Bajnokság
Tíz év után készülhet újra elődöntőre a Pécs
Amikor először négybe jutottak, Dragan Alekszics és Csirke Ferenc még a baranyaiak játékosa volt. Már csak az arany hiányzik az érmek közül.

:
:
Szombaton megkezdődnek az elődöntők a férfi élvonalban, a legjobb négy közé idén az Egis Körmend, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, a Szolnoki Olaj KK és a Pécsi VSK-Veolia jutott. Mindannyian „söpréssel”, vagyis 3-0-val vették az akadályt az első körben. Hogy erre mikor volt példa utoljára, arról itt írtunk.
[totalpoll id=”18680″]
Folytatjuk múltidéző sorozatunkat, a Körmend és a Falco után ezúttal a PVSK büszkeségfalát mutatjuk meg.
A pécsiek a kétezres évek második feléig inkább középcsapatnak számítottak az A-csoportban, utána azonban három alkalommal is eljutottak a végelszámolásig.
Alekszics, Csirke és Ivkovics egy csapatban
Először a 2005/2006-os szezonban sikerült az elődöntőbe jutás, akkor az alapszakaszt 14 győzelemmel és 12 vereséggel a hetedik helyen zárta a Dragan Alekszics által vezérelt PVSK-Pécs Expo. A Debreceni Vadkakasokat pályahátrányból ütötték ki 3-1-re, a négy között kikaptak 3-2-re az Albacomptól, a bronzcsatában pedig 2-0-ra maradtak alul a Körmenddel szemben. Ekkor a csapat tagjai voltak még játékosként Dragan Alekszics mellett többek között Csirke Ferenc, Sztojan Ivkovics, Dénes Gábor és Tóth Norbert is.
Az első bajnoki érem
Egy évvel később újra sikerült, sőt akkor már az előbbre lépés is, ugyanis az érem is összejött. 17-9-es mutatóval a negyedik helyen zárták a baranyaiak az alapszakaszt, a negyeddöntőben 3-1-gyel léptek túl a Zetén, a Szolnokot öt meccsre kényszerítették, de a bravúr ott már nem sikerült. Jöhetett a Falco elleni „kisdöntő”, amit sikerrel abszolvált a Pécs, megszerezve története első bajnoki dobogós helyét az élvonalban.
Már csak az arany hiányzik a kollekcióból
Tíz évvel ezelőttre datálódik a legsikeresebb bajnoki évad Baranyában, amikor az alapszakaszt is megnyerte Sztojan Ivkovics együttese (a Pécs mellett a Paks és az Albacomp is 19-7-es mutatóval zárt), a play off első körében a Sopront kisöpörte, a Zete ellen is csak egy mérkőzést veszített (3-1), a döntőben viszont már nem sikerült meccset nyerniük Thomas Kelley-éknek, 3-0-val az ASE állhatott fel a trónra.
Címlapfotó: Nyugat.hu

Szombat estére minden világosch lesz már. Ha nyernek az első meccsen a Drágaszágaim, akkor Csirke elvtárs és az egész baromfiudvar készülhet a “kisdöntőre” ! 😉
Norbika hogy nyalogatja az öreg hókuszpókot 🙂
Inkább adott volna egy taslit a fejére annak a cirkuszi bohócnak!! 🙂