Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Szolnokon nagy figyelmet kapnak a kiemelt tehetségek

Szarvas Gábor szerint már úton van a következő “Rudner-generáció”.



:

:

Szarvas Gábor, a Szolnoki Olajbányász U23-as csapatának a vezetőedzője győzelemmel mutatkozott be az NB I/B Zöld csoportjában, a Kálmán László vezette Pápa ellen. A tavalyi szezonban a felnőtt együttes is sokat profitált a helyi utánpótlásból, hiszen több fiatal is bemutatkozhatott az élvonalban, azóta pedig már nagyobb szerepet is szánnak nekik. A gárdának nagy ugrás az idei szezon, hiszen tavaly még az NB II-ben vitézkedett.

– Célokat helyezésben nem fogalmaztunk meg az NB I/B Zöld csoportjában. Ami fontos lesz számunkra, hogy a kiemelt tehetségeink megfelelő mérkőzésrutinra tegyenek szert az idei szezonban. Lesznek olyan mérkőzések, mikor a felnőtt csapatban is érintett játékosokra is számíthatok, azonban ha a két bajnokság találkozói között nem lesz megfelelő idő pihenniük, akkor az első osztályú csapat lesz a prioritás nekik. 

– Kik lehetnek a keretből azok, akik megragadhatnak az első vonalban? Persze vannak, akik már ott kopogtatnak az ajtón, vagy már át is lépték azt, mint például Pallai Tamás, Rudner Gábor, Samuel Taiwo, Frank Áron, vagy Csák Bence… 

– Az említetteken kívül az Arnóth Zoltán, Orbán Bendegúz, Gilszki Erik tengellyel az a célunk, hogy a következő “Rudner-féle generációt” felépítsük. Nekik még magasabb szint az NB I/B Zöld csoportja is, de kellemes meglepetést okoztak az első mérkőzésen. 

Rudner Gábor nagyobb szerepet kaphat az élvonalban. Fotó: olajofficial.hu

– Mennyiben más az NB I/B Zöld csoportja, mint az NB II?

– Mielőtt Szolnokra kerültem, éveket töltöttem el az NB I/B-ben, először játékosként, majd edzőként. Szerintem jelentősen erősebb a színvonal már a Zöld csoportos bajnokságban is, mint az NB II-ben. Azért az a bajnokság jó pár játékosnak inkább levezetés, hobbi kosárlabda. Nem feltétlenül arról szól, hogy a csapatok mindenáron a győzelemre hajtanának, egyszerűen csak jól akarják érezni magukat hétvégente. Ezzel szemben az NB I/B-ben minden egyesület saját célkitűzéssel vág neki az idénynek, szeretnének minél több mérkőzést megnyerni, vannak olyan csapatok, mint például a Szolnok, Kecskemét, Debrecen, akik a fiatalok fejlesztésére használják fel a bajnokságot. Sokkal gyorsabb a játék, sokkal képzettebb és sokkal készebb játékosok alkotják a mezőnyt. Ami számunkra nagyon fontos, hogy egy-egy hibát azonnal megbüntet az ellenfél, szóval talán ebből tudunk a legtöbbet profitálni, hogy a hibáink számát minél jobban leredukáljuk. 

– Önnek személy szerint szakmailag mik a rövid és hosszútávú tervei? 

– Ez egy jó kérdés. Az NB I/B-ből felkerültem a Szolnoki Olajbányász szakmai stábjába, ahol minden egyes nap élmény és fejlődési lehetőség számomra, hogy Dragan Alekszics mellett dolgozhatok. Rengeteg olyan közös taktikai elemet alkalmazunk az utánpótlás csapatnál, mint amit a felnőtt együttes is, pontosan azért, hogy ha a kiemelt tehetségek oda kerülnek, akkor automatikusan tudják majd azokat a dolgokat, amit az ottani edzők megkívánnak tőlük. Emellett nyilván az NB II-ben nem minden mérkőzés volt a szakmai kihívásnak a csúcsa. Mivel felépítettünk egy közös koncepciót a vezetőséggel és a vezetőedzővel, én most ezt a szezont nagyon várom és szeretnék minél több olyan szolnoki tehetséget kitermelni az Olajbányásznak, hogy egy-két éven belül ezek a játékosok a Szolnok magyar magját tudják alkotni.

Kiemelt kép: olajofficial.hu   

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
MemphisGrizzlieslddAramisMogyi19 Recent comment authors
MemphisGrizzlies
Olvasó

Ennek az Orbán gyerekeknek szóljon már valaki hogy nem tud dobni. Tavaly is csak mellé dobot be nem, és a mai produkció amit csinált 0/8 tripla -13VAL.

ldd
Olvasó

Kedves Gábor !
Azért erről eggyeztessél a főnökeidel is …

Aramis
Vendég
Aramis

35 évig nem sikerült.
Nagy számok törvénye alapján most 1 azért csak összejön.

Mogyi19
Olvasó

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani a főleg a Szolnoki Olajbányásszal foglalkozó Tripla-dupla Podcastet. Nem csak szolnoki játékosok szólalnak meg, így minden magyar kosárlabda iránt érdeklődő számára érdekes lehet 🙂
Facebook.com/tripladuplapodcast
tripladupla.podbean.com
Spotify-on és Apple Podcast (iTunes) is megtalálható!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés