Bajnokság
Többet nyerne idegenben a DEAC, mint az előző szezonban
Polyák László azt mondja, meg kell ragadniuk az alkalmat, amíg nem állnak össze és nem érzik meg a győzelem ízét az oroszlányiak.
:
:
Hazai pályán, a Kaposvári KK elleni 81-79-es győzelemmel kezdte a szezont a DEAC. A gárda csapatkapitánya, Polyák László 14 perc alatt 4 ponttal és 1 lepattanóval zárt. A deacbasket.hu oldalnak elmondta, még közel sincsenek csúcsformában, de hétről hétre javuló formát mutatnak.
– Nagyon nehéz mérkőzés volt, még látszott, hogy az út elején vagyunk – emlékezett vissza a hétvégi bajnokira Polyák. – Öt hete kezdtük el a felkészülést, hétről hétre fejlődünk, de még rengeteg hibával játszottunk, van mit kijavítani. Most jön az első idegenbeli mérkőzésünk. Tudjuk, hogy az oroszlányiak közel harminc év után kerültek vissza az élvonalba, mindenképp szeretnének nyerni, de amíg nem állnak össze és nem érzik meg a győzelem ízét, nekünk meg kell ragadnunk az alkalmat, és el kell hozni a két pontot.
Az előző idényben gondjai akadtak a DEAC-nak az idegenbeli fellépésekkel. Ezen mindenképpen javítanának a hajdúságiak.
– Az elsődleges célunk, hogy több idegenbeli győzelmet hozzunk el idén, mint amennyit tavaly sikerült. Szerintem ehhez mentálisan kell rendben lenni. Úgy gondolom, hogy a csapat alkalmas idén erre a feladatra. Ha a célunkat el akarjuk érni, akkor muszáj elhoznunk legalább négy-öt-hat győzelmet idegenből is.
Polyák azt is elárulta, hogyan készültek fel az újonc csapat ellen.
– Ugyanúgy készültünk, ahogy az eddigi mérkőzésekből. Felkészültünk a játékukból, kielemeztük őket. Egy-két játékost azért ismerek a magyarok közül, a légiósokat nem annyira, de ugyanúgy kell mennie, mint egy rendes mérkőzésnek.
Fotó: hunbasket.hu
Az eddig láttok évek után, az véleményem, ha egy újonc az elején sokszor kikap, akkor megroppan és a tétmeccseken sem tud nyerni.
Full respect és jó dolog hogy az Oroszlány újra első osztályú, de remélem mi nyerünk!
Hajrá DEAC!
Beten 2.95 az Ose győzelem.
Jogos, érthető és logikus amit mond ellenünk. Mi pedig nem 0-4-el szeretnénk kezdeni az elég erős a sorsolás ellenére sem. Az elején egy reális esélyünk van, az meg pont a DEAC ellen lenne. Szóval, ott és itt is győzelmi kényszer van, de nálunk a haza pálya előnye.
Hajrá OSE!