Magyar válogatott
Takács Milán újra csatlakozott a válogatott keretéhez
Az Alba fiatalja elárulta, hogy a válogatottban rövid, de tartalmas edzések vannak.

:
:
A pénteken Olaszország ellen elszenvedett vereséggel (75-41) eldőlt, hogy nem lehet ott Magyarország a Kínában megrendezendő világbajnokságon. Hétfőn azonban még így is fontos feladat előtt áll Sztojan Ivkovics csapata, mely Szombathelyen vághat vissza a horvát válogatottnak.
Az itáliai derbire készülő keretben ott volt Takács Milán is, ám az Alba tehetsége nem utazott Varesébe a társakkal. Szombathelyen azonban már ott van, ahol együtt készül társaival a horvátok elleni meccsre.
– Múlt szombaton érkeztem a Kecskeméten készülő kerethez klubtársammal, Filipovics Márkóval – mondta Takács Milán, az Alba játékosa az albakosar.hu-nak. – Ez már a harmadik alkalom volt, hogy meghívást kaptam a felnőtt válogatottba, az edzőtáborban a spanyol harmadik ligában szereplő Somogyi Ádámmal osztottam meg a szobámat. Az Olaszországba utazó, szűkített keretbe nem kerültem be, azonban a szombaton folytatódó felkészülésen már ott leszek Vasban, igyekszem segíteni a fiúkat a további felkészülésben. Fél éve, a szerbek ellen, Belgrádban, felkészülési mérkőzésen mutatkoztam be felnőtt, címeres mezben, remélem, újabb meccsek következnek az elkövetkező időszakban.
Azt nem tudom – a szövetségi kapitánytól függ -, ott leszek, vagy sem a hétfői meccskeretben. Valószínűleg nem, de én úgy készülök, ha bizalmat kapok, megfeleljek az elvárásoknak.
A tehetséges bedobó elmondta, ahogy a kecskeméti napok során, vélhetően Szombathelyen is a taktikai felkészülésre helyezi a hangsúlyt a szakmai stáb.
– A válogatottban rövid, tartalmas edzések vannak. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni az aktuális ellenfélből. Mindig örülök a meghívásnak Élvezem a társakkal töltött időt, egyre jobban elfogadnak, befogadnak, nyitottabbak velem.
Kiemelt kép: albakosar.hu

Más sportágban a válogatottságot, a címeres mezt ki kell érdemelni, nem adják ajándékba. Stojan ebből is viccet csinál, megalázva azokat a játékosokat, akik százszor inkább megérdemelnék, hogy válogatottak legyenek és akiket ezzel a húzásával semmibe vesz…
Két kérdésem lenne.
Hány percet játszik Milán meccsenként a klubcsapatában átlagban?
Hány percet játszik a legkevesebbet játszó légiós ugyanitt?