Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Sztojan Ivkovics: Az előrelépéshez nagyobb merítési lehetőség kell

A szövetségi kapitány beszélt az elmúlt két meccsről, a fiatalokról és a jövőről.



:

:

A magyar válogatott két kemény mérkőzésben életben tartotta a vb-re való kijutás esélyét az 5. kör után is. A válogatott edzőjével, Sztojan Ivkoviccsal beszélgettünk.

A válogatottnak sikerült elérnie azt, hogy az utolsó hatodik ablakban még van esélye a továbbjutásra. Játékban, főleg a második félidőkre nem lehetett panasz, a hiányzókkal együtt sem, sajnos egyértelmű, hogy a bosnyák meccs a lepattanókon ment el. Hogy látta összességében az 9. és a 10. mérkőzést?

Mindenkinek voltak hiányzói, így kifogásunk nekünk sem lehet, sajnos ez a lebonyolítási rendszer hátránya, hogy az NBA és az Euroliga játékosok nem tudnak a válogatottak rendelkezésére állni. Előnye viszont, hogy a fiatalok lehetőséget kapnak nemzetközi szinten. Egyik találkozón sem játszottunk tökéletesen, támadásban jobban funkcionáltunk mint a védekezésben, de így is olyan dobásokat vállaltunk amik ránk nem jellemzők, védekezésben pedig főleg a bosnyák meccsen hibáztunk sokat, valamint alap probléma a lepattanózás volt, ami meg is pecsételte a sorsunk. 26 támadólepattanó nagyjából 30 pontot jelent egy kosármeccsen…

Említette a fiatalok szerepvállalását. Somogyi Ádám mindkét mérkőzésen lehetőséget kapott és jól is játszott, de Kiss Dávid és Lukács Norbert is szóhoz jutott. Nem is csak a két mérkőzésen, de az együtt töltött időszakban a edzéseken, azt kapta tőlük, amit várt, vagyis, hogy ők a válogatott jövőjének alapemberei? 

Abszolút, mindhárman rászolgáltak a bizalomra, de az is tény, hogy kevesen vannak, nincs más. A differencia magyarok és a többi ország között az elitben, hogy más csapatoknak posztonként három-négy hasonló képességű játékosuk van, sok fiatal is, akiknek adott a fizikalitása, a tudása, így minimális különbség van sorok között. Nálunk ketten vannak egy poszton, a nagyobb merítési lehetőség a kulcs ahhoz, hogy a magyar kosárlabda előre lépjen, elég csak megnéznünk, hogy center poszton egyedül Keller Ákos elérhető, és bár Hopkins bizonyított például, de neki sem az 5-ös a posztja, kényszerből az. Persze lehetne honosítani mindig, de a cél az, hogy magyar tehetségeket neveljünk ki.

Nyilván Ön is tisztában van a matekkal, nem a mi kezünkben van a sorsunk, a győzelmen kívül mi a legfontosabb a sorozatból hátralévő két meccsen a válogatott számára?

Az sem mindegy, hogy negyedik vagy ötödik helyen végzünk a selejtezők kalapbeosztása miatt, elég megnézni, hogy a lengyel meg horvát válogatott pótselejtezőkön vesz részt, pedig nyilván minőségi nemzeti csapat mindkettő. Hatalmas dolog, hogy itt vagyunk a 24-ben, bebizonyítottuk, hogy itt a helyünk, hiszem, hogy ezt a pozíciót meg tudjuk tartani. A fejlődés már más kérdés, az első 16-hoz vagy első nyolcba jutáshoz az kell, hogy az elkövetkezendő időben minőségi játékosok jöjjenek ki az utánpótlásból.

Mit gondol a szurkolókról? Sokan voltak Szombathelyen. 

Előre leszögezném, hogy Szombathely nagyon jó helyszín, remek hangulat volt a csehek ellen is – amiért hálásak vagyunk -, de a válogatott és csapat buzdítása – és adott esetben másik klubcsapat szidása – között különbséget kell tenni, mert  kellemetlen a játékosoknak is ezt hallani. Ezt át kéne gondolni mindenkinek, mert nem jó üzenet. Válogatott meccseken egységes szurkolás és szurkoló tábor tudja a legtöbb erőt adni a csapatnak!

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
SzhelYO1GkentinB0nyivasipasi Recent comment authors
kentin
Olvasó

“…center poszton egyedül Keller Ákos elérhető”
🤣🤣🤣

B0nyi
Olvasó

“de a válogatott és csapat buzdítása – és adott esetben másik klubcsapat szidása ”

Másik klubcsapat szidása nem volt válogatott meccsen soha. Most sem. Meg más csarnokban sem.
Most volt egy(!) “Játszik a Falco” és egy “Cinege”. Ennyi. Ezen lovagolunk megint… Legyen egységes a szurkolótábor, de ilyen féligazságokkal meg feszültséget kell gerjeszteni. Mire jó ez?

O1G
Olvasó

Ehhez képest falcosokon kívül ezt mindenki érti miért nem válogatott meccsre való.

SzhelY
Olvasó

és ezért nem jönnek máshonnan szurkolok a b középbe pedig sokuk kint volt most is

vasipasi
Olvasó

Nagyon örülök ennek a nyilatkozatna. A PR-t felváltotta a valósággal való őszinte szembenézés.
Ivkovics kihozza ebből a válogatottból, amit lehet. De a továbblépéshez több kell, teljesen igaza van.
Többször elmondtam már, hogy tökös vállalás részéről az U20-as kapitányi poszt, aminek szerintem pár éve múlva meg is lesz az eredménye, legrosszabba esetben az, hogy kiderül kik azok a játékosok, akik komolyan gondolják ezt az egészet.

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés