Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Szolnokról igazolt magyar játékost a ZTE

Ezen felül egy szerződéshosszabbítást is bejelentett a klub.



:

:

Keller Iván múlt heti leigazolása után újabb két játékossal egyezett meg a Zalakerámia ZTE KK vezetése: Németh Ákos a következő szezonban is marad, Szolnokról pedig Zsíros Péter érkezik – számolt be róla a klub honlapja.

– Szerettem volna maradni a legutóbbi szezon után, ami nem úgy sikerült, ahogy én és a csapat is szerette volna – mondta Németh Ákos. – Mindenképpen motivál, hogy egy jobb szereplés részese legyek Egerszegen, ami egyben kihívás. Nagyon várom a közös munkát Sebastjan Krasoveccel, hiszen tetszett az a koncepció, amit felvázolt és az a munka is, amit Oroszlányban végzett. Azon kívül, hogy a szezon tényleg nem sikerült, én jól éreztem magam a csapatnál és a városban is. Mindenképpen szeretnénk visszacsalogatni a nézőket, hiszen Egerszegen, a remek közönség előtt mindenki szeret játszani.

Az 1-2-es posztokon bevethető, 24 esztendős, 195 cm magas  Németh Ákos az elmúlt szezonban 24 mérkőzésen  segítette együttesünket, átlagban 17 percet töltött a pályán és 4,5 pontot szerzett.

A 4-es poszton bevethető Zsíros Péter a Szolnoki Olajbányász csapatától érkezik Zalaegerszegre. A 28 esztendős, 199 cm magas játékos az elmúlt két szezonban erősítette a Tisza-partiakat, előtte négy szezonon át az Oroszlány csapatában játszott. Sebastjan Krasoveccel, a ZTE KK vezetőedzőjével is együtt dolgozott az OSE-nál és Zsíros Péter is részese volt az oroszlányiak élvonalba jutásának. Az új játékos Szolnokon mutatkozott be az élvonalban, még a 2015-16-os idényben, hiszen szolnoki nevelésről van szó.

Zsíros Péter  az elmúlt szezonban a Szolnokon 22 mérkőzésen szerepelt, átlagban 11 percet  játszott, pontátlaga 2,7 volt.

A kék-fehérek új vezetőedzője, Sebasjan Krasovec véleményére is kíváncsi volt az oldal:

– Nagyon örülök, hogy Peti csatlakozik hozzánk. Két szezonon keresztül dolgoztam vele Oroszlányban. Nagy munkabírású, jól dobó játékos, aki mindig  százszázalékos teljesítményt akar nyújtani és olyan karakterű kosaras,  akire szükség van a csapatban. Ákosról nagyon sok jó dolgot hallottam, alig várom már a közös munkát vele. Ő is egy olyan játékos, aki edzéseken is mindent belead, emellett pedig nagyon jó védő. Számítok az energiájára és küzdésére a pálya mindkét oldalán, hogy el tudjuk érni a céljainkat.

29 hozzászólás

29
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
14 Comment threads
15 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
22 Comment authors
Feffo-ZTELightbringerdonnarummaandrásPirosTakaró Recent comment authors
Feffo-ZTE
Olvasó

Zsíros-Németh-Keller I. – 3 kiegészítő játékos, semmi több. A fontos dolgok nem itt dőlnek el. Kell meghatározó magyar+4 légiós, vagy 5 kiváló légiós. Ezen kívül kell használható U23-asból legalább 1 a jelenlegiek mellé/elé. Minden itt dől el, nem a második félidős max. 10-15 perces magyaroknál. Ezek nélkül nincs top 5-ös csapat.

heraklith
Olvasó

Ahogyan az épkézláb kiegészítő játekosok nélkül sincs top 5-ös csapat. 5 legióssal nem lehet bajnokságot nyerni.

Feffo-ZTE
Olvasó

Csak azért írtam, mert tavaly itt fejeződött be a csapatépítés magyar vonalon. Nem jött használható U23-as (nekem később Takács sem volt az), és a csúcsfizetésért játszó centerek (Horti és Révész) sem képviseltek értéket, ezt már az elején is lehetett sejteni. És végül az egerszegi fiatalok is mentek a süllyesztőbe.

donnarumma
Olvasó

Zsíros sztem is hasznos lesz.Jó, nyílván nem húzó-de nagyon jó kiegészítő játékos.Persze tudni és merni is kell használni.
Tóth Norbi a jó példa-Nálunk kimondottan hasznos volt(se előtte se utána)

Lightbringer
Olvasó

Azért Tóth Norbi, korábban az Albánál és a Pécsnél is egész korrekt statisztikát hozott, utóbbinál még kupát is nyertek.

andrás
Olvasó

Keller, Zsíros..
Szimpatikus magyarok ?

PirosTakaró
Olvasó

Alakul a ZTE

zterulez
Olvasó

Németh Ákosnak én személy szerint örülök. Vannak dühítő hibái, de voltak jó meccsei is az elmúlt szezonban. Zsíros Péternek nagyon kellenek a játékpercek, hogy végre kiderüljön mi van benne. Ha tudna dolgozni még egy kicsit a tripláján, egész stabil rotáció játékos lehetne belőle magyar szinten.

Rózsabimbó
Olvasó

A szolnoki futballisták kiestek az NB2-ből, a vízilabdásoknál várhatóan kisebb lesz a költségvetés, a cél max a középmezőny.
A kosarasok, lehet találgatni!

Pbask
Olvasó

Lehet én gondolkodok hülyén, de nekem ez azt mutatja, hogy egy sportra akar áldozni a város és a polgi, az pedig a kosárlabda.
Feltételezem,nem erre gondolsz, de számomra ez volna a logikus, hiszen szabadul fel x nagyságú pénz, azt meg lehet invesztálni.

YoWassupFam
Olvasó

Zseton marad a kosárlabdában az fix, ez város érdek. Eddig is top4 ( költségvetés ügyileg) voltunk továbbra is megmarad ez a szint csak éppenséggel normális magyar játékos nem akar jönni Szolnokra. Ahogy Nyergesnek ki kellett szállnia ott vált nyilvánvalóvá , hogy a szakmát végleg felfogja váltani a kóklerség. Lehet Szilit is szidni de jobban járt sajnos… drasztikus változás kell mert lehet a tabella nem de a rájátszás tökéletesen tükrözte, hogy mizu van csapatom belül. Kémia mint olyan nemhogy a stáb és a játékosok közt nincs de még a 2 csoporton belül sincs meg… Poto -Gabesz ellentét csak, hogy egyet említsek.… Olvass tovább »

Zsarkov
Olvasó

Sajnálom, de Potocnik nem bízik benne, nem volt értelme, hogy maradjon…, sok sikert Peti és leszel Te még Olaj játékos!

Rózsabimbó
Olvasó

Alakul az Olaj magyar játékoskerete!

elfogult vagyok
Olvasó

“Szíve” már van a ZTE-nek!

red-black01
Olvasó

Na még “véletlenül” megjön Keller-tesó is és akármi is lehet?.

Mendez
Olvasó

Valószínű nem ezek a játékosok fogják megváltani a világot egerszegen.

JólnézünkMIKI
Olvasó

Góczán-Szűcs Józsi-Rózsás-Dobi-Kovács Attila-Farkas Laci-Földesi-Bodrogi-Bencze Ákos-Bencze Tamás-Gáll Tamás-Kiss Attila-Polster-Gáspár-Kámán-Tóth Ádám…
Horthy-Révész-Németh Ákos-Zsiros-Bonifert…?
SHOW TIME-BAD TIME?!

Olajka20
Olvasó

Zsirral jol jar a ZTE, az egyik legjobb kezu magyar jatekos, nem veletlen hoztak haza Szolnokra Oroszlanybol, csak sajnos nem nagyon hasznalta Potocnik, mindig a legiosokat reszesitette elonyben. Krasovec nagyon ismeri es vele akart dolgozni, Zsir egy csupasziv jatekos, majd meglatjatok egerszegiek! 😉

moldi56
Olvasó

Pont ezért kellett volna megbecsülni Petit,mert szolnoki nevelés,csupaszív játékos és jól is dob.Ehelyett…Sajnos én már március környékén tudtam,hogy el fog menni,csak még nem tudtam hová.Amikor Krasovec lett a ZTE edzője,akkor már tudtam…Most kit igazolunk a helyére?Lukácsot emlegetik,de közel sem vagyok biztos benne,hogy jönni fog.CSAK AZ OLAJ!

Zsarkov
Olvasó

Van kiszemelt, magyar 4-es, amint biztossá válik, bejelentik. Nem kell temetni a csapatot, stabil a költségvetés, kicsit más lesz a szerkezeti összetétel, de a cél (dobogó) nem változik.

Zsarkov
Olvasó

Van kiszemelt, magyar 4-es, amint aláír, bejelentik. Nem kell temetni a csapatot, stabil a költségvetés, a célok jövőre is ugyanazok. (dobogó)

Milivoj
Olvasó

Rajta kívül is van magyar, akivel tárgyalunk (4-es)

Rolex
Olvasó

Moldi,ha jön Lukács,márpedig elég valószinű,hogy jön akkor ez egy minőségi váltás..
Peti fél éve sérült,és attól a 2,7es pontátlagtól se esek hasra..
Lukácsba ennél azért több van.
Sok sikert neki zegen..
❤️?

Olajka20
Olvasó

11 perc alatt hany pontot kellett volna atlagolnia? 11-et?! Ugy, hogy igazan egy figura sem volt ra kidolgozva! A dolgok moge is kene neha latni…

moldi56
Olvasó

Az valóban jó lenne,ha jönne Lukács.

Madison
Olvasó

Kicsit sajnálom, szívesen láttam volna Doktor után Ákost is újra Körmend mezben. Remélem, lesz még olyan, addig is hajrá, sok sikert!

heraklith
Olvasó

Ezek szerint Révész és Bonifert helyett jött Keller és Zsíros.
Kell akkor még egy Horti – Bognár csere az 5 legiós mellé.

KovàcsIstvàn
Olvasó

Révész tavaly 2 évre írt alá!

royalka
Olvasó

Nem elég hogy semmi közöd a zetéhez, csak trollkodni jársz ide, még buta is vagy.Abszolút nem látsz bele, (mert nem is láthatsz) a klubnál folyó történésekbe. Ha visszakeresném az a sok böszmeséget amit hozzánk irogattál már, nem lenne elég 5 oldal.
Révész szerencsére 1 évre írt alá.
https://bball1.hu/revesz-adam-zalaegerszegre-igazolt/

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés