- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Teljes intenzitással készül az Alba

A Pécs ellen kezdik meg a pontvadászatot Forray Gábor tanítványai.

November 7-én, szombaton a Pécsi VSK-VEOLIA csapata ellen megkezdi a 2020/2021-es évadot az Alba Fehérvár. A fehérváriak már teljes kerettel készülhetnek a héten.

– Ez már komoly előrelépés, mindössze bedobónk, Lukács Norbert nem végezhet teljes értékű edzésmunkát, őt fokozatosan építjük fel ismét és rá további vizsgálatok várnak a héten. Az viszont öröm, hogy a többiek végre maximális intenzitással dolgoznak. Négyen a mai nappal újra rendelkeznek sportorvosi engedéllyel, így minden akadály elgördült a hétvégi mérkőzés megrendezése elől. Ugyan két hete negatív tesztet produkáltak, így elkezdhettek edzeni, ám a protokollt be kellett tartanunk, a csapatorvos, dr. Kovács Ignác felügyelete mellett, laborvizsgálaton és különböző kardiológiai vizsgálaton vettek részt, amelyeken megfelelő eredmények születtek. – mondta a klub honlapjának Forray Gábor vezetőedző.

A szakvezető optimista a szezont illetően, reményei szerint diadallal kezdünk a hétvégén.

– Egyértelműen győzelmet várok a Pécs ellen, más eredményt nem tudok elképzelni. Erős, egységes csapattal találkozunk, de nyerni akarunk. Fontos, hogy jól induljunk a bajnokságban. Reméljük sokan kilátogatnak a mérkőzésre, nagy szükségünk lesz szurkolóink biztatására.

Fotó: albakosar.hu

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Maszk használattal, így meccsekkel kapcsolatban esti hír:
    „A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy tárgyalni fognak a sportrendezvények maszkviselési szabályairól is. Szerinte, ha tömegesen nem tartják be a szabályokat, akkor be kell zárni a stadiont.”
    https://www.origo.hu/itthon/20201102-ujabb-szigoritasokrol-donthet-a-kormany.html?fbclid=IwAR132659VjG6K_xyBKpJSDL6kzCW14i4OrlLXLHWfZW_zC4PVnP70NqQHwc

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK