- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Teo Hojc az Atomerőmű SE vezetőedzője – HIVATALOS

Bejelentette a paksi csapat.

Korábban már írtunk róla, hogy szlovén szakember fogja irányítani az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapatát a 2021/22-es szezonban. A hírt azóta megerősítette a paksiak hivatalos honlapja is.

Teo Hojcot idén az év edzőjének választották Szlovákiában, miután a Spisska Nova Ves csapatával a szlovák kupát és a klub története során először a bajnokságot is megnyerte. Ez volt a csapat történetének legsikeresebb éve. Korábban a BC Grosbasket, a BC Levice és a Sigal Prishtina gárdáját is irányította.

– Szlovéniában az első osztályban kezdtem az edzői pályafutásomat, később Szlovákiában a Levice csapatánál négy sikeres évet töltöttem el, ahol a bajnokságot és a szlovák kupát is megnyertük, ráadásul az Alpok-Adria Kupa fináléjában is pályára léphettünk. Ezután a Pristhina csapatánál állhattam a kispad élére, ahol a Fiba Európa Kupában is indultunk, végül a 2020/21-es szezonban visszatértem Szlovákiába, ahol a Spisska Nova Ves gárdájával elértünk mindent, amit lehetett: a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhattunk a bajnokság végén és a szlovák kupát is a magasba emelhettük. Nagyon izgatott vagyok, hogy Magyarországon folytathatom a pályafutásomat, hiszen azt elmondhatjuk, hogy a magyar bajnokság évről-évre keményebb és kompetitívebb. Kicsit korai lenne még arról beszélni, hogy milyen célokkal futunk neki a következő szezonnak, hiszen még nem tudjuk pontosan, hogy milyen kerettel fognak a többi csapatok elindulni, de biztos vagyok benne, hogy kemény, kiegyenlített szezon lesz. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minél sikeresebbek legyünk a 2021/22-es szezonban – mondta a paksiak honlapjának.

Fotó: basket.sk

6 HOZZÁSZÓLÁS

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK