Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Törökország, Dél-Korea és Argentína lesznek a csoportellenfeleink az U19-es vb-n

Váradi Kornél: Bízom benne, hogy jó mérkőzéseket fogunk játszani.



:

:

Kedden délután kisorsolták a június 24. és július 2. között megrendezésre kerülő U19-es férfi kosárlabda világbajnokság csoportjait. Magyarország Törökországgal, Dél-Koreával és Argentínával az D-jelű négyesbe kapott besorolást– írja a debrecenisportcentrum.hu.

A Debreceni Református Kollégium Dísztermében tartott rendezvényt világszerte nagy érdeklődés övezte, hiszen a közel negyven perces ünnepélyes eseményt követően kialakult a 16 csapatos torna csoportbeosztása. A sorsolást megelőzően Debrecen alpolgármestere, Széles Diána lépett a pódiumra, aki kiemelte, hogy a városban nagy hagyományai vannak a világversenyeknek, a 21. században ez lesz a 43. világverseny. – Debrecenben a foci után a legtöbb gyerek a kosárlabdát űzi, ezért külön öröm számomra, hogy ilyen komoly hagyományai vannak az Európa- és világbajnokságok rendezésének a városban. Egykori kosárlabdázóként és a sportág nagy szurkolójaként nagyon várom már az U19-es fiú világbajnokságot is, nagyon kíváncsi vagyok a közeljövő nagy sztárjaira. – vélekedett a nyári rendezvényről a városvezető.

Második felszólalóként a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkárát, Bodnár Pétert szólították a színpadra, aki hangsúlyozta, hogy mekkora megtiszteltetés a hazai kosárlabdázás számára, hogy 2020-ban három utánpótlás torna megrendezését is bejelenthették, mely mindezidáig egyedülálló a sportág történetében. – Az elmúlt két esztendőben rengeteg kihívással kellett megküzdenünk, melyeket azt gondolom, hogy sikerrel sikerült leküzdenünk, sőt erősebbé is tettek bennünket. Az U19-es és U17-es női világbajnokságon elért 3. és 6. helyezés jó hírét vitte a magyar kosárlabdának az elmúlt években, de rendezőként is nagyszerűen sikerült helyt állnunk. – mondta a sportvezető, majd hozzátette, hogy bízik abban, hogy az idei torna után is mindenki a legendás magyar vendégszeretetre fog majd emlékezni.

Utolsóként a FIBA képviseletében Markus Studer szólalt fel, aki szintén kiemelte a Magyar Kosárlabda Szövetséggel, Debrecen városával, valamint a helyi szervezőbizottsággal való szoros együttműködést. – Sorozatban ez lesz a harmadik nagypályás kosárlabda utánpótlásverseny a városban, melyre korábban még sehol sem volt példa. A 3×3-as szakágban már lassan évtizedes múltja van a világversenyeknek, de az elmúlt két év világbajnokságai is nagyszerűen sikerültek. Az U19-es világbajnokságra mindig óriási figyelem hárul, hiszen néhány év múlva ezeket a tehetségeket a világ legerősebb bajnokságaiban láthatjuk majd. – mondta a nyári viadal kapcsán a sportvezető.

Az elhangzott beszédek után elérkeztünk az esemény legfontosabb pontjához, a sorsoláshoz. A csapatokat előzetesen négy kalapba sorolták, Magyarország rendezőként az Egyesült Államokkal, Brazíliával és Spanyolországgal egyetemben az első kalapba került. Az első ellenfél a kizárólag európai csapatokat tartalmazó üveggömbből került ki, az egyaránt kosárlabda nagyhatalomnak számító Szerbia, Szlovénia, Franciaország és Törökország közül utóbbi húzta ki Dino Radja a mieink mellé. A másik két ellenfelet az egykori kiváló center, Gulyás Róbert sorsolta ki, a harmadik kalapból Dél-Korea, míg az utolsó négy csapat közül Argentína került a D-jelű kvartettbe.

A-csoport: Kanada, Franciaország, Kína, Spanyolország
B-csoport: Libanon, USA, Madagaszkár, Szlovénia
C-csoport: Szerbia, Japán, Brazília, Egyiptom
D-csoport: Argentína, Dél-Korea, MAGYARORSZÁG, Törökország

Az U19-es válogatott szövetségi edzője, Váradi Kornél a helyszínen tekintette meg a sorsolást, s néhány perccel a beosztást követően a véleményét is kifejtette a közepes erősségűnek mondható csoporttal kapcsolatban.

– Ha valaki egy vb sorsoláson szerepel, ott már előzetesen tudja, hogy könnyű ellenfelet biztosan nem fog kapni. Itt minden válogatott a kontinense legjobb csapatai közé tartozik, hatalmas megtiszteltetés mind a válogatottnak, mind a szövetségnek, hogy a világ elitjével mérhetjük össze az erőnket. Az látszik, hogy az A-csoport brutálisan erős, de a többi csoportban is vannak nagyon erős nemzetek, én előzetesen bármilyen csoporttal elégedett lettem volna, bízom benne, hogy jó mérkőzéseket fogunk játszani. Az elmúlt másfél évben azért dolgoztunk, hogy egy versenyképes társaságot sikerüljön kialakítanunk, szeretnénk méltóképpen képviselni Magyarországot a tornán. – zárta szavait a szakember.

Forrás – debrecenisportcentrum.hu

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
4eventeVB365neszojjabelePojacaKiviNocomment Recent comment authors
4eventeVB365
Olvasó

Ijesztő lesz majd látni , hogy fiúknál mennyire le vagyunk maradva a világtól már az utánpótlásban. Egyiptom ellen talán lehet némi esélyünk , azon kívül Madagaszkár és Libanon szerintem, ami verhető.

Kivi
Olvasó

A keret tagjait is szívesen megismerném. A szövetség honlapján nem is szerepel az U19-es válogatott és a többinél is még a tavalyi stábok vannak feltüntetve. Ilyenkorra elvárható lenne a frissítésük.

neszojjabele
Olvasó

AZ U19-ES FIÚVÁLOGATOTT KERETE:
Csendes Péter, Ságodi Róbert, Meszlényi Róbert, Csátaljay Péter, Hőgye Patrik, Merkl Barna, Szőke Bálint, Cseh Botond, Várszegi Ádám, Hajdu Péter, Árva-File Balázs, Schmera Gergely, Csuti Kornél, Hegedűs Brúnó, Antalics Dániel, Kelemen Benjamin, Tóth Patrik, Pleesz Ádám

Kivi
Olvasó

Köszönöm!

Nocomment
Olvasó

A jó sorsolás mellé jó csapatösszeállítás is kell. szerencsére nem az én felelősségem, de nem értem , mit keres a válogatott környékén pár srác . Szigorúan ABC sorrendben : Árva-File : U18-21/22-ben 6,5 VAL, 22/23-ban 13 VAL, NB1B U20 48. hely a Val ranglistán Kelemen : U18-21/22-ben 7,7 VAL , 22/23-ban NB1B U20 37. hely a Val ranglistán Merkl : U18-21/22-ben 12,5 VAL, 22/23-ban NB1B U20 26. hely a Val ranglistán Pleesz : U18-21/22-ben 16,3 VAL, 22/23-ban NB1B U20 106. hely a Val ranglistán Tóth Patrik : U18-21/22-ben 17,1 VAL, 22/23-ban NB1B U20 49. hely a Val ranglistán Várszegi :… Olvass tovább »

redmiller
Olvasó

Hát ezen nem leszek ott…
Éppen abban az időben nyaralok

Pojaca
Olvasó

Pedig összedobolhatnál pár győzelmet a srácoknak.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés