Alpok Adria Kupa
Tanórákra készültek a körmendi játékosok, az edző ki is kérdezte őket
A vasiaknak fontos, hogy az iskolában is jól teljesítsenek a játékosaik.

:
:
Többször beszámoltunk mi is róla, hogy az Alpok Adria Kupában Patai Benjamin készíti fel az Egis Körmend – kizárólag fiatalokból álló – csapatát.
A vasiak ma a cseh Opava ellen lépnek pályára. Hétköznapról lévén szó, a játékosoknak tegnap este közös tanulás szerepelt a programban, mindenki készült a következő tanórákra, a végén pedig a vezetőedző ki is kérdezte a játékosokat – számolt be róla a klub Facebook-oldala.
Patai többször elmondta, a fejlesztő programban résztvevő srácok nem csak a kosárlabdára koncentrálnak. A stáb számára ugyanolyan fontos az is, hogy az iskolában is megállják a helyüket, felkészüljenek a későbbi kihívásokra.
A mérkőzés 18 órakor kezdődik, részleteket itt találsz: klikk!
Kiemelt fotó: Egis Körmend Facebook

Apropó, ha már iskolai tanítás, és még az edzők is segítenének.
Éppen a Bajszos írta alá, iskolaigazgató csak fideszes lehet.
Jó ez az észak-koreai minta?
A passzát szelet a Főnök fújja?
Értelmes emberek, vagy “droidok” legyenek gyerekeink?
He? ?
Én nagyon szívesen vállalnám egy két srác korrepetálását! Angolból, matekból, fizikából nagyon jó vagyok! Mondjuk mindenből ötösöm van, anya szerint, ha Körmenden laknánk én lennék a legokosabb lány a városban, persze csak Pista után!
Maradj a franciánál…
Hazudós.
Milyen volt a hetvegi bő nyálas? ???
Durva,de ha te nem vagy, még lehet en is a Puteszre szavaztam volna… ?
De gondoltam, ha a kampanycsapat is ennyire féleszű, akkor a fonok? ????
….koszonjetek magatoknak a buktát! ?
Galambocskám, azt hiszed okos vagy? Sztem egy senkiházi bunkó vagy! Pista nyert, most jön majd a te időd! Cumizni fogsz! Már sokat nem kell várnod! Addig is keresd párna barátod, ott még nyalhatsz!
https://www.youtube.com/watch?v=vum5L9By8NU
Csak egyszer lenne a bébéetttyen egy onallo, megírt cikk ????
Zugfirkászok silverhely@?
egy mondatot megért volna, hogy pontosan mit is tanulnak.
Kosárlabda elméletet vagy villanytant?
Nagyon fontos info lenne.
Legközelebb azért olvasd el a cikket is! 🙂
“interjúnkban elmondta, a fejlesztő programban résztvevő srácok nem csak a kosárlabdára koncentrálnak. A stáb számára ugyanolyan fontos az is, hogy az iskolában is megállják a helyüket, felkészüljenek a későbbi kihívásokra.
A csapat kedden este érkezett meg Opavába, ahol a srácok a vacsora után közösen tanultak, mindenki készült a következő tanórákra.”
Reggel meg Patai Bendzsámin madárcsicsergést utánozva ébresztette a csapatot. :):)
Viccet félretéve a Törpördögöknél ott szobatisztaságra nevelés van az ilyen összetartások után?
Látom te a Körmenddel kelsz, fekszel. Nem mondom, hogy mindig a Körmend jut az eszedbe, mert neked nincs olyan! Szerencsétlen egy baromarcú vagy! Fogatlan kutya!
Miért?
majd ha kijózanodsz, rájössz 🙂
az a baj, hogy azt hiszed, hogy poénos vagy 🙂
nagyjából mindenki utál itt, fürödj a sikereidben 🙂
Nem nagyjából, konkrétan mindenki utálja!
emő-emő, kiheverted már a buktát?@?
Gratulálni ne felejts el Pistának?
Zsóka már megtette négyszemközt@?
Most rajtad a sor, tátsd nagyra a pici szád@?