Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Tökéletes félszezon után is óvatosak Veszprémben

Madár Andrásék most csak a Hepp Kupa-győzelemre koncentrálnak.



:

:

Parádés teljesítményt nyújt a férfi másodosztályban a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapata, miután tizennégyből tizennégy mérkőzést nyert meg és ezzel vezeti a Piros csoport tabelláját. Madár András, a veszprémiek hátvédje honlapunknak elárulta, hogy menet közben megjött a csapat étvágya, és most már szeretnék megnyerni az alapszakaszt.

– Az eddigi eredményeinket az egységességnek köszönhetjük, nagyon egyben van a csapatunk a pályán belül és kívül is – mondta Madár András a BB1.hu érdeklődésére. – Mindenki tudja, hogy mi a szerepe a csapaton belül, mi az elvárás vele szemben és ennek igyekszik mindenki megfelelni.

Nincsenek veszekedések, nincsenek ellentétek, egyfelé húzunk.

Nem úgy kezdtük egyébként az új évet, ahogy terveztünk. Igaz, hogy sikerült nyernünk, de a játék nem volt olyan meggyőző. Az első félévre viszont mondhatjuk, hogy gyakorlatilag tökéletes volt. Arra persze nem számítottunk, hogy ennyire jól fog összejönni minden. Szezon előtt arról beszéltünk, hogy jó lenne az első négy hely valamelyikén végezni. Innentől megváltozott a terv, az a célunk, hogy megnyerjük az alapszakaszt is. Úgy érzem, hogy a riválisaink ugyanolyan erősek, mint mi, csak a mi játékunkban volt most jobban meg az a kis plusz, ami hozta a győzelmeket.

Érthető, ha innentől kezdve a Veszprémet mindenki a bajnokság egyik fő esélyeseként tartja számon. Ennyire azonban még nem rohantak előre a csapat háza táján, először a Hepp Kupára koncentrálnak.

– Annyira még nem szaladtunk előre, hogy akár meg is nyerhetjük a bajnokságot – folytatta a játékos. – Először azzal foglalkozunk, hogy bejutottunk a Hepp Kupa döntőjébe. Azt szeretnénk megnyerni, de nem lesz könnyű, mert az erős riválisaink is erre készülnek. Szépen, folyamatosan haladunk előre, aztán reméljük, hogy később a bajnokságban is sokáig juthatunk. Már csak azért is óvatosnak kell lennünk, mert tavaly is bebizonyosodott, hogy a pályaelőny nem mindig jelent automatikusan továbbjutást a rájátszás során. Ettől függetlenül szeretnénk az első helyet megszerezni, hogy pályaelőnyünk legyen végig.

H Csapat M Gy V Dp Kp Relatív pont
1. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 14 14 0 1304 1035 1,000
2. MAFC 14 13 1 1318 1028 0,964
3. OSE Lions 14 12 2 1220 971 0,929
4. BKG-Príma SE 14 11 3 1200 1011 0,893
5. Budapesti Honvéd SE 14 9 5 1058 1010 0,821
6. Nyíregyháza Blue Sharks 14 8 6 1132 1025 0,786
7. Vasas Akadémia 14 7 7 1072 1071 0,750
8. Budafok 14 5 9 1132 1162 0,679
9. MTK Törökbálint 14 5 9 975 1053 0,679
10. MEAFC-Miskolc 14 4 10 1027 1087 0,643
11. Nagykőrösi Sólymok KE 14 4 10 1026 1235 0,643
12. PVSK-Kronosz Kiadó 14 2 12 986 1221 0,571
13. OMNIA Pub & Food Békés 14 2 12 1055 1297 0,571
14. Knipl Kft. Bonyhádi KSE 14 2 12 913 1212 0,571

Kép forrása: foto24.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Luffanat Recent comment authors
Luffanat
Olvasó

Hajrá Völgyi Marci! 🙂

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés