- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Sztojan Ivkovics: Kevés edzőt üdvözölnek úgy a körmendi szurkolók, mint engem, én is szeretem őket

Edzői értékelések a szombati mérkőzések után.

NKA Universitas Pécs – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 61-86 (19-21, 21-23, 17-19, 4-23)

Csirke Ferenc : Gratulálok a Falcónak és a saját csapatomnak is. Harmincnégy percig három-négy pontra voltunk a vendégektől, utána sajnos kinyílt az olló. Örömteli, hogy végig a pályán kellett tartaniuk a kulcsjátékosaikat. Sok sikert kívánok a Falcónak a Bajnokok Ligájában, a magyar válogatottnak pedig az Európa-bajnoki selejtezőkön!

Milos Konakov : Gratulálok a pécsieknek, mert nagyon jól, nagyon bátran játszottak. Bár uraltuk az egész meccset, mégsem voltunk elég agresszívak és kemények, különösen védekezésben. Magabiztosan játszott a Pécs, azonban az utolsó negyedben kezdtünk visszatalálni a saját ritmusunkhoz, az ellenfél pedig elfáradt, és végül sikerült győznünk. Úgy gondolom, remek munkát végeztünk. Elégedett vagyok az eddigi teljesítményünkkel a bajnokságban.

MVM-OSE Lions – Alba Fehérvár 97-93 (26-30, 21-19, 24-25, 26-19)

Váradi Kornél : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Most, hogy teljes hetünk volt, keményen dolgoztunk, és ez meg is látszott a pályán. Különösen arra vagyok büszke, amit D. is említett, hogy 18 pontot dobtunk gyorsindításból, kikényszerített hibákból, és 18 pont is jött a padról. Emellett pedig a 23 assziszt az mindenféleképpen azt jelzi, hogy csapatként játszva mennyire sokrétűek tudunk lenni, és abban mekkora erő van. Fontos volt az is, hogy végig, mentálisan stabilok voltunk. A korábbi mérkőzéseken volt, hogy ha becsúszott egy-két hiba akkor elindultunk lefelé. Most mindig a következő labdabirtoklásra fókuszáltunk, és egyből javítani akartuk a hibákat, és ez az a karakter, ami győzelemre vezet. Köszönjük a szurkolóinknak a kitartást mellettünk, azt a hitet, amit belém tápláltak, és ez nekünk is sokat adott, hogy még jobban higgyünk egymásban.

Jandro Zubillaga : Először is gratulálok az Oroszlánynak, jól játszottak, és megérdemelten nyertek. Így utólag a mérkőzésről beszélve, nem tudunk úgy védekezni, ahogyan szeretnénk. Ezen kell dolgoznunk elsősorban, mert amíg ezen nem javítunk, nagyon nehéz lesz nyerni. Ez nem mentség, tudom, hogy fáradtak a fiúk, nem a legjobb szituációban vagyunk, de át fogjuk magunkat küzdeni ezen, és akkor biztosan erősebbek leszünk, mert ezekből a szituációkból lehet a legtöbbet tanulni. Most előre kell néznünk, amerre menni akarunk, és az alapján dolgozni keményen, és hinnünk kell ebben. Végezetül szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy eljöttek, és támogattak minket.

Egis Körmend – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 82-80 (12-17, 32-27, 22-18, 16-18)

Forray Gábor : Mindenekelőtt szeretném megköszönni a közönségünknek ezt a fantasztikus bíztatást; nélkülük ezt a mérkőzést biztosan elveszítettük volna. Fizikailag rossz állapotban voltunk, a héten több játékosunk is betegséggel küzdött. Nekik és a csapatnak köszönöm szépen, hogy ilyen energiákat mozgósítottak, de a kívülről jövő impulzusok nélkül ez nem lett volna megvalósítható. A Kecskemét jól felkészült belőlünk, a szerencse döntött, nagy jelentősége volt ennek a faktornak, de összességében szerintem megérdemeltük ezt a győzelmet. Főleg azért, mert a negyedik negyedben kiépítettünk egy 10 pont feletti előnyt. Nekem is kicsit másként kellett volna cserélnem, de jó ritmusban voltak a játékosaim, azt hittem, még jobban el tudunk húzni, ezért nem cseréltem. Hárman játszottak, akik a héten betegek voltak. Ez egy tanulságos meccs volt nekem is. Azt gondolom, a válogatott szünetig ezt a győzelmi arányt bárki aláírta volna ebben a sorsolásban, köztük én is. Köszönöm a játékosoknak és a szurkolóknak. Szünetben dolgoznunk kell, de jobb pozitív élménnyel dolgozni. Mindenkinek köszönöm, aki ebben ma részt vett. Gratulálok a Kecskemétnek is, ők is kellettek ahhoz, hogy jó meccset játszhassunk.

Stojan Ivkovic : Gratulálok a Körmendnek a győzelemhez, ez egy egylabdás meccs volt, megérdemelten nyertek. Örülök neki, hogy hosszú évek óta az első osztályban vagyok, és a körmendiek nem felejtették el a nevemet. Ez megtiszteltetés is kell, hogy legyen minden edzőnek, mert kevés edzőt üdvözölnek úgy a körmendi szurkolók, mint engem. Ezt hallottam: „Ivkovic! Ivkovic!” Én is szeretem őket. Remélem, a hosszú szünet a körmendi és a mi játékosaink javára is válik.

Sopron KC – Endo Plus-Service Honvéd 81-64 (20-18, 14-13, 23-19, 24-14)

Gasper Potocnik : Először is, a Honvéd minden dicséretet megérdemel a mai teljesítményéért. Minden nap rengeteg energiát adnak ki a pályán, keményen küzdenek, és sosem könnyű ellenük játszani. Ilyen mérkőzésre számítottunk. Másodszor, gratulálok a csapatomnak is, úgy gondolom, hogy jó meccset játszottunk. Bizonyos elemekben jobbak vagyunk. Szurkolói szemmel lehet, hogy ez nem volt egy élvezetes mérkőzés, de nekem edzőként igen, mert szinte mindent irányítani tudtunk, amit elterveztünk. Persze, voltak hibáink, de ez a kosárlabda része. Nem adtunk nekik könnyű kosarakat, kontrolláltuk a lepattanókat, és egy szilárd támadójátékkal végig jó helyzetben voltunk ahhoz, hogy megszerezzük a két pontot, és ez a legfontosabb. Minden negyedet megnyertünk, de a legnagyobb tanulság az volt, hogy az ilyen mérkőzéseken hogyan legyünk türelmesek negyven percen keresztül. Még egyszer gratulálok a csapatnak, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy sok sikert kívánjak a válogatottnak az elkövetkezendő mérkőzéseihez!

Zlako Jovanovics : Gratulálok a Sopronnak a megérdemelt győzelemhez! Most ezzel a kerettel kell játszanunk, és nagyon büszke vagyok arra, ahogy a játékosaim reagáltak a helyzetre. Tetszett, ahogy kinéztünk a pályán az elmúlt három mérkőzésen. Úgy gondolom, hogy ma szoros meccset játszottunk, szerintem a végeredmény nem tükrözi a valóságot, mert a tizenhét pontos különbség túl nagy, de a vereség az vereség. Sok mindent jól csináltunk, és ezért büszke vagyok a csapatra. Most lesz időnk helyrejönni, kitalálni, hogy milyen felállásban folytatjuk a bajnokságot. Tovább edzünk, és megmutatjuk, hogy olyan csapat vagyunk, amely bárkivel fel tudja venni a versenyt. Még egyszer gratulálok a Sopronnak, és sok szerencsét kívánok nekik a bajnokság hátralévő részére!

Atomerőmű SE – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 110-77 (25-13, 30-18, 29-18, 26-28)

Kostas Flevarakis : Nagybetűs CSAPATKÉNT léptünk ma pályára, kevés eladott labdával és sok gólpasszal, rendkívül koncentráltan. Ma is a védekezésünknél kezdődött minden, hiszen ha jól védekezünk minden esélyünk megvan a győzelemre, plusz ha ilyen statisztikát produkálunk támadásban akkor a különbség nagyobb lehet. Ma ez történt. Gratulálok a csapatomnak, ne felejtsük el, hogy egy bajnokesélyes Szolnokot győztünk ma le. Remek volt a hangulat, sok szolnoki drukker elkísérte a vendég csapatot és végig bíztatták a sajátjaikat, hazai oldalon pedig közel teltház volt. Most mindenkinek egy kis pihenésre van szüksége, sok sikert kívánok a válogatottnak is.

Oliver Vidin : Gratulálok a Paksnak, nagyon jól játszottak az egész meccsen. Az ASE agresszív védekezésére nem volt válaszunk, miután teljesen elvesztettük a ritmust el voltunk veszve a pályán is. 20 eladott labdánk volt, ezekből folyamatosan kaptuk a gyorsindításokat, plusz rengeteg büntetőt is kihagytunk. Vannak ilyen meccsek a szezon során, akkor van probléma, ha ez többször előfordul. Dolgoznunk kell tovább, meg kell oldanunk a problémákat, nyilván a fáradtság az egyik ilyen faktor lehet, de nem szeretném erre fogni a mai teljesítményt, mert ilyen ritmusban játszunk közel két hónapja. A következő meccsen szeretnénk megmutatni az igazi arcunkat.

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Én körmendiként egyáltalán nem voltam büszke sem Ivkovics, sem Praksch sokszori „üdvözlésére”. Rémes, hogy büszke szurkolók oda süllyednek, amit kiabáltak. Viszont azt is el kell mondani, hogy mindketten sokat tettek az ”üdvözlésért”. Ivkovics aktívan, Praksch játékvezető passzívan. Ha Ivkovics kiáll a B közép elé, hosszasan integet, vezényel, ingerel”nem hallom” stb., másra mire számít? Megkapta, amit kiprovokált, ..sajnos! Ugyanígy Prakschnak megszámlálhatatlan egyoldalú ítélete volt, itt igen-ott nem… Fepura, Kountzra szinte utazott… Mindez elkeserítő volt egy egyébként izgalmas, jó meccsen. MTE!

  2. Még egyszer.

    Aki nem volt ott, annak írom.
    Ki a f…om az az Ivkovic…kezdetű nóta hangzott fel, a kampósorrú meg szinte táncra perdült.

    Mivel nem tud magyarul, ezért nem értette, csak a nevét.
    Krisztián, hazafelé a buszon lefordítottátok csetnikre?

    SOSE LESZEL MAGYAR!!!

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK