Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Tanulságos évad után áll az Sopron KC U20-as csapata

Bors Miklós nyilatkozott az elmúlt szezonról.



:

:

Nehéz, mozgalmas, tanulságos évadon van túl csapatunk másodedzője, Bors Miklós, aki a szezon végén bajnoki bronzéremig vezette U20-as csapatunkat. Vele beszélgettünk főleg a magunk mögött hagyott, de érintőlegesen az előttünk álló szezonról is – írja a sakc.hu.

 

Kicsit “szusszanva” a nemrég befejeződött évad után, hogyan tekintesz rá vissza?

– A vírushelyzet miatt az alapszakaszban nagyon gyakran játszottunk szerda-szombat ritmusban, ami egészen más jellegű felkészülést igényelt, mint korábban, amikor ez a heti két meccs csak rövid időszakokban jött elő, no meg a középszakaszban. Ami engem illet, ennek kapcsán ugye én vágom össze az ellenfelekről a videókat, amiket az ellenfelek játékával kapcsolatban a legfontosabbaknak tartunk. Ebben az erőltetett menetben, hogy három-négy naponta jöttek a mérkőzések, azért az aktuális ellenfélre való felkészülés mellett előre is kellett dolgozni, tehát már következő, vagy az azutáni ellenfélről is el kellett készíteni a videót. E tekintetben tehát nemzetközi ritmust kellett felvenni. Úgy értem, szerencsére sikerült.

Mit gondolsz, ez mennyire járult hozzá a szakmai fejlődésedhez?

– Az egész évad nagyon sűrű és tömény volt. Biztos, hogy hozzájárult, de azért azt tudni kell: nem csak az ellenfelek feltérképezése volt a feladatom, többek között az egyéni képzéseknél is közreműködtem. Szerintem nagyon sokat adott nekem az előző szezon, Kostastól – még, ha nem is értettünk mindig mindenben egyet – azért nagyon sokat lehetett tanulni, rendkívül tapasztalt edző. Emellett úgy érzem, az is sokat adott az előrelépéshez, hogy az U20-as gárda vezetőedzője voltam – elsősorban pedagógiailag, valamint a nehéz helyzetek kezelésében -, gondolok itt például arra, hogy a gyenge játékkal elvesztett elődöntő után a bronzmeccsre sikerült talpra állni és a korábban minket legyőző DEAC-nak visszavágni.

Ahhoz azért egy váratlan taktikai húzás is kellett…

– Ennek az U20-as csapatnak a gerincével még a nemrég befejeződött szezont megelőző évadban kezdtem dolgozni, akkor én vittem az U18-as csapatot is a sportiskolában. Úgy gondolom, arra büszke lehetek, hogy a támadó taktikában nem dolgoztunk hozott anyagból, az saját stratégia volt. Védekezésben próbáltam pár, a felnőtt csapatnál bevetett dolgot is alkalmazni – vegyes eredménnyel. Összességében az, hogy sikerült érmet szerezni, nekem igazán széppé, értékessé tette ezt a nehéz szezont.

Ha egy kicsit előre tekintünk, a következő évadban új vezetőedző mellett kell dolgoznod…

– Egyrészt amikor vagy hat-hét éve a MAFC-nál felkerültem az NB I-es csapat stábjához, Báne a sikerei csúcsán volt. Akkor azt gondoltam, de jó lenne egyszer egy ilyen kvalitású edző mellett dolgozni, és ez rögtön eszembe jutott, amikor kiderült, hogy ő lesz a szakvezető. Az U20-as döntő óta már tartjuk a kapcsolatot, beszélgetünk, tervezzük a csapatot, szakmázunk. Úgy érzem, az előző években sikerült annyi tapasztalatot szereznem, hogy vele is jól tudjunk együttműködni, remélem, sikerül egy látványosan, hatékonyan játszó csapatot összehozni, amelynek játékát és játékosait szeretni fogják szurkolóink.

Fotó: sakc.hu és Tarnai László Soproni Sportiskola

 

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Bezsegarcia Recent comment authors
Bezse
Olvasó

Az sem igaz amit kérdez. Emberileg gyenge , hazudós alak.

garcia
Olvasó

Ennyi kamu dumát, hihetetlen.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés