- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Tanoh Dez András visszatér a Honvédba

A Falco játékosa ezúttal korábbi csapatához kerül kölcsönbe!

A fiatal hátvéd, aki az előző szezonban bajnoki címet nyert a Falcóval, a most zajló idényben pedig a spanyol Hestia Menorca kölcsönjátékosa volt, a szezon hátralévő részére csatlakozik az Endo Plus Service-Honvédhoz, hiszen a szombathelyiekhez továbbra is élő szerződés köti.

„Minden lehetőségnek örülök, de most igazán boldog vagyok, mert a Honvédban, a nevelőegyesületemben játszani mindig a legkülönlegesebb. Remélem, hogy hasznos tagja leszek a csapatnak a szezon hátralevő részében” – mondta Tanoh Dez András a visszatérése kapcsán.

„Hatalmas öröm számunkra, hogy Andris mondhatni hazatért, és a 2024–2025-ös szezont itt fejezi be. Biztos vagyok abban, hogy nagy segítségünkre lesz majd. Balogh Máté súlyos sérülése után felvetődött, hogy más szerkezeti változtatásra lenne szükségünk, de egy ilyen lehetőséget semmiképp sem szerettünk volna elszalasztani. Örülök, hogy a játékos és a Honvéd akarata egymásra talált, a Falco vezetőségének pedig köszönjük, hogy segítette ennek megvalósulását. Boldogok vagyunk, és izgatottan várjuk a folytatást” – fogalmazott Fodor Márton, a Honvéd kosárlabdacsapatának szakmai vezetője.

„Nagyon örülök Tanoh visszatérésének és a vezetőség által elvégzett munkának. A tehetsége és az ambíciója olyan, amire nagy szükségünk van, alig várjuk, hogy csatlakozzon hozzánk, és segítsen nekünk a következő meccseken” – értékelte a történteket Zlatko Jovanovic, a csapat vezetőedzője.

Tanoh Dez csütörtök este érkezik meg Spanyolországból, a pénteki állapotfelmérések után pedig már a csapattal együtt készül.

28 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Én nem hiszek Tanoh Dez Andrásban. Nagy volt körülötte a felhajtás, de a teljesítményével nem szolgált rá. Ugyanakkor a Honvédban jó helyen volt, nem kellett volna onnan eligazolni, megbecsült saját nevelésűként. Ott talán tényleg fel tudták volna építeni, de akik az új Hangát látták benne azok elég jó anyagot tolnak. Viszont, a kaposvári Paár Márkban nagy potencia volt, de ő meg ott maradt a piros csoportban bravúrozni. Perl óta nem nevelt ki a magyar kosárlabda komolyan vehető játékost, szóval ja, Tanoh Dezt is meg kell becsülni.

    • Sharingan! Paár azért maradt Kaposváron, mert töb besz volt mint Tanoh Dez-nek. Tudta, hogy neki a fejlődéshez játékpercekre van szüksége. A piros csoport egy átmeneti állapot! Egyébként – azt gondolom – hogy nem ismered kellően a piros csoport erőviszonyait. Paár-nak sem tudott többnyire barvúrozni.

      • Elfogadnám amit mondasz, de vajon a Honvédban, a Szegedben, meg még két-három csapatban nem kapta volna meg a játékperceket? 15,6 pont 23,4 perc alatt igen jó dobószázalékkal, második legtöbb pont a csapatban, csak az amerikai légiós dob nála többet, de rosszabb százalékkal, több játékperc alatt. Már 20 éves, vajon ekkor egy tehetségnek tényleg másood osztályban kell lennie? Aligha hiszem. Vagy többet látok bele, mint ami benne van, vagy nem jó helyen van. Harmadik utat nem látok.

  2. Most őszintén, volt bárki aki elhitte, hogy külföldön majd bármilyen értelmezhető teljesítményt fog nyújtani? Végülis érthető, a sok elemű minta azt mutatja, hogy ez így szokott történni. Perl, Benke, Váradi és még sorolhatnám. Andris legalább egy kellemes éghajlatú országban nem tett le semmit az asztalra, más meg ugye Litvániába ment ki nyaralni…
    Én személy szerint egyébként örülök hogy hazatért, kedvelem a játékát, talán még menthető a karrierje. Az azonban jobban aggaszt, hogy a következő szezonban még szerződés köti az ígéretek városába, egy év alatt pedig simán lehet olyan szintre zülleszteni, hogy még a haldokló válogatottnak se legyen később a hasznára…

  3. “Játékosunk ma este érkezik meg Magyarországra, és pénteken már munkába áll a Honvéd csapatánál. Andrisnak továbbra is élő szerződése van klubunknál (ezért az egymás elleni mérkőzésen nem fog pályára lépni), így a szezon végeztével várjuk vissza csapatunkhoz.”
    Ha valaki kölcsönben van, az nem szokott a klubja elleni meccsen játszani? Nekem ez eddig nem volt meg..
    Egyébként hajrá Andris!! Ne foglalkozz a rosszindulatú h*lyékkel! Csak építsd magad a sérülés után..

    • A kölcsönadás kérdésre válaszolva, igen, ez elég gyakori jelenség kölcsönszerződés esetén.
      Ha máshol nem, akkor fociban elég sűrűn találkozhatsz vele. Főként mert ez inkább ott gyakori átigazolási forma, míg kosárlabdában jóval ritkábban lát az ember hasonló típusu megegyezést.
      A fentiektől független a két klub megegyezhet arról, hogy játszon az egymás elleni mérkőzésen, de ez ritkán szokott előfordulni.

  4. Jók ezek a kommentek, csak egy különböztet meg jelenleg minket Falco szurkolókat a többiektől:
    Somogyi nem kapta meg ezt a visszatérése után, sőt én még gratuláltam az Olajnak a dealhez, mert a fejlődését néztem az adott játékosnak. Senkinek se jó megrekedni, ha többre hivatott.
    Innentől kezdve pedig felesleges minket megbélyegezni egy-egy komment alatt.
    A stílus az ember, főleg hogy ez a cikk erősen inkább a Honvédhoz köthető, mint hozzánk.

    • Még mielőtt nagyon körbenyalogatod magad, és újra akkora az arcod/arcotok, hogy az Irottkőnél lóg át Ausztriában: Somogyit elegen ekézik az indexes csoportotokban néha. ..és nem csak Somogyit…

      Még hogy ti senkit soha? Nem fogom visszakeresni, nem vagyok senki csicskája, hogy keresgéljek.

      Édes Istenem….

      Mikor lesz már kisebb arcotok…

      • Értelek. Nagy az arcom, de itt a kommentek 80%-a kikezd egy játékost, és élvezkednek rajta, akinek annyi volt a hibája, hogy lehúzott egy évet a Falcoban. Logikus. Néha vedd le a szemellemzőt, mert tudsz normális is lenni, de ezt a kommentedet nehéz hová tennem.

  5. Nehéz hova tenni ezt a sok rosszindulatú kommentet.
    Becsülendő, hogy kipróbálta magát külföldön, ez most nem jött össze.
    Alig múlt 23 a srác, minden adottsága megvan, hogy 1-2 év múlva újra tegyen egy próbát.
    Ha mégse alakul így, akkor is a következő 10+ év meghatározó játékosa lehet itthon.

  6. Na most akkor tegyük már tisztába.
    Haza tért egy ambiciózus magyar játékos aki talán érdemben hozzá tud tenni a magyar kosárlabda kollektív fejlődésehez. Erre ez sem jó sőt a kommentelők nagy része el kezdi piszkálni szerencsétlen gyereket úgy hogy még magyar földre sem lépett.
    Kérdem én melyik A csoportos csapat adott érdemben használható magyar tehetséget a magyar bajnokságnak, mert szerintem a Honvédon kívül nem sok csapat teheti fel a kezét.
    Ahelyett, hogy mindenki örülne annak, hogy itthon játszik és itthon fejlődik. Könyörgöm még csak 23 éves.
    Na mindegy akik ezeket írjak olyan szinten is vannak.
    Hajrá fiatalok ! Hajrá magyar kosárlabda !

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK