Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Teo Cizmic: A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni egymásért és a klubért is

Edzői nyilatkozatok.



:

:

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Atomerőmű SE 81-71 (29-13, 13-13, 23-22, 16-23)

Forray Gábor, KTE: Szeretném megköszönni a nézőknek a szurkolást és a csapatomnak a remek hozzáállást. Végig irányítani tudtuk a mérkőzést, megérdemelten nyertünk. Kértem a játékosokat, hogy ne rohanjunk a 4. negyedben, hanem játszunk okosan. Picit ez kibillentett minket a ritmusból, úgyhogy ez tanulság számomra is a jövőre nézve. A Paks nem adta fel végig küzdöttek, megmutatták, hogy erős csapat, gratulálok nekik is a mai teljesítményhez. 6-3-mal állunk ezzel a győzelemmel, ami úgy gondolom szép mérleg. Szeretnénk folytatni a jó szereplést jövő héten Sopronban is.

Teo Hojc, ASE: Az első negyedben vesztettük el a mérkőzést, gyengén védekeztünk, és pontatlanul támadtunk. A Kecskemét ellen, pláne idegenben nem engedhetünk meg magunknak ilyen játékot. Bízom benne, hogy hamarosan kiegészülünk, és visszatérünk a győzelem útjára. A pozitívuma a meccsnek számomra az volt, hogy küzdöttünk végig, és sikerült 10 pontra faragni a hátrányt a végére. Gratulálok a Kecskemétnek!

Pécsi VSK-VEOLIA – Kaposvári KK 88-97 (20-27, 28-20, 16-29, 24-21)

Dragan Alekszics, Pécs: Gratulálok a Kaposvárnak. Sok eladott labdánk volt, túl sok támadólepattanót engedtünk az ellenfelünknek. Nem működött jól a védekezés, azt gondolom nem is volt friss a csapat, az utolsó három fordulóban sokat utaztunk. Meg kell vizsgálni a hibáinkat, következő meccs Zalaegerszegen lesz, arra koncentrálunk mostantól.

Nikola Lazics, Kaposvár: Nagyon kemény mérkőzés volt, ma is sok hibával játszottunk, de amikor fontos volt, például a harmadik negyedben, akkor jól védekeztünk. Gratulálok a fiúknak, remélem hazai pályán is fogunk tudni így játszani. Megyünk tovább, sok sikert kívánunk a Pécsnek!

Zalakerámia ZTE KK – HÜBNER Nyíregyháza BS 84-85 (27-24, 14-22, 20-20, 23-19)

Teo Cizmic, ZTE: Ez volt a sokadik olyan mérkőzés, amit egy ponttal, vagy egy labdával veszítünk el. Irányító nélkül voltunk kénytelenek játszani, ami sokszor megmutatkozott a játékunkon. A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni egymásért és a klubért is. Németh Ákos törött orral és megfázva játszott, ahogy Guyton is. A vereség ellenére nagyon büszke vagyok a csapatomra.

Pethő Ákos, Nyíregyháza: Nagyon puhán kezdtünk és hagytuk a ZTE-t hat perc alatt 20 pontot dobni, ami nem megengedhető. Sikerült váltanunk és onnantól szépen kontrolláltuk a mérkőzést. Örülök, hogy a végjátékban, az előzőkkel ellentétben okosan játszottuk, jól használtuk ki a faultjainkat és szerencsénk is volt, mert nem a miénk volt az utolsó dobás. Tudtuk, hogy nagy nyomás van a hazaiakon és pont ezt a jó kezdésüket akartuk elkerülni. Minden dicséret a két csapatnak, mert nagyot küzdöttek. Nagyon örülök, hogy zsinórban négyet nyertünk.

Fotó:zsu

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
tormaZeteszivPojacaheraklithzsoti Recent comment authors
torma
Olvasó

TeÓh! A műtét sikerült a beteg meghalt. Ha ez a csapat maszek alapon üzemelne,már nem kellene ilyen hűlyeséget nyilatkoznod…

Zetesziv
Olvasó

Teo te egy vicc vagy!Lassan megnyered a leggusztustalanabb cimet is!Győzni kéne megtanulni inkább!

Pojaca
Olvasó

Teljesen igazuk van hozzászóló társaimnak. Ott már alapból nem stimmel ha ennyiszer “egy labdás” szituációba kerül a csapat. Tehát az előtte lévő 39 percben kéne lezárni a mérkőzés. Betegek, sérültek más csapatoknál is vannak, lásd a Nyír1 egyik légiósa sem játszott. A Deac ellen 22vel égtünk a legjobb játékosuk, Drenovac nélkül. A Szeged simán vért minket itthon ugyancsak a légiós centerük nélkül és még lehetne sorolni.

Beniben
Olvasó

A kifogások itt már nem relevánsak!
Önkritika nulla! Szerethetetlen társaság ez…

heraklith
Olvasó

Ez jó hír Teo, hogy büszke vagy a csapatra. Bárcsak mi is büszkék lehetnénk rád meg a csapatra!

zsoti
Olvasó

akkor Teo szerint minden rendben,küzdés,hajtás van ,győzelem meg nincs!

HajraKapos
Olvasó

Sokadik egy labdás meccs?!? Arra nem gondol az edző, hogy talán nem kéne az utolsó pillanatokra hagyni a győzelmet, hanem abban a 39 percben dolgozni a kellő előnyért?!?

Beniben
Olvasó

Meg itt ez a fránya pandémia, drága a benzin is, valamint hűvösek a reggelek…

Zetesziv
Olvasó

Itt mindenki hülye?? ITT MINDENKI…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés