Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Szrecsko Szekulovics lemondott

“A kialakult helyzetben már nem tudok a csapatnak segíteni.”



:

:

A Falco elleni vereséget követően Szrecsko Szekulovics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője benyújtotta lemondását – adta hírül a klub Facebook oldala.

– Elfáradtam – indokolta döntését a szegediek mestere. – Úgy érzem, a kialakult helyzetben már nem tudok a csapatnak segíteni. Nem vagyok az a típus, aki mindenáron ragaszkodik a pozíciójához, csak azért, hogy pénzt kapjon érte. Köszönöm a közös munkát a Szedeák vezetőinek, mindig, mindenben támogattak, partnerek voltak, jó volt itt dolgozni. Bízom abban, hogy egy új edző, egy új impulzus lendületet ad a csapatnak.

A Szedeák elnöke, dr.Kardos Péter a következőképpen kommentálta a vezetőedző döntését:

– Váratlanul ért bennünket Szrecsko Szekulovics lemondása, nem erre számítottunk, minden körülmények között vele képzeltük el a folytatást. Tudomásul véve Szrecsko döntését, megköszönjük neki az eddigi munkáját, és a kiemelkedően sikeres tavalyi évet. A vezetőedzői feladatok ellátásával Simándi Árpádot bíztuk meg és minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy túl legyünk ezen a nehéz perióduson.

Fotó: FIBA

41 hozzászólás

41
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
24 Comment threads
17 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
33 Comment authors
Chikán SándorGézukaOroszlanyi BanyaszCsakegyfanDirector Recent comment authors
Chikán Sándor
Olvasó

Nem lemondani kell hanem harcolni alkotni!!!!!!!!!!!!!!!

Gézuka
Olvasó

A ciprusi helyett nem kell Körmendre? Legalább lenne egy normális edzőtök is ha már aránylag jó most a csapat.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Nem tudom mi van a lemondás mögött. Nekem csak szubjektív élményeim vannak vele kapcsolatban – pár hete váltottunk pár szót az szegedi győzelmünk után. Már akkor megtörtnek tűnt. Korábban nem ilyen volt. Remélem nem az van a háttérben, amit sokan sejtetnek, számomra csalódás lenne.

Csakegyfan
Olvasó

Elfogyott a pénz? Mindig ott tűnik fel ahol pénz van…

JólnézünkMIKI
Olvasó

Paks,Kaposvár, PVSK után Szegedről is LELÉPETT! Elgondolkoztató történet…

donnarumma
Olvasó

Főleg a többi edzőnek az ..
Ezt kell tenni azoknak akik már “nem tudnak segíteni”

nazol
Olvasó

DEAC vagy Alba?

Sajka
Olvasó

Amennyire ismerem Szrecskó pályafutását, nem az első eset, hogy menet közben kiszáll…
Jó edző, de ezek a lépései eléggé furcsák.

Kovacs
Olvasó

Érdekes döntés. Már a meccs utáni nyilatkozat is az volt. Ő alakította ki a keretet. Most meg lép inkább. Pláne egy falcotól való vereség után. Nem gondolom, hogy az a meccs lett volna a mérce.

Papp Bence Gábor
Olvasó

Borzasztóan sajnálom, ő volt a legjobb dolog, ami a Szedeákkal történhetett. Az évek óta tartó langyos vizet felkavarta, és a tavalyi szezonban a 3-4 profi légióssal bele is dobott egy követ a medencébe. Szomorú, hogy elmegy, most sokkal nehezebb lesz itt délen tovább építeni a kosaras szekciót. Csak emiatt a komment miatt regisztráltam ide… Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tudok kötődni érzelmileg egy kosáredzőhöz, aki ráadásul nem is engem edz.

nagysandor
Olvasó

Gyávaság, nem lepődnék meg ha meg is lenne az új csapata…., többször eljátszotta már. Itt Kaposváron is cserélhetett volna, de féltette a nimbuszát, így meg most Ő a hős, nincs az önéletrajzban egy 9. hely!

Zsarkov
Olvasó

Így, ahogy mondod…., hamarosan kiderül, hol folytatja…., kicsit hangosabban csippan majd az sms hó elején…

JólnézünkMIKI
Olvasó

Ha Szrecsko fáradt,feladta, hát pihenjen!

SopronKCfan
Olvasó

Mi is várjuk Szrecskot szeretettel..

HajraKapos
Olvasó

Hááát… Szerintem ez az “edzőlemondás” másik véglete. Azért nincs akkora vész Szegeden, hogy le kellene mondani az edzőnek. Pláne egy ilyen előző idény után, ahol a csapata történelme során a legjobban szerepelt. Itt szerintem más lehet a háttérben, nem a fáradtság.

MAFCdrukker
Olvasó

Tudom, hogy off topic. Talán többen ismeritek a Tripladupla podcastet. Rövidesen a századik epizódhoz érkezik ez a szerintem a magyar kosárlabdában hiánypótló sorozat, amelyben Sztojan Ivkovics lesz az interjúalany. A készítő állítása szerint minden kulturált kérdésre válaszolni fog a szövetségi kapitány, szerintem elég jó lehetőség ez az ellentétes megítélésű, sok vitát generáló edzővel kapcsolatba kerülni. Kérdéseteket írjátok meg akár itt, erre válaszul, továbbítom neki, vagy küldjétek el a TD-nek facen, instán. És nem, nem ő kért meg rá, én magam gondolom úgy, hogy ez a projekt minden támogatást megérdemel.

Praenoricum
Olvasó

Meccs utáni nyilatkozatot olvasva gondolom ma kiderült, hogy légióscserére nincs lehetőség, így tartotta a szavát. Nagy veszteség ez a Szegednek és nagy lehetőség sok botladozó hazai csapatnak. Kíváncsi leszek, valahol lecsapnak-e rá.

paprika
Olvasó

Ezzel szemben az igazság az, hogy felajánlották neki, hogy bármelyik légióst lecserélheti. Ha akarja, akár többet is…

Praenoricum
Olvasó

Valami csak nem stimmelt! Valamiért csak felállt.

hajrabulls
Olvasó

Ez biztosan így volt? Csak fura, hogy ha valóban volt erre lehetősége, akkor miért nem élt vele. Azzal elvileg megoldódhatott volna az a helyzet, amivel problémája volt.

Vulcano
Olvasó

Azért mert Szegeden jelenleg nincs kapacitás légiós cserére.

paprika
Olvasó

Még egyszer mondom, lassabban, hogy mindenki megértse: a – kár – több – lé – gí – óst – is – cse – rél – he – tett – vol – na.

hajrabulls
Olvasó

Csak olyan nehéz ezt elhinni. Nem a szavadat akarom kétségbe vonni, csak fura, hogy akkor miért nem élt a lehetőséggel. Ha tényleg megtehette volna, akkor szerintem az lett volna a korrekt, ha ezt meglépi és cseréli azokat, akik szerinte nem illettek a képbe.

Hubie Brown
Olvasó

Azt mondja elfáradt.

wolfy
Olvasó

Remélem jön a DEAC-ba…

egyszegedi
Olvasó

Sajnos benne volt a levegőben. Az idei légióskiválasztás erősen közepesen, de inkább gyengén sikerült, főleg az előző szezonnal összevetésben. Posztonként mindenhol gyengültünk (összességében még a kiváló statokat hozó Persons is gyengébb, mint Govens). Szrecsko távozásával valószínűleg a céljaink is módosulnak: bent kell maradni, bár ezzel talán nem lesz probléma.

Bballfan90
Olvasó

Szerintem a DEAC-ba készül 😉

Vulcano
Olvasó

Szerintem nem neki kellett volna távoznia. De kb így képzelek el egy vezetőt. Vállalja a felelősséget. Respekt ezért.
Sok sikert Szrecsko!

Csíkosnapernyő
Olvasó

Ezt nem értem,hogy miért felelősségteljes. Mert meg sem próbált légióst cserélni,hanem benyújtotta inkább a felmondását? Mert senki nem akarta,hogy távozzon,ő mégis megtette? Tudom,hogy megint kapom a disle-okat,mert nem csatlokozok a feltétel nélküli rajongáshoz..

Pbask
Olvasó

Hát nem tudom, inkább Ő,mint Bencze aki még akkor sem akart felállni mikor sik utolsók voltunk,és majdnem NB2be taszajtott minket, mert csippant az sms. És sok ilyen megélhetési edző van.
Valószinű konzultált, nem egyszerre mondott le, légiós cserére nincs Szegednek pénze, ilyen-olyan pénzt fizetni utánuk, így a lehetőséget megadva, hogy a klub ne essen ki, ő lépett.

Buborka
Olvasó

Lehet, hogy a vezetőség azt mondta, hogy nincs pénz légióscserére. Valószínűleg fölismerte, hogy az ő személye nem kompatibilis egy-két játékossal, viszont más edzővel működhet a dolog.

Csíkosnapernyő
Olvasó

Gerinctelen dolog elhagyni a süllyedő hajót! Eddig volt szimpatikus…számított rá a csapat,ő meg önző módon,egojától vezérelve,ahelyett,hogy kihúzta volna valahogy a csapatot a gödörből,otthagyta. Köszönjük az előző szezont!

Charlie
Olvasó

Nagyon jó edző!

Boban
Olvasó

Így már bánom, hogy nyertünk 1 ponttal hétvégén a Körmend ellen. Simike, itt az idő végre egy értelmeset húzni, azon nyomban picsán kell rúgni a szlovén sztáredzőt, és meggyőzni Szrecskót, hogy jöjjön vissza hozzánk. Ja, és Mulalicot is ideje lenne már eltanácsolni. Vagy inkább már régen késő, de meddig húzzátok?

heraklith
Olvasó

Gyere Egerszegre Szecska mester!
Ha egy normális klub lennénk, akkor már tárgyalnánk vele.

Zetesziv
Olvasó

Tárgyaltak vele csak a szokásos nem jött össze.

csakazete
Olvasó

Esze ágában nem lesz idejönni… Csak olyan ír alá aki itt nem ismeri a körülményeket…

Zetesziv
Olvasó

Sajnos ez így van.

Director
Olvasó

Ő sem fog többet tárgyalni Stáriccsal szerintem…egyszer elég volt!

Pbask
Olvasó

:(( Sajnálom,mert remek szakember, de minden évben ahol csapatot kell épiteni, sajnos lutri, légiósoknak is személyiségfüggő,mennyire lesz jó az összhang vagy statgyátás forevő’. Szegeden sajnos csak rájuk lehet építeni, Bognár aki megüt egy szintet, Iván inkább kiegészitő, de remek védő, de kellenek hozzá olyan játékosok is.
Talán neki ezért ment jobban nálunk,mert volt 1-1 magyar, aki már adott volt. (Kálmán,később Beni, majd Zozó is csatlakozott)
Ugyanez a helyzet Laziccal. Cigány élet ilyen edzőnek lenni itthon, mert légióskeringő van évről évre, és hiába jó szakember, ő viszi el a balhét.
Remélem marad hazánkban.

KPSVRKK
Olvasó

Lazic ugyanúgy tisztában van vele, mint Szrecsko, hogy a légiósokat ő választotta, az ő felelőssége csapatot építeni belőlük. Az egyéni ambíciók és a felelőssegvállalás szerintem nem azonos kettőjüknél. Szerintem Szrecsko felismerte, hogy nem tudja elérni a maga számára kitűzött célt, elveszítette a motivációját, így pedig valóban nem tud segíteni. Egyébként ez is egyfajta statisztika gyártás, csak ő a csapat sikerességében érdekelt igazán, míg egy légiós a szar csapatban is tud jó statot gyártani. Meg lehet érteni. Van amikor fel kell állni. Lazic építkezik abból amit összerakott. (Közben csendben elég komoly fejmosást tartott, van akinél megrezdült a léc.) És még csak… Olvass tovább »

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés