is közösen képzeltük el a jövőt, azt gondolom, hogy ő is szívesen maradt volna Debrecenben, de most egy olyan külföldi ajánlatot kapott, mellyel nem tudtunk versenyezni. Csapatkapitányunkról is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, amellett, hogy övé a legtöbb NB I-es bajnoki a DEAC színeiben, az elmúlt öt évben mutatott alázattal és követendő edzésmunkájával igazi példaképpé vált. Külön büszkeség számunkra, hogy amellett, hogy fél évtizeden át segítette a csapatot, a profi sport mellett diplomát szerzett a Debreceni Egyetemen. Tőle is fájó szívvel búcsúzunk, ugyanakkor korából adódóan én még bízom benne, hogy a külföldi kitérő után ő még lesz majd DEAC játékos, így pénteken még nem búcsúztatjuk a feldobás előtt, csak megköszönjük az eddigi munkáját -foglalta össze a játékos távozását a szakosztályvezető.

Balázsi Soma személyében egy, a debreceni utánpótlást végigjáró, az első csapatig is eljutó játékos is távozik Debrecenből a szezon végén. -Soma minden tekintetben a klub filozófiájának megtestesítője, kis túlzással már óvodás kora óta követjük a pályafutását. Rendkívüli szorgalmának köszönhetően kiérdemelte az NB I. A-ban való szereplést, de emellett a Piros-csoportos és a MEFOB csapatunknak is a húzóembere volt. A sport mellett mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tanulmányaira, s most a civil életben adódott is neki egy lehetőség, így a fővárosban folytatja majd pályafutását. Ő egy igazi csapatember, a mindenkori vezetőedző meghosszabbított keze volt a pályán és azon kívül is, mely egy olyan erény, mely keveseknek adatik meg. Kívánom neki, hogy ezeket a sporton kívüli életben is tudja majd kamatoztatni – zárta szavait Becsky István.

36 hozzászólás

36
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
13 Comment threads
23 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
25 Comment authors
EwinglesziCaptain MackoVadkakasHunbasket2021 Recent comment authors
Captain Macko
Olvasó

Ha Toth Ádi Zalába tart ami elég nagy az esélye akkor szerintem már nem csak pénz miatt megy haza, hanem hogy megtalálja magát újra és nevelő egyesületnél fejeze be a pályafutását ahonnan elindult a karrierje. De meglátjuk hogy ki hova tart addig is találgatások menek.

leszi
Olvasó

Persze a DEAC-ba csak pénzért mennek, Egerszegre meg apróért.
Komolyan?

heraklith
Olvasó

A DEAC-ba karrierje csúcsán ment, haza meg azért jön, mert a karrierje végén egyrészt már mi is meg tudjuk fizetni, másrészt meg itthon lesz.
Nem bonyolult ez.

Vadkakas
Olvasó

Mindent köszi srácok!!!
Tóth Ádám a DEAC-ban lett a korábbi ütős, vágós, sokszor sportszerűtlen játékosból egy csapatvezér aki mindig a hátára vette a csapatot.
Polyák Laci pedig a sok életmentő hármas mellett igazi csapatemberként volt jelen.

További sikeres pályafutást!

A DEAC-nál új csapat épül?
A Drenovac-Mócsán duó kiváló alap, de még sok hiányzik, pl egy jó csapat management… Igaz Becsky? Kellene egy profi, kosarlabdához értő (és nem politikai hátszeles) vezetés….

Hajrá DEAC!

Hunbasket2021
Olvasó

Halottak Kaposvári pletykát TOTH ESETÉBEN nem hinném hogy megadják neki azt a penzt….

Ewing
Olvasó

kik haltak meg? 😀

Four Stars
Olvasó

Tóth N.. Juhos..Bíró O.. Csorvási,mind leszálló ágban lévő tulértékelt és tulfizetett játékosok. Ádám azért ennyire még nincs lent, de jó úton halad hogy bekerüljön ide. Talán jót tesz a környezetváltozas, új edző, egy kicsit hangosabb szurkolótábor, kívánom hogy sikerüljön neki a megújulás mert ennél azért jobb játékos

zterulez
Olvasó

Dusán a jelenlegi játékrendszerünkbe egyáltalán nem illik bele. A jövő évi meg ki tudja milyen lesz. A sérülékenysége miatt aggályos csak és kizárólag rá alapozni, de a padról beszállva komoly segítségére lehet még bármelyik magyar csapatnak.

heraklith
Olvasó

Ez így van, viszont azért ha Zsíros helyett ő lett volna idén és így Ostojic játszott volna 4-est is, akkor azért simán lehet hogy most még előbbre tartanánk. Vannak azért olyan csapatok (centerek), akik ellen Dusan talán jobb lehet, de Ostojicot még akkor sem adnám érte, ha ezzel egy légiós hely felszabadul. Illetve ott van még Csuti szerepe is, aki szépen jön(ne) fel. Jövőre teljesen új csapat lesz mint mindig. Ha Ádám jön és nem vezérszerepet szánunk neki, hanem 20 perceket és marad Csuti, Németh, Keller, akkor 5 légióssal jövőre is lehetne fasza csapatot csinálni. Mivel 24/25-től meg már csak… Olvass tovább »

Blizzard
Olvasó

Tóthnak örülök hogy megy, nagyon leromlott. Érdemes megnézni a statjait, idén a felét sem hozta annak, amit pár évvel ezelőtt.
Polyákért kár, Somát is sajnálom.

heraklith
Olvasó

Statisztika alapján a legjobbnak mondható szezonja a 2019-2020-as volt. Akkor 30 percet átlagot most 20-at. Ha megnézed a 40 percre számolt átlagát, akkor az idei szezonja 2,5 ponttal és 1 lepattanóval lett rosszabb, mint a legjobb szezonjában.

KovàcsIstvàn
Olvasó

Tóth,Voja-Honvéd!

heraklith
Olvasó

Jaja, Hanga is csak a Final Four miatt nem csatlakozott még.

JR.Benitez
Olvasó

Mészáros Zalán- Vojvoda- Kuzmin- Hanga- Tóth Ádám kezdő odavág azért….

Rolex
Olvasó

Gondolom az kicsit sem zavar,hogy Vojvoda 2évre aláírt fehérvárra…?

moldi56
Olvasó

Javíts ki ha tévedek,de úgy tudom Vojának megújították Fehérváron a szerződését.

deacfan7
Olvasó

Sajnalom mindkettőjüket. Polyak egy statisztikaba nem mindig merheto rettentoen hasznos jatekos es barmelyik csapat tudna hasznalni.
Toth Adit vagy tul vagy alul pozicionaltak mindig az edzok sajnos. Mindketto nagy veszteseg, mert tudjuk hogy jo legiost barki tud hozni, de a magyarok minosege hataroz meg egy csapatot.

andrás
Olvasó

Köszönjük mindhármuknak, én kedveltem mindannyiukat.

Ádámot remélem jobban használják a Zetében, mi 3 évig csak futtattuk fel-alá, meg zárni is fel a triplához támadásonként 3szor.. nagy az a test ehhez. Őt meg kell találni bent mint Omenakát, csak ő be is dobja.
Mozgékony centereké a kosárlabda már, de van helye bármikor egy erős csapatban.

Polyák remek, stabil srác aki villantani is tud, fegyelmezett nem pattog, tökéletes csapatjátékos.

Sok sikert ?

ztefun
Olvasó

Nyílt titok, hogy Tóth Ádám hol folytatja. ?

Dennis
Olvasó

Akkor ZTE!

JR.Benitez
Olvasó

Akkor viszont ne legyen sírás, mert tudom van olyan csapat Dunántúlon aki korrekt ajánlatot tett neki. Nem mi voltunk!!! Ádi több mint dupláját kérte… őt eddig mindig pénz mozgatta, amit jól is tett persze nincs ezzel gond. Csak furcsa lenne pont tőle hogy lemond egy valag pénzről havonta

Tadam
Olvasó

Valaki mindig azt mondogatja itt, hogy a Zete csóró klub, bezzeg a Falco…?

Xero
Olvasó

Mondjuk ebben az esetben mindegy, mert velünk nyilván nem kellett versenyezniük érte..

Xero
Olvasó

Kíváncsi leszek.. amilyen sérülékeny.. Én tuti nem vállalnám be, főleg ha sokat kér, de hát a Zte tudja..

Artur Doki
Olvasó

van olyan csapat Dunántúlon aki korrekt ajánlatot tett neki…
Ezt leírhattad volna 3 vagy 4 betűvel is?

Balázsi Soma az ikonikus játékos…?
Romània,mint kecsegtető külföldi lehetőség…?
Nincs több kérdésem…

Kiváncsi leszek mihez kezd Becsky az egyik kulcsembere nélkül
A ZTE viszont így ősztől is meghatározó szerepet fog játszani,bár nyilván a légiósok kiválasztása fogja ezt eldönteni.

JR.Benitez
Olvasó

3 betű…. Ha Ádi szeretne hazamenni és enged fizuból az bőven hihető. De még akkor is többet keresne mint a jelenlegi Zalai keretből bárki. Ergo így azért nyártól az 5 légiós komoly minőség romlás nélkül pénzügyileg hatalmas bravúr lenne

Hawk
Olvasó

Nézz utána, hogy egy román top csapatban milyen körülmények és főleg milyen fizetések vannak. Olyan légiósok igazolnak Romániába, akikre a Falconak se volna semmi esélye.

Baszketboll
Olvasó

A magyarhoz képest dupla fizetésekről beszélnek Romániában.

heraklith
Olvasó

Jövőre 35 lesz. Szerinted mennyire bővelkedik komoly ajánlatokban? Ha igaz lenne, hogy a dupláját kérte, akkor az egy nevetséges próbálkozás lehetett.

Knézy Ernő
Olvasó

Tóth Ádi Honvéd?

Tadam
Olvasó

Peringer helyett jó lenne, nettó hátrány az az ember.

deacfan7
Olvasó

Valaki tudja hova igazol Polyak es Toth?

Baszketboll
Olvasó

Csak annyit, hogy Laci Romániába.

balldontlie
Olvasó

Polyák Románia, Tóth Zete

deacfan7
Olvasó

Köszönöm!

hubnernybs
Olvasó

Gratula Polyesz!

Nagy öröm, hogy egy nálunk született, nevelkedett játékos, egy jó külföldi lehetőséget kapott, remélem
megállja a helyét!

Sok sikert 😉

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés