Elérkeztünk az alapszakasz hajrájához a második vonalban, a héten már a 21. forduló mérkőzései szerepelnek a programban.
Ellentétes előjelekkel várhatja az egymás elleni mérkőzést a 3-15-ös mérleggel sereghajtó TF és a 8-11-gyel 9. helyezett MEAFC: a Tehetséges Fiataloknak múlt szombaton Ivosev Tamás vezérletével izgalmas végjátékban sikerült megtörniük 11 bajnoki óta tartó nyeretlenségüket, míg a borsodiak nem csupán vereséget szenvedtek, de az egymás elleni összevetésben meglévő 16 pontos előnyüket is leadták a közvetlen rivális SKSE elleni hazai derbin. A miskolciak a folytatásban a folytatásban a Nyíregyházát fogadják, Újbudára és Fehérvárra látogatnak, majd a 25. fordulóban a Kaszások ellen zárják szereplésüket az alapszakaszban, az utolsó körben ők lesznek szabadnaposok – a reguláris szezon hátralévő részében kettővel kellene többször nyerniük az SKSE-nél vagy a BKG-nál a felsőházi rájátszáshoz, illetve egy hármas holtverseny kedvező lenne számukra a végelszámolásnál – a felsoroltakon kívül persze még számos lehetséges forgatókönyv elképzelhető, hiszen matematikailag még csak a Kaposvár és a DEAC helye biztos a legjobb nyolc között. A fővárosiak helyzete a szabolcsi bravúr ellenére sem egyszerű, nagy bravúrra lenne szükségük ahhoz, hogy elmozduljanak az utolsó helyről: a két-két sikerrel előttük álló DKKA-Kaszások duóból a fehérváriak ellen rosszul jönnének ki a pontegyenlőségből, az óbudaiakkal szemben pedig 29 egységnyi különbséget kellene eltüntetniük hazai pályán ahhoz, hogy elég legyen őket beérniük pontszámban a záró fordulóra – nagyon valószínű, hogy amennyiben a MEAFC nyerni tud a Ludovika Arénában, a 13. pozícióból kezdi majd a rájátszást Beák Gábor együttese. A felek piros csoportos egymás elleni mérlege 5-3 a TF javára, novemberi összecsapásukon az első félidőben még tartották a lépést Dr. Váczi Péter gárdájával, sőt, vezettek is a budapestiek, ám a nagyszünet után bedarálta ellenfelét a Miskolc (111-94).
Beák Gábor: A hosszú hónapokon át tartó kemény munka érett végre győzelemmé. Három hónap sikertelenség mentálisan is veszélyes mederbe sodorhatja egy csapat állapotát, de a mi játékosaink kizökkenthetetlenül tették a dolgukat és hittek a javulásban. Számtalan ígéretes első félidőn vagyunk túl, Nyíregyházán végre a 40. percig ki tudtuk tolni a fókuszt. Ivosev Tamás csatlakozása sem elhanyagolható, két egymást követő meccsen ért el 50-es VAL-értékig. A lelkifröccs nagyon ránk fért, de sokkal többet nem jelent ez a győzelem. Szeretnénk az energiaszintet fenntartani, és meccsről meccsre bizonyítani, hogy jobbak vagyunk, mint amit a tabella tükröz. Hogy már az alapszakaszban, vagy csak azt követően mozdulunk el a méltatlan pozícióból, azt ugyan nem tudjuk, de hogy meg fog történni, afelől nincs kétségünk. Jó lehetőséget kínál számunkra a MEAFC elleni találkozó, a tipikus esete ez annak, hogy a bravúr csak akkor ér valamit, ha otthon is hozzuk a hozhatót…
Dr. Váczi Péter: Nem szeretném erre fogni a Salgótarján elleni vereséget, mert nem jó kifogásokat keresni, de a múlt héten betegség miatt három-négy fontos játékosom is hol edzett, hol nem, bíztunk benne, hogy ez nem fog visszaütni a meccsen, de mégis meglátszott. A legnagyobb probléma az volt, hogy 48 pontot kaptunk az első félidőben, többnyire olyan játékokból, amelyek levédését sokat gyakoroltuk és a második félidőben, amikor nagyobb energiát raktunk bele a védekezésbe, meg is tudtuk valósítani – ott már csak 31 pontig jutott az ellenfél. A kevés dobott pont egyik oka is az, hogy a nagyszünetig mindenből kosarat kaptunk, így nem tudtunk rohanni. Bosszús vagyok, mert a szezon legrosszabb húsz percét produkáltuk az egyik legfontosabb meccsen, de még ez sem lett volna nagy baj, az igazán fájó, hogy az egymás elleni összevetést is megfordította az SKSE: hiába nyertünk idegenben tizenhattal, a végjátékban hibát hibára halmoztunk, így tizennyolccal kaptunk ki. Ivosev olyan, mint Kinney, bár természetesen próbáljuk minél jobban limitálni, az előző két meccsét látva rózsaszín álomnak tartom, hogy sikerüljön teljesen kivenni a játékból. Olyan ő a TF-nek, mint egy jól működő fogaskerék, a játékával magasabb szintre emeli a többieket is. A legnagyobb baj, hogy a héten kifordult Bankó Martin bokája, ami nem néhány napos sérülésnek tűnik, pedig egyrészt nagyon jó szezont fut fiatalposzton, másrészt részben rá bíztam volna Ivosev levédését, nagy csapás ez nekünk. Bízom benne, hogy most elő tudnak lépni, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Ami a nyolc közé jutásért folyó versenyfutást illeti, nem lenne semmi probléma, ha egymás elleniben megőriztük volna az előnyünket a Salgótarjánnal szemben, ennek elszalasztásával megnehezítettük a dolgunkat. Azt mondtam a srácoknak, hogy a hátralévő öt meccsünkből egyiken sem vagyunk esélytelenek, mindenkinek neki kell menni, mindent meg fogunk tenni azért, hogy bejussunk a playoffba.
Nagy csatára van kilátás pénteken Salgótarjánban: a hektikus MAFC látogat a fontos győzelemből érkező nógrádiak otthonába, bőven van törleszteni valójuk a műegyetemistáknak, hiszen az előző kiírás alapszakaszának végén az első kiemelésükbe került a piros-fekete riválistól elszenvedett, meglepő hazai vereség, tavaly novemberben pedig ismét borították a papírformát a Gabányiban a Dániel-tanítványok. A TF elleni kulcsmeccs megnyerése után egy újabb sikerrel nagy lépést tehetne a bennmaradás felé az újonc DKKA, az előző fordulóban pont a sereghajtó ellen megégő, csapatkapitányát hosszú időre elveszítő Nyíregyházát fogadják Szabó Zsolték. Könnyen lehet, hogy a vasárnapi Fót-DEAC rangadó fog dönteni a 2. kiemelt kilétéről, jelenleg a tabellán egy, az egymás elleni összevetésben pedig hat pont a hajdúsági fiatalok előnye a Megyeri Tigrisekkel szemben. A játéknap két mérkőzése is halasztásra került.
A forduló további programja
Salgótarjáni KSE – Újbuda MAFC
Péntek 17:00, Salgótarján, Városi Sportcsarnok
Dávid Kornél KA – HÜBNER Nyíregyháza BS
Péntek 19:00, Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Phoenix-MT Fót – DEAC U23
Vasárnap 18:00, Fót, PHOENIX Sportcsarnok
A Jászberényi KSE – Óbudai Kaszások találkozót március 9-én, a Vasas Akadémia – Kometa Kaposvári KK összecsapást április 1-én játsszák le a csapatok.
Szabadnapos: BKG PRIMA Akadémia
Fotó: hunbasket.hu




