Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Több játékos is debütálhat új csapatában a Piros-csoportban

A 9. forduló négy mérkőzésével folytatódik a másodosztály.



:

:

A napokban több klub játékoskerete is változott a második vonalban. A JKSE bejelentette Velkey János távozását, aki az MKOSZ honlapja szerint Cegléden folytatja pályafutását. A 8 vereséggel álló, sereghajtó Veszprém két élvonalbeli múlttal felvértezett játékost igazolt: a visszatérő Horváth Ákost és Kis Rault. Akár mindhárman pályára léphetnek a következő fordulóban, amely csonka lesz: a DEAC-Nagykőrös, Vasas-SKSE és Óbuda-NKA mérkőzéseket később pótolják. Így is láthatunk két-két bajnokit pénteken és szombaton, melyek közül háromról is várható live.

Jászberényi KSE – Veszprém KK

Péntek 17:00, Jászberény, Bercsényi tornacsarnok

Mindkét csapatnak negatív előjelekkel várja a JKSE-Veszprém találkozót. A 4-4-gyel álló jászberényiek legutóbbi két bajnokijukat elvesztették, az óbudai vereség után közleményben tudatták, hogy távozik csapatukból Velkey János. Személyében legponterősebb játékosukat és egyik csapatkapitányukat veszítették el, aki az U20-asok vezetőedzői posztját is ellátta. A piros-szürkék továbbra is nyeretlenek, de náluk kedvező irányba történt változás a játékoskeretben: szerdán bejelentették, hogy visszatér csapatukhoz Horváth Ákos, illetve Kis Raul is náluk folytatja. Mindkét játékos több poszton bevethető és rendelkezik élvonalbeli tapasztalattal, Horváth tavaly meghatározó játékos volt Veszprémben. Érkezésükkel jelentősen bővülnek a bakonyiak rotációs lehetőségei. A jászságiak tizenöt hárompontost kaptak múlt szombaton, óbudai vereségük alkalmával, Naményi Márk csapata pedig távolról a legveszélyesebb – izgalmas lehet az eredménykényszerben lévő csapatok csatája. Élő közvetítés az alábbi linken: https://www.facebook.com/jaszberenyi.kse .

Ceglédi KE – BKG-Prima

Péntek 18:30, Szolnok, Tiszavirág Aréna

Szolnokon folytatódhat a BKG jó sorozata. A mindkét eddigi győzelmét hazai pályán elérő CKE a zsinórban három győzelemmel mérlegét 50%-osra javító BKG-Primát fogadja. A ceglédiek teljesítménye felemás eddig, legutóbbi öt bajnokijukból csak egyet nyertek meg, igaz, nem is volt könnyű sorsolásuk. A Kosok a TF-BP és a Nagykőrös után az elmúlt fordulóban meglepetésre az éllovas PVSK-t is legyőzték (94-77), a Nagy-fivérek remek formája mellett a védekezésük is jól működött az addig száz pont fölött átlagoló Vasút ellen. Az elmúlt hetek teljesítménye alapján esélyesebbek a szigetszentmiklósiak, ugyanakkor nagyot erősödtek a napokban a ceglédiek: a szövetség honlapján felkerült a CKE játékosainak listájára a Jászberényről nemrég távozó Velkey. A rutinos hátvéd több pontot átlagol az idei szezonban, mint a Pest megyeiek bármely másik játékosa, érkezésével jóval veszélyesebbé válhat csapata külső sora. A „nehéztüzérség” mellett a légiós center is adott mindkét oldalon – érdekes, látványos csatára lehet számítani. Élő közvetítés az alábbi linken: https://youtube.com/channel/UC3MERP07tFrO5jXg1syIjuQ .

MAFC – TF-BP

Szombat 17:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

Nem egyértelműek az esélyek a MAFC-TF derbin. A műegyetemisták 5-3-mal állnak, de legutóbbi négy meccsükből csupán egyet tudtak megnyerni, a Tehetséges Fiataloknak három győzelmük van, de ebből kettőt az előző két játéknapon arattak. A piros-feketék erőssége az összeszokott, egységes csapat, míg Beák Gábor inkább egyéni képességekre épülő, kreatív kosárlabdát vár el tanítványaitól. Összecsap a Piros-csoport két legeredményesebb, leghatékonyabb magasembere, Bordács és Anda csatájának kimenetelének nagy jelentősége lehet, de érdekesnek tűnik a Tóth-Dancsecs különmeccs is irányító poszton. Összességében jobban teljesít idáig a MAFC, viszont a TF-BP meccsről meccsre egyre jobb formát mutat, az elmúlt fordulóban a találkozó előtt második DEAC U23-at kapták el (92-75). A bővebb rotáció az újbudaiak, a jobb kinti dobóteljesítmény a sárga-kékek mellett szól. Kiegyenlítettek az esélyek, viszont a két csapat összesen 16 bajnokijából 14 is kétszámjegyű különbséggel ért véget, így az egyik fél sima győzelmétől a másikéig szinte bármilyen végeredmény elképzelhető.

Pécsi VSK-VEOLIA – Phoenix-MT Fót

Szombat 18:00, Pécs, PVSK NKA Csarnok

A Phoenix-MT ellen, hazai pályán javíthatja a szigetszentmiklósi kisiklást a listavezető. A pécsiek az elmúlt fordulóban vesztették el veretlenségüket, miközben a fótiak egy négymeccses nyeretlenségi sorozatot zártak le harmadik sikerükkel múlt vasárnap, Nagykőrösön. A BKG-hoz hasonlóan a Megyeri Tigriseknek is inkább a külső sora domináns, viszont a Kosok sikerének az volt az egyik kulcsa az 50%-os triplázás mellett, hogy a palánkok alatt is kiegyenlítetté tették a küzdelmet. A lila-fehérek elsőszámú centere, Horváth sérült volt az elmúlt hetekben, a Sólymok ellen már nevezve volt, de nem lépett pályára, az ő játéka mindenképpen növelné a Surmann-legénység esélyét. Pécsi részről egyértelmű a képlet, egy nagyarányú győzelemmel szeretnék feledtetni első vereségüket. A Phoenix-MT-nek egyelőre kifejezetten jól megy a játék az élcsapatok ellen – ha ezúttal is így lesz, jó meccsre van kilátás. Élő közvetítés az alábbi linken: https://youtube.com/c/PvskHuPecsiVSK

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés