Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Sztojan Ivkovics: “Nagyot léptünk előre a selejtezősorozatban”

A szövetségi kapitányt kérdeztük az eddigiekről és a hátralévő találkozókról.



:

:

Nagyon fontos mérkőzések várnak válogatottunkra az utolsó ablakban is, előbb csütörtökön lépünk pályára Litvániában, majd vasárnap Szombathelyen fogadjuk a bosnyákokat. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitányt kérdeztük az eddigiekről és a hátralévő találkozókról.

“Az hogy a FIBA a 15. helyen rangsorolt minket erősorrendjében, az, hogy már biztos az eddigi elért eredményeink miatt, hogy olimpiai előselejtezőt játszhatunk majd a nyár folyamán, emellett pedig az utolsó ablak idején még van matematikai esélyünk kijutni a világbajnokságra mind nagy előrelépés, s az elkövetkezendőkben is ezen az úton szeretnénk haladni. A válogatottnál nagyon jó a hangulat, Rosco Allen és Hanga Ádám – érthető – távollétét leszámítva mindenki itt van, nagy pozitívum ez, megmutatja a csapatszellemet és, hogy a játékosaink elkötelezettek a címeres mez iránt.

Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen Hanga, Allen, Vojvoda, Filipovity és Hopkins nélkül vágunk neki ennek a két mérkőzésnek, nagy átalakuláson ment át a keret, de minden csapatnál vannak hiányzók. A litvánokkal a közelmúltban kétszer is találkoztunk, akkor teljes keretük volt, de sztárjaik nélkül nyertek Montenegróban, ami megmutatja milyen mélységet és minőséget képviselnek. Kemény mérkőzésre számítok, annak ellenére, hogy ők vár kvalifikálták magukat, mindent bele fognak adni.

A bosnyákok fizikalitását már Szarajevóban a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, Nurkic és Musa nélkül is komoly csapatról beszélünk. Akkor a védekezésünk és a lepattanózásunk okozta a vesztünket, 26 támadólepattanó 30 pontot jelent egy mérkőzésen, ennek ellenére a második félidőben végig kiélezett volt a találkozó.

Természetesen nem számolgatunk, mindkét mérkőzésen a győzelem a cél, hiszen a kalapbeosztások miatt az sem mindegy, hogy negyedik vagy 5. helyen végez egy csapat.”

Két forgatókönyvvel kerülhetünk ki a vb-re.

Az elsőben Montenegró mindkét mérkőzését elveszíti (előbb Boszniában, majd hazai pályán Csehország ellen), mi pedig mindkét találkozónkat megnyerjük (csütörtökön Litvániában, vasárnap pedig Szombathelyen, Bosznia-Hercegovina ellen). Ebben az esetben mi 7-5-tel végeznénk, Montenegró és Bosznia pedig egyaránt 6-6-tal, így mi lennénk a harmadikak. Ehhez azonban nyerni kellene Litvániában, és akárkivel állnak is fel a litvánok, ezt idegenben nagyon nehéz lesz megtenni.
A másik forgatókönyv egy hármas holtverseny, hiszen ha az előbb felvázolt eredmények közül csak mi nem tudunk nyerni Litvániában, akkor mindhárom gárda 6-6-tal zár, és ebben az esetben az egymás elleni eredmények döntenek. Mivel ez a három 6-6 csak úgy jöhet össze, ha Montenegró kikap a bosnyákoktól (és a csehektől is), mi pedig megverjük Boszniát, így egy hármas holtverseny esetén mindhárom gárda 2-2-t tudna felmutatni, jöhetne az egymás elleni pontarány.

Montenegró ebből a szempontból is nagyon jól áll (amellett, hogy saját kezében a sorsa), hiszen az ellenünk lejátszott két találkozón +12-t tudott felmutatni (67-83 lett a végeredmény Magyarországon, 84-88 Montenegróban), míg Boszniát elsőre 19 ponttal verte (88-69), így +31-gyel várja a bosnyákok elleni idegenbeli mérkőzést. Bosznia-Hercegovina ellenünk 5 ponttal győzött hazai pályán (83-78), de így is -14-gyel áll, mi pedig a három meccset nézve -17-tel.

Látszólag nagyon messze vagyunk Montenegrótól, de a Bosznia-Montenegró meccs még boríthatja az összképet. Boszniának nem elég csak legyőznie a montenegróiakat, minél nagyobb különbséggel kell megtennie mindezt – nemcsak a mi kedvünkért, hanem saját maga miatt is. Az teljesen új helyzetet teremtene például, ha legalább 20 ponttal nyernének a bosnyákok, hiszen akkor nekik már nem kellene figyelniük a Montenegró-Csehország meccset az utolsó fordulóban: ha minket legyőznének, kint lennének az Eb-n. Más kérdés, hogy a papírforma nem egy ilyen sima bosnyák sikert ígér csütörtökön.

Az eddigi erőviszonyok alapján Montenegrót csak hatalmas meglepetésekkel lehet megelőzni: Boszniában papíron ki-ki meccset kellene játszaniuk Mihailovicséknak, de Csehország ellen, hazai pályán masszív favoritok lesznek az utolsó fordulóban, óriási szenzáció lenne, ha mindkét találkozót elbuknák. Nekünk vagy Litvániában kellene nyerni (a bosnyákok legyőzése mellett), vagy Boszniát kellene nagy különbséggel megverni.

Csapatunk azonban oly sokszor okozott már kellemes meglepetést, hogy ezúttal is megvan erre az esély. Az eddig elért eredményeinkkel az már biztossá vált, hogy férfi válogatottunk olimpiai előselejtezőt játszhat majd a nyár folyamán – ha nem sikerül kijutni a világbajnokságra, akkor is nagyszerűen szerepeltünk. A selejtező-sorozat legvégéig van esélyünk a vb-re, ezt nálunk magasabban jegyzett csapatok sem mondhatják el magukról, gondoljunk csak a csehekre.

A BB1.hu és az MKOSZ megállapodásának értelmében a magyar válogatottal foglalkozó cikkeinket Facebook oldalunkon lehet kommentelni. Ezt a cikket: itt.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés