Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Távozik a Nyíregyháza csapatkapitánya

“Már nem tudok azon a szinten játszani, amin jól teljesítenék.”



:

:

A háttérben folyamatosan zajlanak a tárgyalások, a Hübner Nyíregyháza BS vezetősége azon van, hogy megerősítse a csapatot a következő idényre. Már biztosan elmondható, hogy lesznek távozók és érkezők is – előbbibe tartozik a gárda csapatkapitánya, Bus Iván – tájékoztat a klub honlapja.

– Az A csoportos kosárlabdát befejezem, aminek több oka van – kezdte az oldalnak a 28 éves irányító. – Nagy álmom volt, hogy visszajussunk az élvonalba, emiatt tavaly nyáron eszem ágában sem volt lemondani az ottani szereplésről. Azt is tudtam viszont, hogy – bár a bajnoki címben kulcsszerepem volt – nehéz lesz felvenni az A ritmusát. Ez hellyel-közzel sikerült, de valóban fura volt az első osztályban játszani ennyi B csoportos év után. Hozzá kell tenni, amikor annak idején az élvonalban voltunk a Nyíregyházával, gyengébb volt a liga, nem szerepelt ennyi jó légiós, kevésbé volt fizikális a bajnokság. Megtettem mindent, de azt éreztem, hogy az A csoportban hosszú távon már nem tudok azon a szinten játszani, amin jól teljesítenék és élvezem a kosárlabdát. Emellett elkezdtem a civil élet felé is kacsintgatni, valamint bármennyire is imádom a várost, a hetedik év után szeretnék kis környezetváltást.

Bus Iván nyíregyházi nevelésű játékos, 2011-ben junior bajnoki címet nyert, többszörös utánpótlás-válogatott és Universiadén is szerepelt. Az utánpótláséveket befejezve Paksra szerződött, utána két évet töltött Sopronban, majd egy falcós szezont követően tért haza 2015-ben. A Blue Sharksnak az volt az akkori utolsó élvonalbeli szezonja. Az öt B csoportos idény mindegyikében alapembere volt a Cápáknak, az utolsóban 12.2 pontot, 4.8 lepattanót és 7.2 gólpasszt átlagolt. 2018 óta a csapat kapitányaként szerepelt, így a mögöttünk hagyott szezonban is, mely során átlagban 12 percet töltött a pályán. Utolsó meccsén 8 ponttal és 9 gólpasszal vette ki részét a ZTE legyőzéséből.

– Az első B csoportos keretből rajtam kívül már csak Vaskó György és Mokánszki Máté maradt, az azt megelőző utolsó A-s évből pedig játékos nincs is, csak Mészáros Miklós, a masszőrünk – emlékezett vissza Iván. – Hosszú volt az azóta eltelt időszak, azonban amikor velük beszélgetünk az elmúlt évekről, úgy érzem, mégis gyorsan elszaladt az idő. Minden szezonban más volt a célkitűzés és mindegyiknek megvan a maga szépsége. Az első évben az ötödik hely és a Hepp-kupa-bronz is nagy sikernek számított. Persze a tavalyi bajnoki cím és a Hepp-kupagyőzelem a legemlékezetesebb.

– Azt kívánom a csapatnak, hogy vesse meg a lábát az A csoportban és legalább ilyen sikeres szezonokat teljesítsen! Alig várom, hogy kívülről is kövessem a klub szereplését. Örülök, hogy szezon közben folyamatosan nőtt a nézőszám, bízom benne, hogy ez tendencia lesz. A vezetőséggel és a szakmai stábbal abszolút korrekten váltunk el, biztosítottak arról, hogy nyitva hagyják az ajtót előttem. Ezért sem zárom ki, hogy egyszer visszatérjek, de akkor már biztosan nem játékosként. Mindenkinek köszönöm, aki valamilyen módon része volt a nyíregyházi pályafutásomnak – zárta szavait Bus Iván!

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Oroszlanyi Banyasz Recent comment authors
Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Nagy erény, ha valaki felismeri a saját korlátait, és ezt be is meri vallani saját magának.
Nagy tisztelet Bus Ivánnak!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés