Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Teo Cizmic: Ez volt negyedik egylabdás mérkőzésünk, amit elvesztettünk

Edzői nyilatkozatok vasárnapról.



:

:

Zalakerámia ZTE KK – Falco KC Szombathely h.u.: 95-96 (24-27, 27-18, 19-25, 18-18, 7-8)

Teo Cizmic, ZTE: Gratulálok a Falco-nak a győzelemhez. Kicsit jobban kellett volna a büntetőzésre és a lepattanók szerzésére figyelnünk. Az idén ez volt negyedik egylabdás mérkőzésünk, amit sajnos nem sikerült megnyernünk. Most játszott a legjobban a csapat, viszont támadásban sokszor nem találtuk a ritmust. Új játékosunk – meccshiánya ellenére – tudott nekünk segíteni.

Milos Konakov, Falco: Úgy készültünk, hogy ez nagyon kemény mérkőzés lesz. Az első félidőben “tisztán” védekeztünk, de ezen tudtunk javítani második félidőben és ennek köszönhetjük, hogy vissza tudtunk jönni. A ZTE nagyon jól támadott, főleg a hárompontosokat dobták jó százalékkal. Főleg az első félidőben néhány kiélezett pillanatban tudott ellenfelünk kosarat szerezni. ezeken a nehéz pillanatokon sikerült átlendülnünk és megnyertük a mérkőzés. A győzelem az győzelem, nem számít, hogyan sikerült megszerezni. Boldogok vagyunk, hogy az idei bajnokságban először lesz egy teljes hetünk, hogy felkészüljünk a következő mérkőzésre.

HÜBNER Nyíregyháza BS – Egis Körmend 95-94 (26-22, 23-20, 28-21, 18-31)

Pethő Ákos, Nyíregyháza: Először is szeretném megköszönni a közönségnek a fergeteges biztatást, mert már nagyon megérdemelték ezt a győzelmet ők is, mindig mellettünk álltak. A meccsről annyit szeretnék mondani, hogy támadásban nagyon jól kezdtünk, viszont védekezésben a múltkor is voltak már figyelmetlenségek, amiket nem szabad megengedni. Csak ez a támadás elfedte és egy kicsikét belenyugodtunk ebbe. Viszont amikor a támadás nem ment, ugyanezek a hibák megvoltak és akkor már sokkal fájóbb volt, és ezt nem szabad megengedni, hogy úgy kezdjünk egynegyedet, mint a negyediket. Tehát profi játékosok meg kell tudni fogni a mérkőzést. Körmend egy nagyon minőségi csapat, Debrecenben is mínusz tizenkilencről tudtak fordítani. Fel voltunk rá készülve, hogy képesek erre, de ennek ellenére ezt nem szabad megengednünk, de nagyon örülök hogy megvan zsinórban a második győzelmünk is és megyünk előre.

Antonisz Konsztantinidesz, Egis Körmend: Először is gratulálni szeretnék az ellenfelünknek. Teljesen jogos az eredmény, ha őszinte akarok lenni, márpedig a munkám során én mindig az vagyok. Ha ma valamilyen oknál fogva nyertünk volna akkor elnézést kellett volna kérnem a kollégámtól, mert a mai napon nem érdemeltük volna meg a győzelmet. Egy ilyen klub mint a Körmend nem engedheti meg magának hogy 95 pontot kapjon. Hiába szerzünk 94 pontot így nem tudunk mérkőzést nyerni. Ez nem az NBA ahol ennyi pont születik. Gratulálni szeretnék Ákosnak, remekül felkészítette a csapatát, nagyon jól támadtak ma este. A saját játékosaimat is meg szeretném dicsérni ugyanis nem volt könnyű az utóbbi időszakunk, rengeteg idegenbeli mérkőzés van mögöttünk, lényegében csak egy hazai mérkőzésünk volt az is a Falco ellen. Ez ma egy ilyen mérkőzés volt, erős bajnokság ez, sok nehéz mérkőzéssel de a legfontosabb, hogy folytassuk a munkát és keményítsünk a védekezésünkön. Még egyszer gratulálok a Nyíregyházának remek mérkőzést játszottak.

Sopron KC – Pécsi VSK-VEOLIA 70-76 (15-13, 15-19, 14-22, 26-22)

Braniszlav Dzunics, Sopron: Gratulálok a pécsi csapatnak, megérdemelten nyertek. Mi csak futottunk az eredmény után. A mi fiainknak is jár a dicséret, mert ebben a helyzetben mindenki a maximumot nyújtotta, és a szurkolók támogatásával a végjátékban közel jártunk egy kisebb csodához, de nem volt elég erőnk. Remélem, hogy javulni fog a helyzet, mert ez már a harmadik olyan hét, amikor nagyon kevés emberrel tudunk edzeni, de ma is helytálltunk.

Dragan Alekszics, Pécs: Sajnos nem volt szép mérkőzés. A Sopronnak rengeteg hiányzója van, ennek ellenére mi nagyon rosszul támadtunk, de végre nyertünk, és ez a legfontosabb.

Alba Fehérvár – Szolnoki Olajbányász 81-88 (23-12, 27-25, 13-23, 18-28)

Dejan Mihevc, Alba: Nagyon kemény és fizikális mérkőzés volt. Az első félidőben jól, és összeszedetten játszottunk, míg a szünet után, ahogy vártuk sokkal keményebb játékkal rukkolt ki a Szolnok. A találkozó végén a lepattanókban kellett volna sokkal jobban teljesíteni a csapatnak, illetve a büntetőknél a támadó lepattanót nem a csapatunk szerezte meg, amiből akár a mérkőzés eredményét is másképpen lehetett volna alakítani. Sokkal okosabban kell játszani a végjátékokat is, mivel hét ponttal is vezettünk a legvégén, meg kell tudni tartani az ilyen előnyt, jobban kell koncentrálni, ügyelni a lepattanókra. Ettől függetlenül fejlődést láttam a játékban, annak ellenére, hogy voltak hiányzóink is.

Gasper Potocnik, Szolnoki Olajbányász: Csak gratulálni tudok a játékosainak azért az energiáért, azokért az erőfeszítésekért, intenzitásért és játékért, amelyet a mai mérkőzésen nyújtottak. Ahogy az elmúlt időszakban is, az első félidőben eléggé puhán játszottunk, nem olyan keményen, mint az korábban megszokott volt tőlünk. Ez betudható annak is, hogy három-négynaponta játszunk. Szerencsére a második félidőben már azt az energiát és játékot tudtuk nyújtani, amit a csapat tud.

Fotó: Zsu

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
TomiMendez*Z*T*E*Vulcano Recent comment authors
Tomi
Olvasó

Nyilván a ZTE érdemelte volna meg a győzelmet, hiszen gyakorlatilag végig uralta/vezette a mérkőzést.

Előfordul hogy (az adott napon) jobb csapat veszít. Főleg ha ilyen komoly nyomást gyakorol a győztes csapat teljes stábja a játékvezetőkre. Láttunk mindenkit. Az öreg Gyurka vitte a borítékot, a szánalmas okorn hisztériázott ahogy szokott, az öreg Váradi telefonált, mindenki kétségbeesetten vergődött. Az eredménye persze meglett a színjátéknak, de öröm volt nézni hogy egy ilyen kis csapattól hogy összeszarta magát a teljes filkó állomány.

Mendez
Olvasó

Hát Teo megkapsz mindent, pénzt fegyvert paripát de leginkább pénzt.
Cserélgetik a valagad alatt a légiósokat ha nem lenne zöldhasú te a füled botját nem mozdítottad volna a zegi ajánlatra.
Tessék villantani nem magyarázkodni ostobaságokat…tökmindegy egylabdáson kapsz ki vagy 30-al.

*Z*T*E*
Olvasó

Pontosan Teo 57% buntetozes a kadettben is gyenge
3 edzo közül vki megtanithatna azt is hogyan kell a vonalról hozzavagni a labdát a négyzethez…
Nem olyan ordongos, de ha kell szívesen segítek

Vulcano
Olvasó

Milos?⚫?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés