Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Teljesen átalakul a DEAC szakmai stábja

Darko Ivanovics érkezik.



:

:

Darko Ivanovics személyében új másodedző érkezik a DEAC NBI-es férfi kosárlabdacsapatához. A 41 éves szlovén szakember 2005-ben kezdte meg edzői pályafutását a szerb utánpótlásban, többek között a Mega Vizura és a Crvena Zvezda világhírű utánpótlásműhelyeiben is dolgozott. Ezt követően Romániában, Észtországban, Olaszországban és Kazahsztánban vállalt munkát, legutolsó állomáshelye pedig Japán volt, ahol videóelemzőként és szakmai tanácsadóként tevékenykedett.

A szezon kezdetén egy teljesen új edzői stáb felállítását tűztük ki célul, melynek első lépése David Dedek vezetőedző érkezése volt. Mivel az U23-as csapatunk a következő idényben már a Piros-csoportban szerepel, ami teljes embert kíván, így a fiatalokkal eddig remek munkát végző Andjelko Mandics munkájára elsősorban ott számítunk majd. Darko Ivanovicsot David már régebbről ismerte, így az ő ajánlásán keresztül érkezett hozzánk, a vezetőedző munkájának segítése mellett az utánpótlásban is szerepet fog vállalni

– foglalta össze a szlovén szakember érkezését Becsky István szakosztályvezető.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés