Bajnokság
Tóth Ádám érmet nyerne a DEAC-cal
Bár az alapozást csak két hét múlva kezdik Debrecenben, a center már új klubjánál készül.
:
:
A DEAC csapatának egyik új igazolása, Tóth Ádám a napokban családjával megérkezett Debrecenbe. Bár a 2019-20-as szezon első edzéséig még közel két hét van, a rutinos center Takács Dániel erőnléti edzővel már elkezdte a felkészülést.
– A családom miatt szerettünk volna hamar Debrecenbe költözni, én pedig személy szerint időben akartam kezdeni a munkát. Több társam is van, akivel tudok együtt edzeni, a csapat edzői is a rendelkezésemre állnak, így sokkal könnyebb dolgozni – mondta a klub honlapjának a Szolnoktól érkező magasember.
A Zalaegerszegen, Pakson és Szolnokon is megforduló egykori válogatott játékos elmondta, hogy nagyon várja már a szezont. Szerinte fiatalos, lendületes csapat lesz a DEAC, játéka mellett a rutinjával is igyekszik majd segíteni társait.
– 2009 óta majdnem minden évben nyertem valamilyen érmet az aktuális csapatommal, szeretném, ha ez itt is folytatódna, és a DEAC minél sikeresebb lenne, továbbra is sok szurkoló lenne a meccseken, és szépen folytatódna ez a történet. Nem érkeztem ismeretlen közegbe, hiszen Borisovval és Polyák Lacival csapattársak voltunk Szolnokon, utóbbival sikerült mindent megnyernünk, amit csak lehetett egy szezon alatt. Bognár Kristófot a válogatott összetartásokról ismerem, de sokakkal találkoztam már a pályán ellenfélként. Nagyon várom már, hogy elkezdjük a közös edzéseket – zárta szavait a center.
fotó: Szolnoki Olaj Facebook
Ádi köszönjük a Szolnokon eltöltött éveket.Ha megfelelő időben eléd teszik a szerződés tervezetet,valószínű,nem mentél volna el Szolnokról,bármennyivel is nagyobb város Debrecen.Ugyanis nem ezen múlt volna.Dehát sajnos nem tették eléd,te meg jóval a bajnokság vége előtt döntöttél,mert mi már akkor tudtuk hogy elmész.Írod,hogy Polyákkal itt megnyertél mindent…megnyugtatlak Debrecenben nem fogsz.Szolnok az Szolnok,Debrecen meg Debrecen a két közeget össze sem lehet hasonlítani kosárlabda szempontjából.Nagy valószínűséggel a felsőházban végeztek,bajnokok nem lesztek.Már most megjósolom,hogy idény közben edzőváltás lesz nálatok,mert ez az Adrián? Mondjuk tévedhetek is,ez tény.
Köszönjük szépen szakértő úr hozzászólását?
Okos,inteligens,értelmes,sportszerű játékos…
Erős csapatunk lesz, komoly elképzelésekkel. Sok sikert, Ádi!
Remélem gyakorlod a könyöktechnikát, hogy a művésznő ne csak mímelje az ájulást ?
Gyakorolja rúzs, olyan, mint te…ha nem megy ésszel…???
A keret jó, kérdés a fejekben dől el szerintem Debrecenben!
Ha megint ledarálják a fél mezőnyt simán ott lesznek az első háromban. A díszszurkolók pedig ott lesznek mögöttük. (Csak otthon, vendégtábor nincs.)
Türelem! 😉
Két és fél-három éve még a harmincat se érték el a nézőszámaink. Két-három A-csoportos meccs után a mai napig fix a teltház. Apropó vendégszektor: ezek szerint nem igazán figyelsz Jászberényre, Kecskemétre, vagy éppen Budapestre. Ez utóbbin a vendégszektorban többen voltunk mint a hazai szurkolók összesen. Pedig a Ludovika lelátói szépen megteltek aznap…
Ha így nézzük az sem mindegy, hogy mekkora város vagytok, mennyien jártatok mérkőzésre pl. a B csoportban és mennyien csak azért, mert A csoport lettetek. Mi elég kis város vagyunk, de a B-ben 300km-re utazva is kezeltük nálatok helyi hangulatot.:) Azért 3. legnagyobb városként az a minimum, hogy 1500 nézőt ki tudtok állítani a legmagasabb osztályban. Másik témában nem akarok állást foglalni.
Ilyen szempontból maximálisan egyetértek! A helyzet az, hogy nálunk egy stabil, aktív b-közép most van alakulóban és a terveink között szerepelnek hosszabb idegenbeli túrák is. A ti vendégszektoros szerepléseteket már volt szerencsém átélni. 🙂
Viszont másrészről a helyzet az, hogy több olyan eset is volt már nálunk, amikor a csarnok olyannyira megtelt, hogy hazai szurkolók a vendégszektorba kényszerültek. Ez egy égető probléma Debrecenben, de sajnos egyelőre nem terveznek csarnokbővítést…
Van ott nektek nagyobb csarnok is.:)
Ez is igaz, de a Főnixet direkt nem akartam szóba hozni, mert az egy teljesen külön történet (például fenntartó szempontjából is), de azt mégegyszer mondom, itt a csapat vezetésén múlik (múlna) a dolog. Hidd el, mi, szurkolók lennénk a legboldogabbak, ha a Főnixben rendeznék a meccseket.
A Hódost pedig a kézi tölti meg. Innentől kezdve az egyetlen lehetséges alternatíva kizárásos alapon a Főnix csarnok lenne.
Te szerencsétlen!
Nálatok van az ország 2. legnagyobb csarnoka!
Rá guglizhatnál,hátha megtalálod.
Te gyökér!
Arról beszéltem, mivel az a Főnix. Ráguglizhatnál, hátha megtalálod.
Akkor mi a f@sznak?
Párt nagy gyűlésre?
Ádi, ugye tudod hogy itt a kiütést nem díjazzák
Hát, nem a legélesebb kés a fiókban ez az Ádám?.
Ez egy kicsit szomorú, de klasszikus center poszton a legjobb magyar jatékos.
Nem kés Ő, hanem balta…. 🙂 Baltás Norbival kiváló párost alkottak volna, de épp kerülték egymást. 🙂