Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Teo Cizmic újra magyar kispadot kapott

A szakember két évre írt alá.



:

:

A Zalakerámia ZTE KK bejelentette, hogy a következő szezontól a korábban Körmenden Magyar Kupát nyerő, később Pakson is dolgozó Teo Cizmic lesz a gárda vezetőedzője a következő szezontól. A szakember két évre írt alá.

A Zalaegerszeg közleménye:

A Jászberény elleni győzelemmel sikerült kiharcolnunk az élvonalbeli tagságot. El kell ismernünk, hogy elég viszontagságos és hektikus szezont futottunk, aminél csak jobb jöhet.

A következő idény csapatának a kialakítását már korábban elkezdtük, de a legfontosabb a játékosigazolások előtt a vezetőedző személyének a kiválasztása és szerződtetése volt. Örömmel jelenthetjük, hogy Teo Cizmic személyében egy kiváló szakembert sikerült klubunkhoz kötni.

Teo Cizmic az edzői pályafutását 2006-ban Splitben kezdte, majd dolgozott a román Steaua Bucureşti, a horvát Cibona Zagreb és a lengyel Koszalin csapatainál. 2015-18-között az Egis Körmend, majd az Atomerőmű SE együttesét irányította hazánkban. Hozzánk az idei szezonban, a 7days EuroCup-ban és az ABA Ligában is szereplő Cedevita Olimpija Ljubljana együttesétől érkezik.

Stárics Kornél ügyvezetőnk a horvát szakember szerződtetésével kapcsolatban elmondta, Teo Cizmic személye garanciát jelent a minőségi munkára, aki már el is kezdte tervezni a következő idény játékoskeretét. A szakemberrel két éves szerződést kötött klubunk.

Ügyvezetőnkkel egyetemben Teo Cizmic is videóüzenetben mondta el gondolatait. Cizmic kiemelte, hogy örül, hogy visszatérhet a magyar bajnokságba és szeretné a playoffba vezetni a ZTE-t.

 

fotó: nyugat.hu

32 hozzászólás

32
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
11 Comment threads
21 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
16 Comment authors
Borbély LajosRedbiddonnarummaKovàcsIstvànFeffo-ZTE Recent comment authors
Borbély Lajos
Olvasó

Legalább ilyen volumenű kérdés az, hogy a kukázásésért ki lesz majd a felelős? Tanulni kell az előző szezon melléfogásaiból. Az is rejtély, hogy Dyren-t hogyan sikerült a végére H. Robinak így felpaprikázni? Vagy egyszerűen csak mennie kellett, s ezért mindent beleadott, hogy mehessen azonnal, ha megvan a biztos bentmaradás? Ha tud ő így játszani, miért nem tudta ennek a felét sem stabilan korábban? – szól a kérdés a ZTE szakmai vezetésének.
És H. Robinak nagyon meg kell köszönni azt, hogy a nagy edzőfenoméneknél sokkal többet kihozott a csapatból egy szezonon belül 2x is. Ilyesmi is ritkán fordul elő.

KovàcsIstvàn
Olvasó

Bizony, hatalmas “mák” a ZTE-nek, hogy amikor “ég a ház” van nekik egy Heinrich Róbert-jük!!

Feffo-ZTE
Olvasó

Értékelhető edzői munkát valóban csak Heinrich Róbert tett le, más kérdés, hogy az előző évek sikertelenségéért, a gyenge játékosválasztásért, vagy úgy egyébként az előző évek szakmai munkájáért mennyire felelős ugyanő?

KovàcsIstvàn
Olvasó

Bencze mellett tudom, hogy “kuss” volt neki! Nazor is csak az elején kérdezte, az Olasznál nem tudom mi volt!!

Feffo-ZTE
Olvasó

És ezeket honnan tudod?!

KovàcsIstvàn
Olvasó

Amikor hazajutok szülővárosom meccseire, a kispad mögött ülök, látom és az egyik up. edző jóbarátom, elég sok belső dolgot elmond !

donnarumma
Olvasó

Sok múlik az “aranylábúakon”,hogy hol kezdik a következő szezont.
Teo jó edző-az első lépés megvan.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Azok fixen NB1-ben.

Redbid
Olvasó

Ez így van viszont szerintem erősen kérdéses pl. Szabó helyzete, (de igazából mondhatjuk ezt bármelyik magyar játékosra) hogy bírja e majd azt a kökemény munkát, amit az ő kőkemyény védekezése megkíván, és amit ő tűzzel vassal megkövetel!

donnarumma
Olvasó

Hát..kell magyar is a csapatba, szóval valakik , kénytelenek lesznek bírni..

Redbid
Olvasó

A mi Fepunk is kénytelen volt alkalmazkodni, és meg is tette.
Más kérdés, sajna a pontgyártásra meg már nem maradt erő

Feffo-ZTE
Olvasó

Szép dolog Cizmic leigazolása, de ki lesz a stábjában? Ugyanazok, akik az elmúlt 10 évben? Vagy hoz olyan szakember(eke)t, akivel ő is tud és szeretne dolgozni? (És akik értenek hozzá.)

Ki lesz a szakmai vezető, ugyanez a vezetőség, amely sokszor megbukott és az elmúlt 2 évért sem vállal felelősséget? Annyira amatőr, hogy egy darab nevet bedobunk gumicsontnak, amikor az egész világban stábok felelnek a szakmai munkáért, nem egy-egy ember. Mi lesz pl. a jelenlegi edzővel? Illett volna arról is szólni.

Úgy látszik van pénz, de ész továbbra sincs.

ZTE ZOLI
Olvasó

Igen, teljesen igazad van! Nagy Facebook bejelentések, nagy körítéssel beharangoznak egy kis hazánkban jónevű edzőt és máris feledésbe merül az elmúlt időszak! Tudják hogy kell itt befogni a szurkoló száját! De amikor zsinórba kaptuk a zakókat, egy megszólalás vagy egy nyilatkozat sem volt, és a nagymúltú ZTE majdnem kiesett!
Itt semmiféle felelőségre vonás nincs?!?

lujo
Olvasó

Jó döntés, üdv Egerszegen!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Okorn, Zollner, Csizmics: én őket tartom az utóbbi időszak legjobb edzőinek. Magatartásra, viselkedésre Csizmics a legszimpatikusabb. Ízig-vérig úriember.
Remélem, bejönnek a számításai!
Hajrá, Zete ! 😉

gulyasszabolcs00
Olvasó

Felkészül : Ruják András.

HajraKapos
Olvasó

Szabi! Kaposvárról nem tudsz semmit véletlenül a jövő évre vonatkozóan? 🙂 Köszi.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Csorvási már télen is opció volt, őt gondolom újra megkeresik. Plusz ha Lazic marad akkor egy Brbaklicot könnyen leakaszthat Berényből.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Csodálatos.

HajraKapos
Olvasó

Inkább 1 Révész, mint 10 Csorvási. Nem kell Kaposvárra. Ádám maradjon.

KovàcsIstvàn
Olvasó

Csorvási-Kaposvár
Miliszavljevics és Révész-ZTE!

HajraKapos
Olvasó

Nagyon remélem, hogy csak viccelsz!!! Akkor Puska azzal a lendülettel takarodhat is a klubtól!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Pfúúú…. DzsízuszKrisztüsz.

ZTE ZOLI
Olvasó

Személy szerint örülök az új edzőnek , de nem ártana a vezetőségbe is újítani, szelektálni!

Minden6ó
Olvasó

Szólásszabadságot a ZTE szurkolóknak és Stárics Kornél nélküli vezetőséget!

Milo
Olvasó

Szerintem a két Gasper mellett ő az elmúlt évek legjobb edzője, aki megfordult Magyarországon. Jó igazolás a ZTE-nek és szerintem a személye garancia egy (sokkal) jobb szezonra.

Kekfeherek
Olvasó

Remélem vele jobb szezonunk lesz és jó csapatot fog összerakni.
ZTE szurkolók mit gondoltok ebből a keretből fog valaki maradni?

mrfox
Olvasó

Szabó

Captain Macko
Olvasó

Bonifer és Antóninak van egy év élő szerződése még és Polster is marad szerintem

KovàcsIstvàn
Olvasó

Antóni már most pakolhat, idén is szinte végig sérült volt, Cizmics edzéseitől szerintem sanszos neki a tolószék!

torma
Olvasó

Szerintem meg kell ismernie az új viszonyokat, mert itt elég nagy változások történtek azóta, amióta ő elment.A változások mértéke és gyorsasága adja meg a választ a szurkolónak.

torma
Olvasó

Ez nagy fogás tényleg! Kérdés milyen pénzügyi lehetőségünk lesz jövőre, mert ez az egyik legfontosabb kérdés a keret majdani erőssége mellett.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés