Kosárlabda
Szuperhősökkel ünnepelték a karácsonyt a kecskeméti Kosárlabda Akadémián
Pontosan egy héttel szenteste előtt, december 17-én rendezte meg szokásos évzáró Karácsonyi Ünnepségét a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia.

:
:
Pontosan egy héttel szenteste előtt, december 17-én rendezte meg szokásos évzáró Karácsonyi Ünnepségét a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia. A rendezvényen triplakirályt, zsákolóbajnokot, és szuperhőst is avattak.
Ahogyan minden évben, idén is megtelt december közepén a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia épülete, hogy a fiatal kosarasok a szülőkkel és szakemberekkel együtt ünnepeljenek. A naptári év záróeseményén – amely egyben a Karácsonyi Ünnepség – nemcsak labdát, de sokan mikrofont is ragadtak, (volt, aki még fénykardot és úszósapkát is), keresték ugyanis az Akadémia Szuperhősét.
Előtte viszont – természetesen a közös bemelegítés után – jöhettek az izgalmas versenyek. Az egyik pályán az U14-től az U19-es korosztályig az aranykezű játékosoknak hárompontos dobóversenyt szerveztek. A lányoknál Gubacsi Gréti, a fiúknál Kertli Ádám bizonyult a legjobbnak. Majd a két győztes a KTE felnőtt triplázójával Ilari Seppalával is összemérhette tudását.
„Sokan a triplákat szeretik a legjobban, de a kosárlabdában sokszor a büntetők döntik el a meccset” – így harangozták be a másik pályán tartott büntető dobóversenyt, amelyen szintén sokan vettek részt az U11-12 korosztályból.
A dobóversenyek mellett idén is megszervezték az Akadémián már hagyománnyá vált mez átöltözős versenyt, amely arról szól, hogy a kicsiknek labdavezetés közben felnőtt KTE-mezbe és nadrágba kell bújniuk, majd a nagy ruhában ziccert dobni.
A labdás versenyek után a nagyoké lett a főszerep, ugyanis jött a látványos zsákolóverseny. Az eseményen résztvevő, NB I/A-ban szereplő Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, valamint az U19-es fiú csapat néhány tagja indult a zsákolóversenyen, kiegészülve a KTE és az Akadémia edzőjével, a kecskeméti felnőtt kosárcsapat korábbi csapatkapitányával, Hegedűs Gergellyel. A mutatós zsákolások után a zsűri pontszámai alapján Ivkovic Milán lett a bajnok, megelőzve Hegedűs Gergelyt és Kelenföldi Domonkost.
Az Akadémián mindig megválasztják a Hónap Csillagait – azokat, akik az adott hónapban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Ahogyan az szintén hagyomány, a December Hónap Csillaga díjakat a Karácsonyi Ünnepségen adták át. Ezúttal a lányoknál és a fiúknál is U12-es játékos lett a legjobb: Hegedűs Adrienn és Jobbágy Benjámin.
Az ünnepi hangulathoz hozzátartozik a jó célok támogatása. Idén az Akadémia a felnőtt csapat kezdeményezése mellé állt.
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét készített közös naptárt a Hírös Koraszülött Alapítvánnyal. A cél egyértelmű: a klub a naptár értékesítésből befolyt összeggel az alapítvány munkáját támogatja.
A sportszervezetek a támogatás mellett komoly célként fogalmazták meg, hogy a naptárral szeretnének minél nagyobb figyelmet és tiszteletet kivívni nem csupán az apróságok számára, hanem az érdekükben mindent feláldozó szüleik, és a kórház koraszülött osztályán dolgozó, végtelenül profi, ugyanakkor szeretettel teli gondozók, nővérek, orvosok számára is.
Ezt követően került sor az Ünnepség fénypontjára. Szó szerint, hiszen még a fénykard is előkerült.
Az elmúlt években az Akadémia Királyát vagy Királynőjét keresték, idén viszont a Szuperhősét. Sorsoláson eldőlt, hogy melyik csapat milyen szuperhőssel kell azonosuljon, valamilyen produkció (kisfilm, éneklés vagy előadás) keretein belül bemutasson. Vajon az adott Szuperhős milyen erővel rendelkezik és az hogyan segíthet egy kosarast? A feladványok nagyon színesek voltak: Pókembertől a Vasemberen, Supermanen és Amerika Kapitányon át a Star Wars kedvelt szereplőiig (Luke, Leila, Yoda és Darth Vader) sok karakter megjelent, de Puskás Ferenc, Hosszú Katinka és az igazságos Mátyás király neve is a Szuperhősök között szerepelt.
A sors iróniája, hogy a kevés női Szuperhős közül egyet, Wonder Womant pont a legnagyobb fiúk, az U19-esek kapták, akik nem mutattak be konkrét produkciót, hanem megható módon Ivkovicné Béres Tímeának mondtak köszönetet, mondván, az Akadémia igazgatója az ő Wonder Woman-jük.
Az előadások után az U16-os fiú csapat kapta a legtöbb szavazatot, így ők lettek az Akadémia Szuperhősei. Németh Levente tanítványainak szuperhőse Iron Lady, azaz Hosszú Katinka volt, és a fiúk éneklése – úszósapkában és úszószemüvegben – sokáig emlékezetes marad.

Szólj hozzá!