Magyar válogatott
Sztojan Ivkovics a szurkolók miatt reméli, hogy Csehországban léphetünk majd pályára
Grúzia a magyarokat szerette volna ellenfélnek, de a drukkerek miatt nem éltünk a lehetőséggel.

:
:
Mint ismert, csütörtökön tartják a 2022-es férfi Európa-bajnokság sorsolását, melyet a magyar válogatott az ötödik kalapból várhat.
A 41. férfi kosárlabda Eb négy házigazdája Németország, Csehország, Olaszország és Grúzia lesznek 2022. szeptember 1. és 18. között. A csoportmérkőzéseket Kölnben, Milánóban, Tbilisziben és Prágában rendezik majd.
Mind a négy rendező ország választhatott maga mellé egy-egy fix ellenfelet. Németország Litvániával, Csehország Lengyelországgal, Grúzia Törökországgal, Olaszország pedig Észtországgal egyezett meg – ők biztosan egy csoportba kerülnek majd.
A nemzeti csapatunk szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics adott rövid helyzetjelentést a BB1.hu-nak.
Korábban a grúz szövetség az MKOSZ-t kereste meg, ami elvileg jó is lett volna nekünk szakmailag – mert akkor az ötödik és a hatodik kalapból kaptunk volna ellenfeleket -, de azért nem fogadtuk el, mert úgy éreztük, hogy nem lett volna fair a magyar szurkolókkal szemben azok után, amit a romániai kontinensviadalon és az összes válogatott mérkőzésen tettek/tesznek értünk. A drukkerek miatt nagyon remélem, hogy Csehországban tudunk majd pályára lépni. Ha a szakmai oldalt nézzük, akkor nagyjából mindegy, hogy hova kerülünk a hat nagycsapat miatt, úgyhogy előre nehéz lenne megmondani, hogy melyik végkimenetel kedvezne nekünk.
A sorsolást a FIBA YouTube-csatornáján és Facebook oldalán lehet élőben követni.
A kalapok:
1. kalap: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Franciaország
2. kalap: Litvánia, Oroszország, Olaszország, Csehország
3. kalap: Lengyelország, Horvátország, Törökország, Szlovénia
4. kalap: Németország, Ukrajna, Finnország, Grúzia
5. kalap: Belgium, MAGYARORSZÁG, Izrael, Nagy-Britannia
6. kalap: Bosznia-Hercegovina, Hollandia, Észtország, Bulgária
Fotó: fiba.com

Egy cseh turné nagyon adná! Ott kik lesznek a rendező városok?
A cikkben az áll, h Prága.
25 % esély van a csehországi csoportra. Mint ahogy a grúziaira is. Az megmosolyogtató lenne ezek után.
Ez korrekt. Remélem tényleg a csehekhez kerülünk, a kolozsvári túra felejthetetlen volt, szeretnék 2.0-ás verziót ???