Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Szoros meccsen, soproni bravúr

Hazai pályán botlott a DEAC.

DEAC - Sopron KC 81-86 (23-26, 19-20, 15-20, 24-20)

Bajnokság, 8. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Földházi T., dr. Mészáros B., Győrfy R. (Dr. Gincsai J.)

DEAC: Moody 18/6, Somogyi 7/3,Drenovac 21/6, Hines 2,Tóth 10. Cserék: Molnár M. 6, Molnár D. -, Polyák 17/9, Asszu -.

Sopron KC: Jackson 13/3, Thompson 14/3, Fazekas 8/6, Borisov 22/12, Wideman . Cserék: Sitku -, Popadic 3/3, Jogela 7/3.

Alaposan meglepte a Sopron a megilletődötten kezdő DEAC-ot a bajnokság keddi mérkőzésén. Borisov remekül dobott és többen is átlag feletti teljesítmény nyújtottak a vendégeknél. Kovács Adrián csapata azonban a negyed végére rendezte sorait, szigorított a védekezésén és pontosabban is dobott, így a tíz pont fölötti hátránya, háromra olvadt. 23-26.

A második negyed elején sok volt a hiba mindkét csapatnál, kis túlzással mindkét együttes többet hibázott három perc alatt, mint az első negyedben összesen. Moody két rossz triplája után, Popadic talált be, így ismét hat volt a soproniak előnye.  28-34 és 30-36 is volt az eredményjelzőn. A DEAC technikait is kapott ebben a periódusban, Thompson és Wideman kihasználta a megingásukat: 30-39. Ennek a negyednek a vége is a hazaiaknak ment jobban, Drenovac szenzációs teljesítményének köszönhetően, 42-46-ra “mentették” az állást.

Thompson rossz kísérletével indult a második félidő. Az első kosarat Jackson szerezte, miután Polyák adott el egy labdát. Tóth Ádám hozta a játékrész első hazai pontjait, majd Polyák duplájával zárkózott a DEAC, Moody pedig már egyenlíteni is tudott: 48-48. A vendégek játéka szétesett, Thompson rossz kísérletei hozták nehéz helyzetbe Kosztasz Flevarakisz csapatát. Szoros, izgalmas volt a találkozó. Borisov hármasa, majd Wideman duplája következett. A DEAC 55-61-es állásnál kért időt. Borisov kosaraival azonban ismét tíz fölé nőtt a Sopron előnye. 57-66.

Teljesen nyílt volt a találkozó az utolsó negyedre. Polyák triplájával három pontra zárkózott a Debrecen,  időt kért a Sopron. Használtak az edzői tanácsok: Wideman a ziccert és a megítélt büntetőt is értékesítette. Izzott a levegő a parketten, nagyon feszült volt a hangulat. Hiába kapaszkodott a DEAC, a vendégek őrizgették előnyüket, mindig volt valaki, aki átlendítette a holtponton a kék-fehéreket. 67-78-as állásnál ismét Kovács Adrián kért időt, Polyák és Drenovac villanásai után fel is zárkóztak két pontra. A végjátékban azonban a szerencse (is) a soproniak mellé állt, akik értékes győzelmet szereztek.

 

38 hozzászólás

38
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
16 Comment threads
22 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
26 Comment authors
Tom67HawkKendeffy BotonddonnarummaLightbringer Recent comment authors
Kendeffy Botond
Olvasó

Örüljünk, hogy legalább volt egy NB1A-s meccs.

donnarumma
Olvasó

-Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten nyertek.
-Tartom, amit korábban is írtam, ez a DEAC nem Top 3 as csapat..persze ettől még “bármi” lehet.
-ez az eredmény semmit sem befolyásol-ha lesz is “végeredmény”

hopehely
Olvasó

Pénz van! Majd lesz edző is…
Berényi is belátta, hogy kevés!

Vadkakas
Olvasó

Gratulálok a Sopronnak.
Sajnos Moody ma inkább bomlasztott mint épített.
Ha ő gyenge akkor bukjuk majd a többi meccset is, mert nincs más játékunk… Megbontja a védekezést és rádob vagy kipasszol.. és ezt ma nagyon jól olvasta a Sopron.
Moody gyenge napja miatt a többiek is csak dadogtak, de a vereség nem feltétlenül az ő hibája csak.
Edző nem tudott belenyúlni jól a meccsbe.
Mégegyszer gratulálok a Sopronnak, ma jobbak voltak.
Hajrá DEAC!

Pbask
Olvasó

Ezt egy idő után könnyű lesz kiismerni, és a többi csapat is erre fog készülni,ez szerintem annak is feltünt,elmúlt hetekben,aki annyira nem ért a kosárlabdához,legfeljebb csak nézi,kvázi mint ha edző nem is ülne a padon, Moody vagy megoldja vagy nem.
Én sok sikert kívánok nektek,a két tábor egyébként is jó viszonyban van egymással,remélem a szakmai koncepcióban is lesz változás,mert tartom hogy az egyik legjobb keretetek van a bajnokságban,de hogy TOP 3-as,az biztos.
Hajrá DEAC!

Mendez
Olvasó

Egy hete írtam, hogy debreceni Moody KC.
Akkor még nyert a DEAC és le voltam hurrogva.
Sokat nem kellett várni, hogy igazolódjon az állításom.

Lightbringer
Olvasó

Hát igen, én sem látom most azokat akik a múlt héten a két fős Szeged elleni szoros győzelem után az edzőt méltatták.

zetomee
Olvasó

Mindigfos, több szó felesleges erre…
Csapatként nyertük meg ezt a meccset, illetve hogy volt egy hajdúsági területi képviselő a labdagyártótól, akciós ajánlatokkal megszórva minket.
Szép volt a fiataljaink játéka is, de hogy Sitku be van oltva kosárszerzés ellen az lassan tuti.
Milos újra soproni pályája csúcsát idézi lassan, utol fogja érni magát.

Élőlegenda12
Olvasó

Gratula Sopronba!3 negyedet nyerni idegenben az bravúr!

dball
Olvasó

Ezt elbasztuk, nem kicsit nagyon. Ennyi eladott labda, hiba, satöbbi…
Gratula Sopronba!

wolfy
Olvasó

Debreceniként írom, hogy gratula a Sopronnak!
Ami minket illet, Moody kritikán aluli volt most magához képest a 11 eladott labdájával. Hines nem légiós szint, nagyon hamar el kellene küldeni, vagy ha van pénz hozni egy normális 4est még.
Több alkalommal megfordult a fejemben meccs közben, hogy edzőt akarnak buktatni…
Egy éremre hajtó csapattól ez k*rva gyenge!
Egyedüli pozitívum Polyák jó formája!

Pbask
Olvasó

Hines mièrt lenne rossz? Elejèn emlèkszem nagyon extra volt,(Ase?)valamelyik tèvès meccsen is. Ma Mindigon nèzve összesen ha 1 rádobása volt(ellentètben másokkal), ugy elèg nehèz virítani. Az hogy 1 rádobása volt,helyzete nem feltètlen az ő hibája..

wolfy
Olvasó

Követem a meccseiket és tartom hogy nem légiós szint. És nem a hiányzó pontjai miatt mondom. 4-esnek hoztuk de támadásba palánk alatt esélytelen, védekezésben pedig szintén súlytalan. Ma Borisov csinált belőle bohócot, Szegeden meg Brown csak hogy két példát említsek.
A mai statja 29 perc 2 pont büntetőből, 2 rádobás az is trojó és -20as +/- mutató

Pbask
Olvasó

Sajnos az összes meccseteket nem láttam,amit tudtam,követtem természetesen,azokon a meccseken még Hines nem lógott ki a sorból nálam,aztán hogy közben mi történt, ki tudja. Persze elhiszem a szakmai észrevételeidet.

Hawk
Olvasó

Hines a 3. legjobb VAL-mutatóval rendelkezett a tegnapi meccs előtt, ő volt a csapat legjobb lepattanozója, ő adta el a legkevesebb labdát és 47%-kal dobta triplát. Közel dupla-duplát átlagolt.
Az, hogy tegnap 29 perc alatt csak 2 rádobása volt nem CSAK az ő hibája. Van egy játékosod aki 47%-kal dobja a triplát akkor azért jobban ki kéne használni szerintem.

Szimba
Olvasó

Mindiggo egy bűn volt megint.Olyan volt,mintha a Holdról jött volna a kép és a hang az 1960-as évekből!
A meccsen végig a Sopron akarata érvényesült.Fazekas megőrjítette a Moodyst,Boriszov pedig nem tudott hibázni! A Sopron igazi csapatjátékot mutatott és megérdemelten nyert!

Rózsabimbó
Olvasó

Szégyen, gyalázat, megint csak szégyen gyalázat!
A pénzünkért még büntet is a Mindigo!

Master1
Olvasó

Az ilyen meccseken mutatkozik meg(és mutatkozott meg tavaly is), hogy milyen képességekkel rendelkezik valójában a debreceni edző. Az önfényezés és önmarketing magas szinten megy, mással kapcsolatban már komoly problémákba ütközik.

CsakaSopron
Olvasó

Bravó srácok! Ez kell, ha el szeretnénk indulni felfelé. Stattok alapján tudok véleményt alkotni ami a következő: Borisov elképesztően játszott csakúgy mint Thompson. Wideman 25 perc alatt kipontozódott egyébként nem játszott rosszul. Joginak nem ment, de én továbbra is tartom hogy bele fog lendülni. Irányító nem néz ki rossznak, meglátjuk mi sül ki belőle. Fazekas ma kellemes csalódás volt, majd 35 percével meglepett. Debtreceni részről Drenovacot emelném ki, Polyák is jónak tűnt, Tóth Ádi abszolút kulcs támadópattanókat szedett. A kulcs a védekezés volt és az hogy 28 (!!!!!!) eladott labdára kényszerítettük a Debrecent. Moody volt ma szerintem aki kilógott nem… Olvass tovább »

Luffanat
Olvasó

A meccs előtt azt mondtam, hogy ez országos egyes lesz, aztán tessék… Ki ekézte Borisov papát, hogy lassú? Három kosarat dobott gyorsindulásból! 🙂
Moody – van az a pillanat, amikor az edzőnek a sztárjátékosát is le kell tudni ültetni. Ez a meccs rajta ment el…

Pbask
Olvasó

De most “Moody nem mondta” 🙂

sobis
Olvasó

Mindig vicces amikor egy alföldi lebecsüli a Sopront

MAFCdrukker
Olvasó

Ült egy kicsit a 4. negyedben, ha jól láttam. Bár MindiGón néztem, úgyhogy ki tudja…

zetekosarak
Olvasó

Gratulálok a Soproniaknak! Így lesz jó a bajnokság. Persze, ha végig megy.

SárgaPárna
Olvasó

Komoly szakmai munka folyhat a DEAC-nál, ha ettől a bűnfos Soprontól kitudtak kapni!

SopronKCfan
Olvasó

?

Tóth András
Olvasó

Anyád temetésén huncutkodjál Csupi….

Gábor
Olvasó

Bűnfos? az a ti színetek! Vicces, régimódi, parasztos, gáz stb. mindig ezek a jelzők jutnak eszembe a fos citromsárga színről, nem beszélve a szerelésetekről! Egy szóval: gagyi, mint te!

Tom67
Olvasó

Szarházi takony, miért nem húzol innen anyádba! Ez ellen a bűn szar Sopron ellen még hazai pályán sem mertetek kiállni te szarcsimbók, inkább beteg lett pár ember úgy beszartatok!

SopronKCfan
Olvasó

Bravó srácok végre!!
Kevés eladott labda, támadásban végre láthattunk figurákat. Kíváncsi vagyok most azok mit gondolnak akik eddig Kosast szidták.
Fazekas pedig bizonyított, hogy ami történt pár hete, hamar elfeledtesse. Szép volt!
Ahogy írták kollégák, ma egy Moodyval jobbak voltunk. Ha nekem ennyi önbizalmam lenne mint neki…
Mindigo… Kapd össze magad nagyon gyorsan.
Hajrá SKC!

Pbask
Olvasó

Nem rossz az edzőtök,ez számomra tavaly is kiderült,üde színfolt volt Krasoveccel együtt, itt szerintem egy játékos miatt nem ment olyan gördülékenyen a munka.

SopronKCfan
Olvasó

Hála Isten időben kapcsolt a klub 🙂

Pbask
Olvasó

Csak tudom ismételni magam amit az utolsó debreceni meccshez írtam pár hete,tartom és elég jól ki is jött,pedig ez a Debrecen abszolút éremesélyes lenne,de nem így.
Az számomra elképesztő,hogy a csapat labdáinak a felét egy játékos szórja el,amerre lát,ez nem grund,és nem is kosárlabda,ahogy eddig sem volt az,csak ma nem jött ki a lépés, a 11 eladott labda pedig kuriózum egy játékostól,igazi rekord a bajnokságunkban, főleg hogy 2.legtöbb percet játszatták vele ezek után is.
gratulálok Sopronnak,megérdemelték a győzelmet,le a kalappal,az edzők közti különbség döntött.

Zsarkov
Olvasó

Nem az a baj, hogy elszórja, hanem hogy a rőt mágus eltűri ezt…

Pbask
Olvasó

Szakmai tanácstalanság hiányában kènytelen..

MAFCdrukker
Olvasó

Egyszerűen nem értem Moodyt. Addig tiszta sor, hogy a taktika szerint hogy azt csinál, amit akar, és egy extra képességű játékos. Ugyanakkor néhány dobására nem találtam magyarázatot… Rendben van, hogy ő akarja eldobni, de ettől még szerintem nem kellene 15 másodpercnél 12 méterről emberről elengedni, visszakaphatná egy kényszerítő után tisztán és közelebbről. Tény, hogy be tud dobni extra hármasokat, de azt nem hiszem el, hogy emberről jobban dob, mint üresen. Az is lehet, hogy ő maga ezt játék közben nem érzékeli; nem megbántva őt, igazságtalan lenne, ha kimagasló fizikai képességei mellé hasonlóan jó szellemi adottságokat kapott volna. De az edzőjének… Olvass tovább »

Vadkakas
Olvasó

Találó a sakkos hasonlat.
Teljesen egysíkú volt a mai játék.

MAFCdrukker
Olvasó

Köszi!?
Amúgy meg sok sikert nektek, a bb1-es kommentelők alapján ti vagytok az egyik legnormálisabb tábor. Bár igazságtalan így összehasonlítani, mert elég egy kretén, és már elrontja a csapat szurkolóiról alkotott véleményemet, hiába van mellette sok korrekt kommentelő. Mindenesetre szimpatikus, hogy vereség esetén sem az ellenfélben, a bírókban keresitek a hibát, hanem belátjátok, ha a csapat gyengébb napot fog ki. Illetve hogy nem ugatjátok le azt, aki kritikát fogalmaz meg a csapatotokkal szemben.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés