Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Sztojan Ivkovics leül a kaposvári kispadra

Még egy nap sem telt el az új évből, máris megvan a 2020 első edzőváltása, még ha nem is a legklasszikusabb fajtából.



:

:

Az új esztendő elejétől átalakult szerepkörű, de változatlan összetételű szakmai stábbal folytatja szereplését az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokságban a Kaposvári KK együttese.

A somogyiaknál Fekete Ádám az utánpótlás fejlesztése miatt több feladatot kap és átveszi ennek teljes irányítását. A felnőtt csapatnál pedig továbbra is a szakmai stáb tagjaként tevékenykedik. Január elsejétől azonban Sztojan Ivkovics általános igazgató is leül a kispadra – adta hírül a csapat hivatalos honlapja.

– Az elmúlt tizenöt évben, amióta legutóbb Kaposváron voltam ez a csapat nem jutott dobogóig, amikor egy évvel ezelőtt átvettem, az utolsó előtti volt a tabellán – nyilatkozta Sztojan Ivkovics a delfinek.hu-nak. – Ha kivettem a részem a játékos kiválasztás és felkészítésben, akkor úgy érzem úgy fair, hogy jobban ki kell vegyem a részem a munkából most, amikor a bajnokság folytatásában még nehezebb kihívások várnak a csapatra. Nem láttam másik utat és nem keresek kifogásokat. Több riválisunk is erősített, mi pedig megyünk tovább. Saját berkeinken belül meg kell tudni oldani ezt a feladatot. A játékosállomány tekintetében az ár-érték viszonyban mindenki teljesíti az elvártat, de bízom benne, hogy egy-két játékos még jobb lesz a szezon második felében. Pozitívan látom a klub történéseit tavaly január óta. Bátran mondhatom, ha sikerül végigvinni ezt a szezont, a következőt már tiszta lappal tudjuk majd indítani. Két célunk van. A szezon végén tiszta lapok legyenek és a folytatásban már erősebb csapatunk lehessen, amelyet vagy én, vagy valaki más irányíthat majd. Profi szerződésen továbbra sincs a klubnál. Megvárjuk a júniust, és utána közösen döntünk a folytatásról. Köszönöm a szurkolók kitartását és kérem továbbra is biztassák a mérkőzéseken a csapatot.

– A költségvetésünk ezzel a játékoskerettel számol, így biztosított a keretünk erre a szezonra – tette hozzá Puska Zoltán ügyvezető. – Nekünk ebből kell megoldani céljaink elérését, hiszen az elmúlt időszak gazdálkodása miatt a konszolidáció éve is ez.

Fotó: sonline.hu

63 hozzászólás

63
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
44 Comment threads
19 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
38 Comment authors
budapestrőldballEwingCsapajevKPSVRKK Recent comment authors
Sedmakfun
Olvasó

Leül a kaposvári kispadra Sztojan Ivkovics, a férfi kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya – jelentette be a szakember a minap. Ugyanakkor a felnőtt kapitányok alkalmazásának egyik feltétele volt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének döntése értelmében, hogy a mindenkori kapitány nem végezhet szakmai munkát egyetlen élvonalbeli klubnál sem. Bodnár Péter, a szövetség főtitkára mindezt megerősítette a Hunbasket.hu-nak. – A férfi és a női szövetségi kapitány esetében is az volt az elnökség kikötése, hogy nem lehetnek klubedzők, nem végezhetnek szakmai munkát a női, illetve a férfi élvonalban, a díjazásuk ennek megfelelően került megállapításra – mondta Bodnár Péter. – Ezt a szerződés egyértelműen rögzíti.… Olvass tovább »

Koops
Olvasó

?????????

budapestről
Olvasó

Egyik csapatnál se látom szívesen a csillogó homlokát és a hordó testét, remélem nem teszi tönkre a kaposvári klubbot, bárcsak kikopna a magyar kosárlabdából, de lássuk be sose fog

dball
Olvasó

Nemsoká fel is áll…

Csapajev
Vendég
Csapajev

Jéééé! Lehet kommentelni a maestro cikkénél?? :))) Mi történt?
Azt gondolom – akárcsak a Pécs esetében – hogy elfáradt Kaposváron is az edző és a csapat közti kapcsolat. Ilyenkor belefér egy edzőváltás, de nem olyan módon és nem azokkal a személyekkel, amit itt és Pécsen látunk.
Kíváncsi leszek, hogy mit produkálnak majd….de nincsenek illuzióim Ivkovics és Alekszics kvalitásait ismerve.

KPSVRKK
Olvasó

Volt itt néhány sikeres pár év.
Azoktól akik egyáltalán lehetővé tették, hogy Stojan Kaposváron játszon és bajnok, kupagyőztes csapatot építsenek senki nem kér tanácsot.

Elvi okokból. Nem barátok.
Pedig sokan ma is a lelátón ülnek.

Vicces, hogy abban az időben volt kísérlet arra, hogy piacibb, átláthatóbb módon működjön a klub.

“Urambátyám” ország vagyunk.

Pista, hozza a lovakat, kikocsizunk, fiam!

MKE181
Olvasó

rafinált egy csetnik nem a két tuti vereség elött ült le a kispadra megvárta amig nyerhető meccs jön azt ha nyernek boritékolhato hogy megváltoként fog pozologni idehozta nyáron azokat a ritka szar külföldieket köztü a kivènhedt szerb pajtást màr akkor lehetett tudni legelső alkalommal hàtba szúr ez a fajtájànak az ismertető jele.most meg lehet mutatni bicskàsok a közönsèggel egyutt mennyire vagytok megalkuvo bologato jànosok vagy ehhez a mosléksághoz is aszisztáltok

dzsipszi
Olvasó

Végre egy ember a sok birka közt,aki látja és megmondja az igazságot!!
A többi ezek után is bologat meg tapsikol,ahogy teszik 10 éve már!
Nekik jó ez a szar ami folyik!!!
Csak már temetné be őket!!

Ewing
Olvasó

Néha a vesszőket tedd ki legalább.. Úgy talán érthető is lenne az írásod!

cipofuzo
Olvasó

Fekete Ádámtól megszabadultunk, talán mindörökre, s nyárig talán Sztojan is végleg hülyét csinál magából, addig meg talán elkerüljük a Play Outot!
Szita Károly meg talán belátja, hogy Sztojan és Ádám is alkalmatlan CUCIKA! Karcsi bátyánk aztán hoz nyáron Sportigazgatót meg Vezető Edzőt is!?
Magyarok Istene, segítsd meg addig a kaposvári KOSÁRLABDÁT!
/kaposvári szurkolók imádsága/

Bilbao
Olvasó

BUÉK 🙂

JR.Benitez
Olvasó

Ez a fórum arról szól hogy mindenki leirja a véleményét. Ezt én most nem fogom megtenni. Egyrészt olyat írnék amit magam is megbánnék, másrészt tuti kitennének innen. Szörnyű ami az elmúlt hetekben (is) folyik szeretett sportágunk berkeiben. Fogjunk már össze gyerekek….

RRichieG
Olvasó

Alakul a Vojvoda-Kaposvár történet ?

Mimégmindigkitartunk
Olvasó

Sztojan a következőt mondta:Vojá a válogatóba van a kezeim álátt nem ÁLÁKUL…

Marillion
Olvasó

Szurkolótársaim…legutóbb ekkora közös felrobbanás a Mindigfos ellen volt…azt a csörtét várható volt hogy elvesztettük a szar folyik tovább! Most újra egységesek vagyunk ellenfelek ellenségeskedés helyett….jó ezt át érezni még akkor is ha most sem számít hogy egységesen miről mit gondolunk…

Mexx92
Olvasó

Stojan olyan, mint egy fertőző betegség. Bármit teszel ellene csak nem akar megszünni hanem inkább megerősödik. Unalmas vagy már bohócka mikor akarsz már eltakaródni a nyilvánosság színéről? Mocsok kutya!

dzsipszi
Olvasó

Eddig is ő volt az edző,a sok idióta meg szegény Ádámot szidta!!
Gondoljátok most jobb lesz??
Semmivel se!!
De majd megmagyarázza miért nem jutunk a nyolcba a nagy stoján,h nincs pénz,tiszta viszonyok,bla,bla,majd jővőre!!A sok barom meg kajálja a maszlagot és tapsikol a bohócnak!!
Megérdemlitek!!!

higgadjle
Olvasó

Múltkori Bogdán család elleni szidalmazásod óta annyira lesüllyedtél, mint ember, hogy aki elhiszi a szavaid, és a Fekete mentésed, akkor kezet foghat veled.

KreMaestro.44
Olvasó

Aki elhiszi, hogy Fekete irányított és nem ivkovics, az kezet foghat a pécsi-kecskeméti-fehérvári-kaposvári-válogatott-isten se tudja még kinek az edzőjével/kapitányával/ügyvezetőjével.

dzsipszi
Olvasó

Nem mentegetek senkit,csak az igazságot íróm!!
És ez fáj sokaknak,köztük a Bogdán családnak is!!
Peddig soha nem lesz a gyerekből játékos!!!
Max megyei 1-ben patogtathat!!

dzsipszi
Olvasó

A Bogdán család vissza sírja még az Ádit,mert a stojánál még annyit se fog a gyerek játszani!

higgadjle
Olvasó

Ostoba, megkeseredett ember vagy.
Egyszer talán kinövi MO. az ilyesfajta embereket, mint amilyen te vagy.

dzsipszi
Olvasó

Na kinek fáj ennyire az igazság???!!

pbask
Vendég
pbask

Hm,látom dolgozik a moderátor. Bár az egymás ellen uszito komment áradatkor lennétek ilyen szorgosak Ádika..Semmirekellőek.

pbask
Vendég
pbask

Iván nem játszatása, szivatása és csak Kaposvárra engedése arra enged következtetni,ez egy nagyon szép maffiahálózat,amibe csórikám is belekeveredett, és a lenyalthajú Simike és a Balássi is csak egy kibaszott nagy báb,már már csicska a történetben. Csirke kicsinálása,haver odarakása,Iván tortúrája után ezt már nehéz szavakkal jellemezni. És még ott van Kecskemét is..Kibaszott röhejesek vagytok MKosz baszki,pedig azt hittem a mindigo-fidesz sagat nem lehet überelni. Hát..

MKE181
Olvasó

ritka buta ember 25 év alatt nem tanult meg magyarul ez mindent elárul valakiről és ezt pipázza az mkosz

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

A Generalisszimusz nagyot megy az elmúlt napokban! RESZKESSETEK,CUCIKÁK III.

gulyasszabolcs00
Olvasó

“Kedves kosárlabdát szeretők! A nyilvánosság előtt kérem a segítségeteket az Alba alkalmatlan vezetésével szemben. A kálváriánkat ismeritek,Ramirez-Simon és Iván között! Nem kívánom részletezni, hogy miért akartunk eligazolni a nyáron. A lényeg Pécs és Paks szerette volna Ivánt a soraiban! Az Alba nem engedte el,arra hivatkozva, hogy, szüksége van rá a csapatnak! Nehezen, de tudomásul vettük, mivel a szerződés kötéskor Simon és Ákos nem ezt beszélték meg. Iván hiába teljesített szinte mindenben extrán az edzéseken, viszonya az edzővel Ramirezzel nem javult. Már edzésen is a padra ültette, hogy Ő a csere! Meccseken néha beállította védekezni, de semmit nem játszottak rá, holott… Olvass tovább »

Sedmakfun
Olvasó

Aztaqrva

nyolcmegnyolc
Olvasó

Az Alba és a Keller család közötti problémáknak a megoldását nem az ifórumon lebonyolítani. Bár az is lehet, hogy ez egy apa végső elkeseredése. Akkor azért megtudom érteni

Mimégmindigkitartunk
Olvasó

Ivko is bekapcsolódott izgi.

balldontlie
Olvasó

“Most már egy kicsit unom. Foglalkozzon mindenki a saját dolgával, az, hogy én melyik kispadra és mikor fogok leülni, csak és kizárólag az én dolgom. Ha hiányzom, nemsokára felbukkanok…”

Hah, végülis előre megmondta 😀

cipofuzo
Olvasó

Fekete Ádámmal mindent meg lehet csinálni, igazi “CUCIKA”?

1,8 másodperc
Vendég
1,8 másodperc

Tuti jobb eredményt fog hozni mint Fekete Ádám, ami szomorú mert megint tudja majd mondani hogy ő a megváltó… Újabb állomáshelyen, vicc hogy minden klubbnál ezvan…
Nyilván az Mkosz fél tőle, szerb maffiozotól…

Bezse
Olvasó

Stole el tud akár 10ig is számolni. Az Ádám csak 7ig.

Mike
Olvasó

A számolási készségét nem vonom kétségbe, de hogy kiket enged majd játszani, azt majd meglátjuk. Neki is bizonyítania kell, nem hiszem, hogy sok cserét fog vállalni. Pénteken mindenki megnézheti, mert tévés meccs lesz, ha valki nem tudna kijönni az Arénába.

cipofuzo
Olvasó

MKOSZ!? Szalay? Bodnár?
Szégyelljétek magatokat! Nem tudjátok megfizetni a Szövetségi Kapitányt?

higgadjle
Olvasó

Van benne pozitívum is…
Fekete egy kis ideig out.
Remélem a felnőtt kosárlabda közelébe nem fog merészkedni egy jó ideig.

Tom72
Olvasó

Na akkor most meg lehet mutatni,hogy tudunk a tízbe,majd a nyolcba kerülni!
Remélem sikerül!?

Koops
Olvasó

Ez az ember kész vicc… Nevető cirkuszi bohóc!
Mocskos féreget senki nem tudja eltakarítani?

KKK72
Olvasó

Érdekes,hogy az előzményeket ami miatt ez a helyzet kialakulhatott azt nem feszegeti senki ! Elcsámcsogunk Ivkovicson jó kis gumicsont legalább az egész ország hozzá tud szólni. Nevetséges ! A lényeget meg szőnyeg alá söpörjük!

moldi56
Olvasó

Szolnoki kosárlabda legsötétebb időszaka volt,amikor itt rontotta a levegőt.A nézőtér kongott az ürességtől,hangulat olyan volt mint egy temetésen.És nem tud eltünni a balfenéken.Kinézte magának most Kaposvárt,nem tudom mi lesz a vége,de sok jó nem.

Jokic
Vendég
Jokic

Igazi vásári bohóc ez az ember. Tökéletesen illeszkedik az MKOSZ profiljába.

törrögszultán
Olvasó

Sztem ez borítékolva volt. Pedig hogy mondta, Ő nem…

KreMaestro.44
Olvasó

Gusztustalan. Ha még kap 15 évet, övé lesz az egész bajnokság. Bár így is szinte mindenki az ő füttyszavára táncol. Játékvezetők, edzők, ügyvezetők egyaránt.

MKE181
Olvasó

addig nem fog élni

Mimégmindigkitartunk
Olvasó

2 hete készitik elő…

Marillion
Olvasó

Meg továbbra is párhuzamosan szövetségi kapitány is?

cipofuzo
Olvasó

U20-ban is…

MKE181
Olvasó

ritka nagy féreg csak a bomlasztás

szurkoló
Olvasó

Jó ez a válogatottnak?

Sedmakfun
Olvasó

Melyiknek? Mer az u20 is az övé… ennyi lovat hogy lehet megülni?

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

???

piros710321
Olvasó

Eddig is az volt amit Ivkovics mondott!

Légiós
Olvasó

Édes istenem…..
Hát sokat nem kellett várni erre.
De miért kell mindig a középpontba kerülni??!!
Van itt az országban olyan aki tiszta szívéből szereti ezt az embert??!!
Komolyan….
Mindörökké MTE

Jokic
Vendég
Jokic

Az MKOSZ-ben biztosan szeretik páran. 🙂

Sedmakfun
Olvasó

Szánalmas. És ezt 2 napja még nem tudta?

pbask
Vendég
pbask

Sztojan, te kis Csirkefogó! 😀

Amugy részvétem,alig van klub ahol nem kavar kisebb nagyobb befolyással.
Komolyan,mitől fosol(tok) Szalay?

Bozic
Olvasó

Csirkefogó 😀 Ezen visítok még most is! 😀

Bozic
Olvasó

Nevetséges…

Megyeri 80
Olvasó

Az, de sajnos már nevetni nem lehet ezen a……..

Bozic
Olvasó

Ritka nagy bohóc az egész társadalom, hogy ezt hagyjuk.

Csakegyfan
Olvasó

RIP Kaposvár

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés