Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Tanoh Dez András: Nagyon sokat ad nekem a társaim, a vezetőség és a szakmai stáb bizalma

A Honvéd játékosa nyilatkozott spanyolországi időszakáról, visszatéréséről és a csapatra váró feladatokról.



:

:

Utoljára nyáron beszéltünk, miután kikerültél Spanyolországba, a Hestia Menorca csapatához. Hogyan tekintesz vissza karriered első külföldi állomására?

Augusztusban kerültem ki Spanyolországba, és úgy gondolom, az első hetekben jól mentek a dolgaim. Az edzőmérkőzéseken jól teljesítettem, megvolt a megfelelő kapcsolatom a vezetőedzővel és a csapattársakkal is, pozitívan tekintettem a közös munkára. Összességében pozitívan emlékszem vissza a Menorcánál eltöltött időszakomra – nyilván okoz némi szívfájdalmat, hogy a vártnál korábban ért véget ez a történet. Közbejött egy sérülés is december környékén – ez önmagában nem akadályozta meg, hogy sikeresebb legyen a közös munka, de volt szerepe benne. A keret is átalakult, és a játékoscserék után már nem tudtam visszaverekedni magam a rotációba. Sokat tanultam kint, minden szempontból új volt számomra a közeg – a pályán és azon kívül is. A spanyol kosárlabda topkultúrának számít, jó élmény volt ott élni.

Februárban végül hazaigazoltál a Honvédhoz. Neked 2026-ig szerződésed van a Falcóval, tehát ebből a szempontból komplikáltabb volt a helyzeted, hiszen gyakorlatilag négy félnek – három klubnak és neked – megfelelő megoldást kellett találni. Hogyan zajlott ez a folyamat?

Amikor eljutottunk odáig, hogy új csapatot kell keresni, természetesen először a Falcóval kezdtünk el beszélgetni, hiszen olyan megoldásra volt szükség, amely minden fél igényeit kielégíti. Amint megkaptam a lehetőséget, hogy visszatérjek a Honvédhoz, nem haboztam. Játékidő szempontjából is ez volt a leglogikusabb választás, ráadásul ismertem a közeget, tudtam, hogy itt lesz lehetőségem újra megtalálni önmagam. Viszonylag zökkenőmentesen ment végbe a folyamat.

Amikor elhagytad a Honvédot 2023 nyarán, éppen újoncként maradt bent a klub a 13. helyen. Azóta nagyot fordult a világ: tavaly 5. lett az együttes, és idén, a rég nem látott sérüléshullámok ellenére is egészen sokáig versenyben volt a rájátszásért – végül a 10. helyen zárta az alapszakaszt. Milyen pozitív változásokat észleltél ebből?

Nyilván az első szezon sok szempontból különleges volt a klub számára, hiszen hosszú idő után volt újra az élvonalban a Honvéd, így értelemszerűen mások voltak a célok. A szakmai munka eredményeképpen a lehetőségek is kibővültek a csapat számára. Fontos megemlíteni, hogy az első évünk első felét mindössze egy légióssal a keretben teljesítettük. Az akkori csapat inkább a B-csoportos alapra épült, de a kemény munka és a sikerek révén a Honvéd minden téren megérett a fejlődésre – ennek az eredményei most már jól láthatóak.

Öt mérkőzésen léptél pályára visszatérésed óta, és a szereped, valamint a statisztikáid is nagyszerűen néznek ki. Minek köszönhető, hogy ilyen gyorsan ment a beilleszkedés? Miben tudtál leginkább előrelépni akár a szombathelyi, akár a spanyolországi tapasztalatok által?

Úgy érzem, érettebb lett a játékom. A Honvédtól való távozásom óta volt egy teljes szombathelyi szezonom, ahol válogatott játékosokkal edzhettem és játszhattam együtt hétről hétre. Spanyolországban is sok hasznos tapasztalattal gazdagodtam. Az, hogy ilyen hamar be tudtam illeszkedni, természetesen nem csak az én érdemem – Zlatko Jovanovic tárt karokkal fogadott, és a csapattársak is rengeteget segítettek ebben. Sikerült kimásznom abból a kisebb gödörből, amiben voltam – gondolok itt arra, hogy nem játszottam, és nem voltam játékritmusban. Nagyon sokat ad nekem a társaim, a vezetőség és a szakmai stáb bizalma. Most újra önmagam tudok lenni, és az egyetlen feladatom az, hogy a lehető legjobb teljesítménnyel segítsem a Honvédot.

Hétvégén kezdődik a playout. Két éve már volt részed – illetve részetek – ebben, igaz, most jelentősen jobb helyzetből vágtok neki, mint az újonc évben. Tíz mérkőzés van hátra a szezonból. Mi a legfontosabb ahhoz, hogy a maximumot kihozzátok magatokból?

Valóban más a helyzet, mint két évvel ezelőtt, hiszen akkor a 13. helyen végeztünk az alapszakaszban, így két pontról indultunk a playoutban. Most hárommal több van, ami nyilván kellemesebb. Ettől függetlenül természetesen az a célunk, hogy minél több győzelmet szerezzünk. Jó lehetőség erre az, hogy két hazai meccsel kezdjük az alsóházi rájátszást – a PVSK és a Kecskemét ellen. Reméljük, sikerül ezekkel jó alaphangot adni a szereplésünknek. Nem számolgatunk, nem számít, hány pontunk van – tízből tíz mérkőzést szeretnénk megnyerni, és ezért mindent meg fogunk tenni. Ennyi a recept.

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Bucibaba Recent comment authors
Bucibaba
Olvasó

Sok sikert, minden jót kívánok !!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés